Már négy végén égetem a gyertyát – Interjú a kerekesszékbe került Bessenyey Zoltán Európa-bajnokkal

Hős

Már négy végén égetem a gyertyát – Interjú a kerekesszékbe került Bessenyey Zoltán Európa-bajnokkal

Bevallom, nem igazán követem az autósportot. Ha Bessenyey Zoltán kétszeres rali Európa-bajnok nem szenved gerincvelő-sérüléssel járó súlyos balesetet 2016-ban, ezt az interjút biztosan nem én készítem vele. Így viszont nagyon érdekelt az az ember, aki sikeres autóversenyző volt, majd 38 éves korában kerekesszékbe kényszerülve újrakezdte az életét. És ma már – miután azóta több mindennel foglalkozik, mint épen valaha, és boldog ifjú házas is lett  –  produceri és főszerkesztői munkái mellett újra versenyautóban ül.

Fényes eredményeid voltak autóversenyzőként, most mi mégis egészen más miatt beszélgetünk – és ha nem történik a baleset, “csak” nyered tovább a bajnokságokat az elmúlt 3 évben is, valószínűleg sokkal kevesebben ismernének… Hogy vagy te ezzel? 

Azt kell mondanom, hogy bármennyire groteszkül is hangzik, a baleset és a kerekesszék egy elképesztő márkaimidzset épített – nyilván kellett ehhez a hozzáállásom és az azóta az asztalra letett dolgok, de ez Bessenyey Zoltán márkáját borzalmas módon megemelte. Arról nem csak te nem hallottál, hogy én kétszeres Európa-bajnok voltam egészségesen, meg négyszeres magyar, háromszoros szlovák, meg kétszeres Közép-Európa-bajnok – és még tudnám sorolni, például a legjobb valaha volt dízeleredményem van a világbajnoki futamokon. Azért 15 év autósport volt a baleset előtt. Ezekről még nagyon sokan nem tudtak. Cserébe most, 3 évvel a baleset után,

nem tudok egy plázán úgy végigmenni, hogy ne jönnének oda fotózkodni, kezet fogni, gratulálni, megkérdezni, hogy mi lesz a következő műsorban…

Ezt körülbelül egy év után ismertem föl, hogy ezzel kell foglalkozni, mert, rosszul hangzik, de egész egyszerűen meg kell ragadni ezt a népszerűséget, meg ezt a lehetőséget. Bessenyey Zoltán neve sokkal többet ért az elmúlt 3 évben, mint előtte 38 évig.

Könnyebb volt elfogadni, egy újabb életet kialakítani azáltal, hogy „profitálsz” is belőle, hogy így megváltozott az életed? Nem lett ambivalens a viszonyod ezzel a tragédiával?

Az egyik, hogy nem kell tragédiának felfogni, hanem ez egy esemény, és meg kell próbálni idézőjelesen és konkrétan is felállni belőle. Ez valakinek sikerül, valakinek nem, de ez egy részletkérdés. Az, hogy nagyobb lesz a népszerűséged, azt akkor még nem tudod. Azt nem tudod az egy év rehabilitáció alatt sem. Miután 2017 májusában kijöttem a rehabról, jó pár hónap eltelt, mikor úgy tényleg elkezdtük érezni, hogy igényelnek újra a tévéműsorban, még székkel is… És akkor kezdett ’17 végén kialakulni bennem, hogy igenis ebből lehet profitálni, vagy kell is. De nem ez ad erőt, nem emiatt akarsz nem-belesüppedni ebbe a helyzetbe – az csak a család, a barátok, meg az ember párja, aki azóta már a feleségem is. Őmiattuk, meg nyilván a személyiségemből kiindulva, magam miatt is, 

szóba sem került egy pillanatra sem, hogy én feladom.

Mindig csak az került szóba, hogy a sok orvosi, nem feltétlenül pozitív jövőképet felfestő hozzászólásokat meg tudjam cáfolni, minden lépcsőfokot megugorjak, amiről ők azt mondják, hogy „Zoltán azt majd nem fogja tudni”. Amikor pedig megugrottam, akkor mindig mondták, hogy „ez jó, de majd azt nem”. És akkor azt is. És ezt így csinálod egy évig,

aztán egyszer csak mondják, hogy most már húzzál haza, mert már elég volt a rehabilitációból.

Hogy kell elképzelni ezt a rehabilitációs évet?

