Van egy hely Baranya megye szívében, ahol boldogan mekegnek a kecskék, vidáman szaladnak a malacok és minden tehénnek aranyélete van. Nem máshova, mint Olasz községbe kell utazni ezért az idillért, a Prím család gazdaságába. A farm és sajtműhely nemcsak a legízletesebb tejtermékek otthona, hanem élő példája annak, hogy az önellátás, a mértékletes fogyasztás és a harmonikus együttélés igenis megvalósítható, sőt, kifejezetten élvezetes kaland.
A történet egy fővárosi lánnyal kezdődik, aki az Erzsébet-híd lábánál töltötte gyermekkorát, és aki szociális asszisztensnek tanult, hogy függőségben szenvedő betegeknek segítsen kitörni a rossz körülmények közül. De az élet más irányba sodorta: egy könyvkiadónál kapott munkát, majd öt évig jogi és számviteli vonalon dolgozott, végül megismerte Lajost, aki tüke – vagyis tősgyökeres pécsi –, és a szerelem nem várt módon Budapesttől több száz kilométerre repítette őket, egészen Olasz község közepéig.
Már az esküvőjük sem mondható hétköznapinak: a rokonok ugyanis – ismerve természetközeli terveiket – két malaccal, két birkával és egy kecskével lepték meg őket nászajándék gyanánt. Mit volt mit tenni, az állatoknak hirtelen helyet kellett csinálni, így az első karámok és állati pihenőhelyek raklapokból épültek fel az éppen megújuló olaszi parasztház szomszédságában.
Az elszakadás azonban nem ment olyan könnyen, Szandra ekkor még mindig ugyanannak a pesti cégnek dolgozott, az állatok maradtak a szabadidőre, hobbiként. De van az úgy, hogy a belső hang megfog és nem ereszt. Így volt ez a Prím családnál is, hiszen a fiataloknak ugyanaz volt a közös álmuk:
egy békés bagolyvár a természet lágy ölén, ahol szeretetben és békében tudják felnevelni születendő gyermekeiket.
Mit lehet ilyenkor tenni? Venni egy nagy levegőt, és belevágni az ismeretlenbe, menni az álmok után.
Szandra és Lajos minden szabadidejüket arra áldozták, hogy építsék és csinosítgassák otthonukat és gazdaságukat. „Ezek az évek arra voltak jók, hogy sokat tanuljunk a saját hibáinkból!” – idézi fel Szandra. Telente disznóvágás, délutánonként a kecskék, esténként a tájékozódás és a számvetés: hogyan is kellene jól csinálni? Aztán 2014-ben megérkezett Nárcisz, a tíz hónapos borjú, aki a mai napig velük él, és már nyolcszor örvendeztette meg a családot születendő borjaival. Ez a csöppnyi kis borjú elég volt ahhoz, hogy örök szerelembe essenek a szarvasmarhatartással.
Szandra elkezdte képezni magát, majd egy fiatal gazdákat támogató pályázatnak köszönhetően vállalkozó lett, és közös erővel felépítették a gazdaságot: szarvasmarhákat vásároltak, lucernát, kukoricát, zabot, búzát telepítettek, majd amikor a talicska már nem volt elég a lekaszált növényeknek, megérkezett egy 63-as Ferguson traktor, ami ma is lelkesen segíti a család mindennapjait.
Először csak maguknak fejtek, később már sajtot is készítettek, Szandra pedig elvégezte a kaposvári sajtkészítő iskolát. Kistermelő lett:
kóstolhatunk náluk sonkás vagy aszalt szilvás parenyicát, borsos, fokhagymás vagy éppen lilahagymás sajtot, de a kecskesajtkrémjük és a barackos joghurtjuk is megér egy kalandot.
Mégsem a gazdaság kiépítése az igazán lenyűgöző ebben a családban: hanem az a szellemiség, az a gondolati és érzelmi háttér, amiben a mindennapjaikat élik. Két gyermekük, Boldi és Berci már az első lépésektől kezdve aktív résztvevőivé váltak az állattartás mindennapjainak. Berci az első ellést háromévesen látta, mert a kis borjú a délutáni alvásidőben indult útjára, így nem volt, aki elaltassa a totyogót: egy fa árnyékában, álmosan tanúja lett az új élet születésének. „Semmi nem volt muszáj, de mindent lehetett” – foglalja össze egy mondatban a titkot édesanyjuk.
