Nem szüfrazsett, kutatónő – hétköznapi hősök a férfiak uralta műszaki világban

Hős

Egy.Életem

Nem szüfrazsett, kutatónő – hétköznapi hősök a férfiak uralta műszaki világban

A posztkommunista országokban, így Magyarországon is alacsony a nők aránya a műszaki tudományterületeken. Ezen próbál változtatni a Nők a Tudományban Egyesület. De vajon máshogy kutat egy nő, mint egy férfi? És hogyan változott a tudomány az elmúlt húsz évben? Erről is beszélgettünk Dr. Balázsi Katalin fizikussal, anyagtudóssal.

A műszaki tudományokat mindig is férfias szakmának tartották, és létezik egy olyan sztereotípia, hogy a lányok körében nem népszerűek. A nők aránya ezen a területen általában 21-24 százalék. Magyarország a 21 százalékkal az Európai Uniós rangsor végén kullog, előttünk sorakozik Csehország, Lengyelország, vagy Szlovákia. Más a helyzet ugyanakkor Finnországban, Svédországban, vagy az Egyesült Államokban, ott nagyon odafigyelnek a nemek közti egyensúlyra.

„Itthon a középiskolában sokszor a tanárok tántorítják el a lányokat, hogy ez a világ nem nekik való. Hiába jó matematikából vagy fizikából, arra bíztatják, hogy ne menjen mérnöki területekre, hanem inkább legyen közgazdász, gyógyszerész vagy tanár” – meséli Dr. Balázsi Katalin. Ő az élő bizonyíték, hogy ez nem így van: Katalin a Nők a Tudományban Egyesület elnöke, mellette évek óta az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont egyik laboratóriumát vezeti, ahol fejlesztettek már tojáshéjból csontpótló anyagot, most éppen a titánimplantátumok kiváltásán dolgoznak. Szerinte fontos cél, hogy egy nőnek ne kelljen választania a kutatás és a gyerekvállalás között. 

Felvidéki faluból az Akadémiára

Azt, hogy nem egyszerű női kutatóként előrejutni, a fizikus pályája is jól mutatja. Csehszlovákiában, külhoni magyar családban nőtt fel, egy 350 lelkes kis faluból indult neki a nagyvilágnak. A szlovák általános iskolában kezdett versenyeket nyerni matekból, fizikából, kémiából. „A tanárok behívatták a szüleimet, és mondták, hogy mindenképpen olyan iskolát kellene választani, ahol számítógépekkel lehet foglalkozni. Akkor jelent meg a commodore 64, ez volt az első számítógép, amit a nagyszülőktől kaptam” – emlékszik vissza. Így került Besztercebányára, egy elektrotechnikai szakközépbe.

„A villanyszerelői vizsgáimnak még ma is hasznát veszem itthon” – mondja nevetve.

„Az iskolában csak öten voltunk lányok, ami 14 évesen sokként ért. Sírva mentem haza, hogy oda többet vissza nem megyek. Nem ült egy fiú se mellém a padba, de aztán mikor kiderült, hogy az egyik legjobb vagyok matekból, akkor lett mindjárt három padtársam” – emlékszik vissza.

Innen a Pozsonyi Műszaki Egyetemre vezetett az útja, a Szlovák Tudományos Akadémián pedig megismerkedett a transzmissziós elektron mikroszkópiával. Ez egy nagy, szobaméretű berendezés, ami gyorsított elektronokkal átvilágítja az anyagot, és így atomi szinten tudnak vizsgálódni. „Nekem ez valami csoda volt. Így kezdtem a tudományos pálya felé kacsintgatni.”

Katalin Pozsonyban szerezte meg a PhD fokozatát, majd Magyarországra jött posztdoktorizni, és itt is maradt. 2005-ben védte a doktoriját, 2016-ban,

36 évesen lett az MTA Energiatudományi Kutatóintézet Vékonyréteg-fizika Laboratórium vezetője.

Titán-karbid vékonyrétegekkel foglalkozik. Ez a mindennapokban a fogpótlásnál jelent segítséget: a réteget ráviszik a titán csavarokra, így a fém ionok nem tudnak kijutni a fogra, az emberi szervezetbe, és nem okozhat gyulladást. 