Hiába hívják rehabilitációnak, az nem arról szól, hogy te újra megtanuljál járni vagy bármi, hanem hogy a kerekesszékkel, meg az új élethelyzeteddel integrálódni tudjál valamilyen szinten a társadalomba, és amikor az orvosok azt gondolják, hogy te azon a szinten vagy, akkor utadra engednek. Addig pedig hétvégi hazautazások vannak, hogy egy kicsit szokjad a külső környezetet, mert egyébként maga a rehabilitáció egy full akadálymentes környezet; kiszolgálnak, ha nagyon akarod, bár az ápolók, akit nem kell, nem szolgálnak ki, mindenesetre van akadálymentes uszoda, tornaterem, büfé, kávézó… Egy apartmanszálloda ez az OORI (Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet – a szerk.) Budakeszin, nagyon örülök, hogy ezt választottuk. Itt dolgozgatsz, próbálod akkor még bent egy évig azokat a kisebb célokat elérni, amiket kitűztél magad elé; például hogy a lábujjadat tudd tízszer mozgatni. És egy hét múlva már tudod tízszer mozgatni, ha sokat dolgozol érte. Aztán megfogalmazódnak nagyobb célok is, de azok igazából már akkor, amikor kijöttél a rehabról.

 
Bessenyey Zoltán
 

Mikor tudtad meg, hogy újra vezethetsz majd?

Még bent a rehabon. Először meg kell csinálni újra a jogosítványt, mert a te jogosítványod hirtelen nem él a balesettől, mert gerincvelősérült vagy. El kell menni egy olyan vizsgálatra, ahol van egy orvos, meg van a közlekedésfelügyelettől egy ember. Olyan szettjük van, hogy mindent újra átvizsgálnak, az összes mozgásodat, és

van egy szétvágott autójuk is, amibe be kell tudnod ülni, és ott minden kézi átalakításon – kormányon, váltón, féken - nyomás- és húzásérzékelők vannak.

Az itteni teljesítményed alapján határozzák meg, hogy kaphatsz-e jogosítványt, illetve milyen átalakítással. Szerencsére én ott bebizonyítottam, hogy felsőtestben viszonylag jó erőben vagyok, ha még a kezem nem is teljesen jó, de így meg úgy átalakítva megkaptam a jogosítványt. Közben pedig a kinti barátaim már intézték nekem a megfelelő autót, és még bent voltam a rehabilitáción, amikor behozták. Azzal szórakoztam, hogy reggel 8-tól délután 2-ig voltak a kötelező programok, és én

délután a haverokat autóztattam az OORI-n belül a saját kis autómmal – amitől persze a főorvos tépte a haját, de hát nekem ez akkor annyira fontos volt…

A tizenegy hónapos rehabilitáció után, ami – ahogy mesélted – egy ideális, a sérültekre kitalált világ, milyen volt kijönni már nem csak hétvégére? Milyenek voltak a hétköznapok a megváltozott életedben? Mikkel szembesültél, milyen az ország és milyenek vagyunk mi, a lakói a sérültek szempontjából?

Hét hónapnyi volt az az időszak, amikor már a hétvégéket otthon töltöttem, sőt minden szabályt megszegve, fél év után Spanyolországban szilvesztereztünk… De a hétvégéken sem csak otthon feküdtem, hanem akkor próbáltuk a kedvesemmel, meg a családdal megélni a hiányzó időszakot. Ezért mentünk moziba már akkor, étterembe jártunk, tehát elkezdtem megtanulni, hogy milyen lesz kint. Egy kerekesszékkel élőnek nagyon sok research kell az életében; tehát, ha jól előkészülsz valamihez, akkor nagyon kevés meglepetés érhet.  Ér akkor is, mert visz major mindig van, de

ha felkészülsz, akkor tudod úgy élni az életedet, mint régen.

Úgyhogy amikor élesben kijöttem, azt gondoltam, hogy hát már vezetgetek, voltam külföldön is, mi baj lehet? Pedig valóban egy mélyvíz, amikor először magadtól próbálsz mindent, meg amikor minden nap kint vagy, és már nincs segítség, nincs ott az ápoló, mert

segítséget meg nehezen kérsz, főleg egy férfi, aki az én bőrömben van.