Ha bepillantanál a farm életébe, itt megteheted:
Fotók: Prímné Elmer Szandra
A gyerekeknek mindenre van rálátásuk, az életük része ez az életforma, és már önállóan vesznek részt a gazdasági munkákban: „Besegítenek az istálló kitrágyázásába, a széna gyűjtésébe, a fejésbe, a kézi kaszálásba, a legeltetésbe, az abrakkeverésbe, a kukorica morzsolásába, és még sorolhatnánk. Ez természetesen és magától értetődőden zajlott le nálunk,
a gyerekek a természetben, az állatok között érzik jól magukat, íjászkodnak, horgásznak, bicikliznek, élvezik a napsütést, a szabadságot, de a szelet vagy az eső okozta sarat is.
Mindennek köszönhetően, a fiúk sokkal érettebbek a koruknál, felelősségtudat és céltudatosság jellemzi a gondolkodásukat, már gyerekként is. Nem az a titka ennek, hogy tízévesen meg tudnak fejni egy kecskét, hanem minden más, ami ezzel jár: az állatok tisztelete, a munka öröme, a gondoskodás, az együttműködés.
Egy forgásban lévő gazdaság számára nincsenek unalmas mindennapok. „Sosem tudunk lefeküdni aznap, mikor felkeltünk” – meséli Szandra. „Most éppen csibekeltetős időszak van, a gyerekek megnézik, van-e kiscsibe, nyulakat etetnek, én feldolgozom a tejet, készítem a sajtokat, ha piacnap van, megyek árulni, vagy házhoz viszem a megrendeléseket”.
A fejlődés is folyamatos: most épül az új tejkonyha, egy olyan hely, ahol Szandra szeretne kisebb csoportos foglalkozásokat, bemutatókat tartani. Itt a vendégek közvetlenül az állatok mellett ismerhetik meg majd a tej- és sajtkészítés folyamatát, mindenki belekóstolhat egy természet- és állatközpontú felfogásba, egy kicsit visszatalálhat az ősi gyökereihez.
Persze, ahogy máshol, az állattartásban is sok a leküzdeni való akadály, a jelenlegi takarmányárak megnehezítik a boldogulást, megbízható munkaerőt nagyon nehéz találni. A család szeretné növelni a mennyiséget, de a minőség megtartása mellett, az állatokat továbbra is csak természetes takarmányon tartva. Céljaik között szerepel az értékteremtés is, megszerettetni a háztájit, megmutatni, milyen ételben van érték, és mi az valójában. „A környezetükben egyre több a pozitív visszajelzés, egyre többen szeretnének ilyen életet élni, de csak kevesen tudják, mennyi lemondással jár. Mi igyekszünk úgy bevezetni az embereket ebbe a világba, hogy lássák a valóságot, miközben felfedezik a szépségeit. Sokszor fáradtsággal, küzdelemmel jár ez az életforma, de kimondhatatlan lelki békével is, az út végén az abszolút kiegyensúlyozottság vár.
Mindennél többet ér, hogy tudom, mit teszek a gyermekeim elé az asztalra.”
A család ráadásul olyan állatoknak is helyet ad a gazdaságban, amelyekről mások már rég lemondtak, amelyek máshol a vágóhídra kerültek volna. Itt például békére lelt Conchita, a herélt kecske, és új esélyt kapott egy olyan tehénmama is, amelyik a gyermekáldástól már egy életre elbúcsúzott. Ezek az állatok más gazdaságokban nem sok haszonértékkel rendelkeznek, ezért meg is szabadulnak tőlük. Nem úgy Szandráék, akik egyszer egy ormánsági kirándulásról is úgy jöttek haza, hogy egy súlyosan elhanyagolt tehenet hoztak magukkal. Való igaz, előbb-utóbb minden élet véget ér. De a lényeg a születés és az elmúlás közötti út, amit a Prím család igyekszik minél szebbé tenni a náluk élő állatok számára.
Aki van olyan szerencsés, hogy bepillantást nyer ebbe a vidéki idillbe, az nem kétli: kivételes élet ez. Együtt élni a természettel, hagyni dolgozni az ösztönöket, megtanulni az ősi törvényeket, és így nevelni gyermekeinket: ki ne vágyna erre? Szandra története azt is bebizonyítja, hogy senkitől sincs távol ez a lehetőség – elhatározás, hit és kitartás kérdése.
Nyitókép: Prímné Elmer Szandra
Ajánljuk még:
Időutazásom dédszüleink világába
A kétszáz fős falu kincse – Ezért (is) látogass Zalátára!
Vidéki sanzon: januári disznóvágás pesti szereplőkkel