Katalin kutatócsoportja mikroszkópiával foglalkozik. „Van olyan kisgyerekes kolléganőm, aki gálium-nitrid  vékonyrétegeket fejleszt, ez a félvezetők működésének az alapja. A rétegek új szerkezeti tulajdonságokkal bírhatnak – sorolja.
Egy másik munkatársnője a központban működő kis atomreaktorban végez kutatást. Megint mások a szennyvizet vizsgálják, ebből lehet következtetni, hogyan alakul a járványhelyzet.

2013-tól férjével (Dr. Balázsi Csaba, Gábor Dénes-díjas kutató – a szerk.) „családi vállalkozásban” kezdtek el egy svájci implantátumgyártónak bevonatokat fejleszteni. A csontpótló anyagot pedig tojáshéjból készítették. Ennek lényege, hogy egy titánból készült medence vagy lábszárcsont implantátumra, ráviszik a tojáshéj-bevonatot. Ha ezt az implantátumot beültetik egy páciens szervezetébe, gyorsabban elindul a csontsejt-integráció, így gyorsabb a rehabilitáció is.

Nagymamája ösztönzésére kalákában felvidéki háziasszonyok évekig gyűjtötték, tisztították, szárították nekik a tojáshéjat.

„Akkoriban nagy volt ott a munkanélküliség. A falu nagy része otthon volt, mezőgazdaságból éltek. A stresszmentes tyúkoknak tele volt magnéziummal és stronciummal a tojáshéjuk. Ez egy szintetikus csontpótlónál nincs meg, mesterségesen beletenni pedig bonyolult, és drágítja az anyagot” – magyarázza.

Katalin szerint ez hazánkban is jó program lenne, mivel a szemétfeldolgozás fontos hívószó, a kutatásnak pedig ingyen alapanyag. „Korábban lelkesen hordták a magyar nők is az intézetünkbe, a KFKI portán több szatyor tojáshéj várt. Még mindig van húsz kiló ezekből” – teszi hozzá.

dr_balazsi_katalin

 

Ezt a kutatást tovább folytatják, csak most porózus implantátumokat fejlesztenek, szilícium-nitridből, ez sok szempontból jobb, mint a titán. A titán hátránya ugyanis, hogy ötvözet, ami elkopik és cserélni kell, emellett besípol a mágneses térben, például reptereken. Idővel az új anyagnak köszönhetően a hasonló kellemetlenségek megszűnhetnek.

„Ha tudnánk olyan implantátumot fejleszteni, aminél nincs szükség 5-10 évente korrekciós műtétre, az gazdaságilag is előrelépést jelentene az Uniónak, az egész világnak, de elsősorban a páciensnek” – hangsúlyozza a kutató.

„Nem az a célunk, hogy minden lányból mérnököt csináljunk”

Katalin 2009-ben tizedmagával alapította a Nők a Tudományban Egyesületet (NaTE) ,felismerve, hogy a női kutatók problémáival alig foglalkoznak itthon, és kevés a női kutató. Munkájuk során az ipart, az egyetemeket, kutatóintézeteket igyekeznek összekötni, valamint középiskolák, általános iskolák pályaorientációs tevékenységét segítik.

„Sokszor feministának neveznek minket, mondván, nyomást gyakorlunk a fiatalokra, hogy minden lányból, mérnököt kell csinálni. Nem ez a cél, hanem az, hogyha egy lány szeretne műszaki pályára lépni, kapja meg az esélyt.

Önbizalmat kellene adni nekik, hogy merjenek mérnökök, informatikusok, vagy kutatók lenni. Ha nem látnak pozitív példákat, nem hiszik el, hogy ők ezt meg tudnák csinálni”

– hangsúlyozza Katalin. – „Régen mindig azt mondták, hogy tanulj, szerezz diplomát. Mostmár más szakmák, lehetőségek is megnyílnak a fiataloknak. Otthonról, egy kis faluból is lehet valaki programozó egy amerikai cégnél, ilyen 15 évvel ezelőtt még nem volt!”