Úgyhogy az egy kicsit mély víz volt, de én azt gondolom, hogy Magyarország egyáltalán nem áll olyan nagyon-nagyon rossz helyen akadálymentesítés szempontjából, és mentalitás szempontjából sem. A sérülteknek fenntartott parkolóhelyekkel állunk nagyon rosszul. Az olyan, mintha az egészségesek nem akarnák észrevenni. Sokat dolgozom ezen nemzetközi szinten, és a saját kommunikációmban is, hogy nem viccből van az a hely, nem viccből nagyobb. Gondoljátok végig, ha én odaállok egy ugyanolyan autóval, mint bárki, kinyitom az ajtaját, és kell mellette még egy méter, hogy a széket forgatva össze tudjam szerelni, meg ki tudjak gurulni. De ezt leszámítva egyáltalán nem olyan rossz a magyarországi helyzet, és van bőven összehasonlítási alapom.

Lehetne jobb, de mindent tudok csinálni, amit kerekesszékkel lehet, ugyanúgy, mint ti. Tudnék bungee jumpingolni is, mert azt is lehet székkel. Őrület egyébként. Jet skin már ültem, és ski-doon pedig most fogok majd Erdélyben. Próbálok mindent csinálni, amire a testem fizikailag képes.

 
Bessenyey Zoltán
 

Azt mikor tudtad meg, hogy a versenyzésnek vége?  

Amikor a baleset megtörtént, tudatomnál voltam, és miután anatómiát végeztem, tudtam is, hogy mi történt; ahogy megállapodott a versenyautó, én abban a pillanatban tudtam, hogy a versenyzést el lehet felejteni, hiszen nem ez mozgatja az életemet előre, szóval most koncentráljunk másra…

Aztán 2019-re végül is lett egy kis versenyzés is – most már azt mondom, hogy nem is olyan kis. Volt egy Európa-bajnokságnak nevezhető gokartverseny sérültek számára Franciaországban.

Amputált, gerincvelősérült, sztrókos, bármi, csak át kell legyen alakítva az egyébként egyforma gokart. Nagyon kemény harcot vívtunk a Le Mans-i gokartpályán, és nagyon-nagyon élveztem. Azt el kell ismerni, hogy ez fizikailag kicsit nagyobb terhelés annál, mint amit kellene vállalni… Még egy egészséges embernek is a gokart egy nagyon nagy terhelés, mondjuk egy raliautóhoz képest – és mi ezt a kezünkkel próbáljuk elvezetgetni, nem két kézzel, meg két lábbal.

Azóta a műsorvezetőtársammal a raliba is picit visszatértem, csak nem a pilóta oldalon, ahol Európa-bajnok lettem, hanem a navigátor oldalon. És a műsorvezetőtársam, aki egyébként gyorsasági versenyzésben nagyon sikeres pilóta, most ő kóstol bele a raliba. Ez a 2019-ben 30 év után Magyarországra visszatérő rali Európa-bajnoki futamon volt Nyíregyházán, és

ott mentünk utolsó előfutóként közvetlenül az Európa-bajnoki mezőny előtt.

Ott nagyon-nagyon nagy örömmel fogadtak engem, hiszen gyakorlatilag ugyanazok mennek, akik 2016-ban meg 15-ben mentek, tehát ott engem mindenki jól ismert, és ők most láthattak először. Nekem is nagyon jó érzés volt egyébként, hiába a másik oldalon ültem.

Egy ilyen, az életet alapvetően megváltoztató esemény után az ember sokszor magyarázatot keres, hogy miért történt velem, miért akkor, mi vezetett odáig, hogy… Téged foglalkoztattak ilyen kérdések?

Természetesen sokan és sokféleképpen próbáltak erre rávezetni, meg ötleteket adni, meg ezt csináljam, menjünk látóhoz, meg auravizsgálat, ők majd mindent megmondanak…Nyilván gondolkoztam rajta, de

hogyha nagyon leegyszerűsítem az életemet, akkor én egy olyan fiú vagyok, aki három végén égeti a kétvégű gyertyát.

És kaphattam ezt azért, de azóta mondjuk akkor négy végén égetem, tehát sokkal többet csinálok, mint azelőtt. Innen nézve vagy nem volt elég nagy a pofon, vagy nem ezért kaptam. Egy ilyen helyzetben, aki pilóta volt, vezetett, és a barátját önhibáján kívül ilyen helyzetbe hozta, ezt talán nehezebb feldolgozni, vagy nehezebb lehet – nem igazán tudom, mert nem beszélgetünk erről vele, de biztos vagyok benne, hogy ő ettől jobban szenved.

