Hős

Rákóczi Feri: Én merek sírni a gyerekek előtt!

Mennyire erős apa Rákóczi Feri és ő maga milyen apa mellett nőtt fel? Minderről mesélt videójában a népszerű rádiós műsorvezető, aki azt is megosztotta: szerinte az erő sokszor könnyek formájában jelentkezik.

„Olvastam neki a Pál utcai fiúkat, Nemecsek halálos ágyánál tartottunk éppen, és apa elkezdett bőgni... Én teljesen ki tudok ezeken akadni, nagyokat tudok sírni... ” – meséli Rákóczi Feri legfrissebb videóinterjújában, melyben az apaságról, annak nehézségeiről és szépségeiről kérdeztük.

Mint Feri elmondta, sokáig nem szeretett volna apuka lenni, ám mára el sem tudja képzelni az életét lánya és fia nélkül. Kiemeli: ő kiveszi a részét a gyereknevelésből, valóban fontos számára, hogy fizikailag is jelen legyen. Imádta például, hogy övé volt a fürdetés feladata a családi munkamegosztásban, ahogyan az altatás is, emellett pedig amikor csak lehetett, mesélt esténként a gyerekeinek.

Szerinte az otthoni feladatokban, a nevelésben és a háztartási munkában a férfiaknak ugyanannyi kötelességük van, mint a nőknek. „Ha anya és apa is nyolc-tíz órát dolgozik, akkor mi alapján várod el, hogy ne segíts, azért mert férj vagy, mert azt gondolod, hogy te vagy a teremtés koronája? Nem vagy az... Úgy lehetsz a teremtés koronája, hogy a teremtés királynője ott áll melletted” – fejti ki Feri.

Ha kíváncsi vagy, neki miért nem volt egyébként egyszerű dolog jó apává válni, nézd meg a videót:

És hogy miért mesélt minderről Feri? Mert az ő segítségével igyekszünk most felkutatni az Év erős apukáját! Ha érdekel projektünk, esetleg te is ismersz erős apukákat, akiket érdemes lenne bemutatni, ezen az oldalon minden részletet megtalálsz.

 

Már követem az oldalt

X