Másként kutat egy nő, mint egy férfi

A nők öt-hat dolgot csinálnak egyszerre: gyereket nevelnek, bevásárolnak, háztartást vezetnek,  jobban tudják koordinálni az idejüket. „Ez a kutatásra is igaz. Más szemszögből közelítik meg a problémát, ami sokszor segít előremozdítani a kutatást. Én vegyes csapatban dolgozom, ha leülünk egy meetingre, látni a különbséget a férfi-női gondolkodásban, és végül egy közös megoldást találunk” –  osztja meg tapasztalatait.

Azt tudni, kell, hogy itthon egy női kutató életpályája teljesen eltér egy férfiétől, hiszen ha elmegy szülni, akkor egy időre kiesik a kutatásból.

„A cél az lenne, ha gyereket vállal, ne kelljen választania, hogy családanya lesz és elhagyja a kutatói pályát, beáll technikusnak, mert a család mellett ez fér bele, vagy lemond a gyermekvállalásról a karrier kedvéért.

Teremtsük meg neki a lehetőséget, ha szeretne részmunkaidőben dolgozni, megtehesse” – vázolja az ideális helyzetet.

A fizikus két fiú édesanyja, négy évig volt otthon velük. Még szülési szabadságát töltötte, mikor egy fiatal kutatói és egy posztdoktori ösztöndíjat is elnyert. „Másfél éves volt a kisebbik fiam és akkor még nem volt lehetőség arra, hogy továbbra is GYES-en maradjak. Bölcsödébe kellett adnom. El kellett döntenem, vagy elvesztem a pályázatokat, vagy munkába állok. Ott álltam, hogy most akkor én rossz anya vagyok?” –  meséli.

dr_balazsi_katalin

 

Babakocsival a konferencián, gálavacsora a NASA-nál

Katalin családjával bejárta az egész világot. „Mi voltunk az egyetlenek, akik babakocsival mentünk konferenciákra. Az elején még furcsán néztek ránk, mint úttörőkre, most meg ha nem visszük a gyerekeket, rögtön kérdezik, hol vannak? Pár éve Amerikába kaptunk meghívást egy szakmai gálavacsorára. Előtte egy héttel már jött az email, hogy mit kérnek a gyerekek vacsorára, mert tudták, hogy tejfehérje-érzékenyek. A nemzetközi kutatóközösség befogadott minket. Kinn teljesen más kutatókkal, szemlélettel találkozik az ember. Ez egy lehetőség, hogy olyan partnerekhez, eszközparkhoz jussunk, ami Magyarországon nincs” –  magyarázza.

Balázsi Katalin számtalan díj tulajdonosa: 2015-ben átvehette az MTA Bolyai-plakettet, a műszaki tudományokban nem sok nő mondhatja ezt el magáról, 2021-ben pedig az Acta Materiala nemzetközi szerkesztőség Mary Fortune Diversity Medal nevű díját kapta meg, a világon elsőként.

„Egy pályázaton mindig a férfi fog nyerni”

Ugyanakkor tapasztalta: ha egy nő otthon marad 3-4 évig, az ő paraméterei soha nem lesznek ugyanolyanok, mint férfi társaié. „Fiatal kutatóknak vannak olyan pályázati lehetőségek, amire 38 éves korukig jelentkezhetnek. Egy férfi 26 évesen befejezi a doktoriját, azután külföldön lesz posztdoktor, cikkeket ír, kutat. Ezzel nem lehet összehasonlítani egy anyukát, aki PhD után elment gyerekeket szülni. Egy pályázaton mindig a férfi fog nyerni” – vázol egy példát.  Hozzáteszi: a jelenlegi rendszerben nemcsak a pénz számít, de a presztízs is: bizonyítani kell, hogy te azon a területen sikeres vagy, minél több publikációd, hivatkozásod van. Ha nem kapsz meg egy pályázatot, akkor csökken az esély a következőre.

