Mindig is bizalmas kapcsolatban álltam a mesékkel. Nemcsak gyerekkoromat segítette a történetek óriási, határokat, országokat, birodalmakat átívelő ereje, de felnőttkoromban is erős kapaszkodót nyújtott: mai napig terápiakánt használom a meséket, hiszen minden egyes alkalommal máshogy élem meg őket, mást látok a történetben, és általuk a saját életemben is. Mielőtt még furcsán néznél rám, és megrögzött Pán Péternek, felnőni nem akaró, Y generációs mesefanatikusnak hinnél, elmondom, hogy a korfüggetlen, időseknél is fiataloknál egyaránt működő meseterápia ejtett rabul.
Felnőtt fejjel is el lehet tévedni az Óperencián, meg lehet mászni a több ezer méteres Üveghegy csúcsát, és bele lehet kóstolni a mérgezett almába – ami azt illeti, pontosan ezeket csináljuk a mindennapjaink során is. Küzdünk, harcolunk a jóért, a saját igazunkért, keressük a boldogságot, miközben szívünk szerint gebéből táltos paripát, varangyos békából herceget varázsolnánk.
Gyerekfejjel adaptáljuk a földre szórt, apró bölcsességmorzsákat; csipegetjük, emésztgetjük a titkos tanítást, azt az univerzális tudást, amit a mesék világa adni hivatott – felnőttkorban sincs ez másként.
Minden mese egy-egy élethelyzetre reflektál, és nincs olyan élethelyzet, amelyre ne született volna mesebeli történet. Mindenkinek van egy népmeséje, amit a saját életével és döntéseivel ír,
és mindenkiről szól egy ezeréves történet, ahol kincsekre bukkanhat, rejtett erőforrásokat fedezhet fel.
A mesék életünk álomszerű lenyomatai, teljes egészében rólunk, emberekről szólnak: a megélt tapasztalatainkról, a ránk váró próbatételekről, a legtitkosabb vágyainkról és félelmeinkről, a megválaszolatlan kérdéseinkről. A meseterapeuták által a mesék birodalma a saját életünket képviseli, a mesehősök saját magunkat, a próbatételek pedig a megoldásra váró krízishelyzetünket, feladatunkat szimbolizálhatják.
A mesékkel végzett önismereti munka ezerszeresen is kifizetődik, ha a lélek befogadja a történetet, dolgozik vele, és a személyes élmények bevillanását sem nyomja el.
A mese üzenete mindig az lesz, amire szükségünk van, és amit magunkévá tudunk tenni,
de nem kell megijednünk, ha valaki mást lát az adott mesében, mint mi! A népmesék esszenciáját a metamorfózis adja: mindenki máshogy éli meg, mássá válik, mást tesz magáévá a történetekből.
Az a jó a meseterápiában, hogy megtalálhatjuk azokat a hiányzó puzzle darabokat az életünkből, amiket sokszor nem látunk meg – vagy épp máshova próbálunk beilleszteni. Navigál a krízishelyzetekben és egyensúlyvesztésekben, segít legyőzni azokat a bizonyos hétfejű sárkányokat, gonosz boszorkákat és mostohákat.
Az én életemben a mesék képesek univerzális szabályokat állítani, értelmezni, dekódolni a saját valóságomat. Megtanítanak megfontoltan lépni a történetemben, boldogulni a probléma- és kudarchelyzeteimben.
Arra biztatok mindenkit, hogy óvjuk, őrizzük, kamatoztassuk őseink örökségét, adjuk tovább a ránk maradt történetek erejét! A mesékből kinőni nem lehet, csak rosszul nézni a történetre. Cserna-Szabó András szavaival élve: „A mese mindegy, a mese mindig ugyanaz. A mesélés mikéntje és az érzelmi töltet, csakis ez a lényeg!”
Ajánljuk még:
1180 kilométernyi álom, ami a miénk is lehetne – Burger Barna tíz évvel ezelőtt örökítette meg a Kéktúra csodáját
„Volt, aki egész életében nem csomagolt ki a ládákból” – Ma van a Felvidékről kitelepítettek emléknapja
A messzeség vándora, a magyarok őshazájának kutatója, buddhista szent: Kőrösi Csoma Sándor