 
Bessenyey Zoltán

Ugyanakkor persze a helyzetben én vagyok,

azt meg senki kívülről el sem tudja képzelni, hogy ez milyen.

De pont azért szoktam az előadásokon is beszélni erről, hogy egy kicsit belelássatok, meg hogy mindenki megérezze, főleg a fiatalok, hogy nem kell félni egymástól, mert ugyanolyan ember vagyok, csak ülve. Ezért is választottam azt, hogy „társadalmi szerepvállalásként” ahol csak tudok, beszélek róla, a műsorokban megmutatom az életemnek nagyon sok részét, interjúkat vállalok, előadásokat tartok – most már elmondhatom, hogy külföldön is.

Február elején Erdélyben lesz két előadás, hiszen ott is nagyon sok követőnk van magyar területeken, akik a műsorokat is szeretik, meg engem külön is nagyon szeretnek. Ezekre büszke vagyok, meg hogy ennyire érdekli az embereket a történet, hogy ebből szeretnek meríteni.

Ez nekem egy picit még mindig új, de büszke vagyok rá, hogy csinálhatom.

A hozzám való pozitív hozzáállás és jóság, kedvesség, az egy kicsit ilyen érthetetlen, de még mindig nem terhes, csak ad és feltölt.

A baleset előtt sem „csak” autóversenyző voltál, de az életednek az egy fontos, és nyilván az időbeli elfoglaltságot tekintve is fajsúlyos része volt. Az elmúlt, de milyen új tevékenységeket hozott a megváltozott életed?

Az aktív és nagyon komoly Eb-versenyzéssel töltött idő – ami nemcsak azt jelentette, amikor elmentem 8 hétre, hanem annál jóval többet – valóban felszabadult, és azt munkára fordítottam. Plusz a székkel jöttek olyan egyéb lehetőségek, amiket már részben érintettünk, mint az előadások, felkérések. Ezek új munkaköröket és új helyzeteket teremtettek.

A székkel együtt érkezett a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA) a lehetőség, hogy abban a bizottságban dolgozzam, amely sérültekkel foglalkozik. Nagyon szeretem ezt a munkát is, éppen február közepén lesz a következő párizsi ülés, amire megyek. Sokkal több lett a munka a változó social media világgal és a youtube-bal, hiszen amikor befeküdtem a kórházba, volt ugyan youtube-csatornánk, de csak, hogy legyen – most viszont már több van, és azok azért közel piacvezetők már a magyar autós piacon. Ezeknek az ötletelése, gyártása, producersége tartozik hozzám.

 
Bessenyey Zoltán

Van emellett autós újságunk is a cégen belül, van egy versenyzőiskolám, ahol raliversenyzőket tanítok arra, hogy hogyan tudnak gyorsabbak lenni. Csapatvezetősködöm komolyabb csapatoknál bizonyos raliversenyeken, ha felkérnek, és az időmbe belefér –

épp most állapodtam meg egy magyar csapattal, akik velem akarnak kilépni a nemzetközi porondra.

Úgyhogy a naptár picit kezd betelni… Emellett vannak utazásaink a forgatásokkal kapcsolatban, tartom az előadásokat. Picit széles a paletta, de azt gondolom, hogy még tartható. Főleg úgy, hogy egy ilyen cég van mellettem; nem alattam, mert én szeretek úgy dolgozni, hogy egy szinten kezelek mindenkit. Négy keréken éljük az életünket – néha a kerekesszék négy kerekén –, és ez tölti ki, de ennek körülbelül minden vetületét csináljuk, azt kell mondanom, és örülök is neki. És mélyen nagyon nagy erőt ad, hogy a kerekesszékből mégis ennyi mindent tudok vezetni meg kezelni.

Ajánljuk még:

Nem tudod, mit sportolj? Segítünk! Kvízezz!
Hamarosan itt a karácsony, érdemes már most elkezdeni a felkészülést. Nem, most nem az ajándékok beszerzésére és a menü összeállítására vagy a nagybevásárlásra gondolunk, hanem pontosan a finom falatok miatti várható plusz kilók ledolgozására. Következő kvízünkből kiderítheted, melyik sport áll hozzád a legközelebb.