„Mostmár sikerült elérni, hogyha valaki kisbabát vár, meg lehessen szakítani egy elnyert pályázatot, majd a GYED után ugyanonnan folytatni. Tíz évvel ezelőtt ez még nem létezett. Ha ki tudjuk küszöbölni, hogy csak az aktív éveket számolják, akkor már van esélye egy női kutatónak. Ezeket meg kell teremteni ahhoz, hogy kimondhassuk, a kutatásnak nincs neme” – összegzi Katalin. „Sokszor bírálnak minket, hogy pozitívan diszkrimináljuk a nőket, és bármilyen diszkrimináció negatívan érinti a társadalmat. Ezzel én nem értek egyet” – teszi hozzá.  

dr_balazsi_katalin

 

Miért kell a pozitív megkülönböztetés?

Az Energiatudományi Kutatóközpontban 24-25 százalék a női kutatók részaránya, és 18 laboratóriumból csak kettőt vezet nő. „Nem szeretnének magas pozícióba kerülni, vagy nem adott a lehetőség. A pozitív diszkriminációval 5-6 év múlva remélem, változik majd a helyzet és több női vezető lesz, bizonyítva, hogy nekünk is van helyünk ezen a férfias területen” – bizakodik a fizikus.

Katalinnak sokat kellett küzdenie azért, hogy elismerjék. „Az MTA Lendület programjában a bírálóbizottság papíron leírta, hogy

azért nem kapok pályázatot, mert a férjemmel közös publikációim vannak és nem bizonyított az, hogy ebben én közreműködtem. Akkor már öt éve az egyik legnagyobb kutatócsoport vezetője voltam.

Azt is megkaptam, hogy nem tudom elvezetni a kutatócsoportot” – idézi fel a rossz emlékeket.

Mint elmondja, volt olyan is, mikor egy nagy cég érkezett hozzájuk tárgyalni, és rögtön őt nézték titkárnőnek, mikor megkérdezte, ki kér kávét. Nagyon nézett aztán cégvezető, mikor mondták neki, hogy hozzá jött tárgyalni. Máskor előfordult, hogy egy főnöke szüfrazsettként mutatta be – és ezt nem pozitívan értette.

Katalin kiemeli, imádja a hivatását és azt csak így lehet csinálni. Sokszor megfordult a fejében, hogy elhagyja a pályát, de aztán mindig harcolt tovább. „Mi lennék, ha újrakezdhetném? Száz százalékosan nem tudom azt mondani, hogy kutató. A cukrászat a hobbim, lehet, inkább azt választanám” – fogalmaz.

És az is nyilvánvaló: kutatónak lenni ma nem ugyanolyan mint néhánytíz évvel ezelőtt. Míg két évtizeddel ezelőtt egy csapat 20-30 évig dolgozhatott a témáján, ma minden pályázatokhoz van kötve, ez dönti el, ki, mit kutathat. Három-négy évente témát kell váltani, és megvannak azok a választások, amire forrást adnak. Ha valakinek nincs pályázata, nem tudja fenntartani a kutatócsoportját, úgyhogy van egyfajta kényszer. Így viszont nem lehet olyan mélységben belemerülni egy területbe, mint mikor 25 évig ugyanazt kutatta az ember. Manapság cégektől is jönnek igények, mit kéne nekik fejleszteni.

„A tudomány nyitottabbá vált, de az emberek részéről azért még hiányzik egy kis nyitottság.

A régi akadémiai világ továbbra is zárt. Az MTA-n csak tíz százalék a női akadémikus tagok száma, de törekednek rá, hogy ezen változtassanak, hátha ez is változást hoz a rendszerbe. Én ebben bízom” – teszi hozzá a kutatónő.

Április 28-án rendezik meg a Lányok Napját, félig offline, félig online formában. Az ország tech vállalatai, egyetemei és kutatóintézetei engednek bepillantást a kulisszák mögé, Budapesten és több vidéki városban is lesznek programok. A diáklányok meggyőződhetnek róla, hogy szeretnének-e a műszaki, tudományos pályán érvényesülni. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Ajánljuk még:

Rémálmokat okoznak bizonyos ételek?

Beszélő állatokkal álmodunk, ha sajtot eszünk? Egyes kutatások szerint igen. A kérdés csak az, hiszünk-e ezeknek a vizsgálatoknak. A döntés az egyénen áll: mi pro és kontra is épp elég érvet tudunk felsorakoztatni!

 

Már követem az oldalt

X