Közismert, hogy az Árpád-ház tagjait kiemelkedően magas számban avatták szentté, kevesebben tudják azonban, hogy az ősi múltra visszatekintő magyar uralkodóház számos tagját a nyugati keresztény egyház mellett a keleti testvérek is szentként vagy boldogként tisztelik, így az Árpád-házhoz vérségileg tartozó személyek közül összesen 26-ot találhatunk a szentek és boldogok között. Az ő jelképeikben a családra utaló vörös-ezüst sávos pajzs mellett sok esetben az életükben meghatározó szereppel bíró gyógynövényeket is találhatunk.
Szent István ünnepéhez közeledve kezdjük a sort Szent Imrével, István király fiatalon elhalálozott fiával, akit I. (szent) László királyunk 1083-ban avattatott szentté. Imre legendája elsősorban a herceg szűzi tisztaságát helyezi előtérbe, ennek okán lett a szent herceg egyik jelképe a hófehér liliom. A hatalmas lepelleveleinek köszönhetően ma már elsősorban inkább dísznövényként ismert növényt már az ókori egyiptomiak is használták. A magyar népi gyógyászat adatai szerint eleink belsőleg gyulladásgátlóként, fájdalomcsillapításra és görcsök oldására, külsőleg sebek és zúzódások kezelésére használták.
Szent Lászlóról külön is szót kell ejtenünk, hiszen a csatabárd és a lovagi kard mellett neki is van egy jelképnövénye! A magyarul Szent László-tárnicsnak is nevezett növény nevét László király legendája nyomán kapta, mely szerint „Amikor a pestis, a döghalál pusztítani kezdett, az egész nép László királyhoz fordult, Szent László pedig Istenhez könyörgött, tőle várt segedelmet. Isten éjszaka álmot küldött a királyra. Egy angyal jelent meg a szent király előtt, és azt mondta: Vedd íjadat és tegezedet, menj ki sátrad elé, és minden célzás nélkül bocsásd el nyílvessződet. A vessző megmutatja, mit kell tenned. Amikor László király felébredt, hozatta íját és tegezét, kilépett sátrából, felhúzta íját, aztán célzás nélkül elbocsátotta a nyílvesszőt. A nyílvessző messze szállott, s ahol lehullt, egy genciána fűszálat átütött. A genciána, a keresztesfű kenőcse mentette meg a népet a döghaláltól, s azóta is Szent László füvének nevezi a nép.” A tárnicsot – ahogyan a legendában is olvashatjuk – régen valóban használták pestises betegek kezelésére, gyökerének kivonatai emellett gyomorerősítő és étvágygerjesztő készítményeknek is értékes összetevői.
Időrendben tovább haladva Árpád-házi Szent Erzsébet a következő, akit szinte minden esetben egy növénnyel együtt ábrázolnak. Erzsébet II. András király és a Bánk bánból is ismert Merániai Gertrúd királyné lányaként 1207 körül látta meg a napvilágot, házassága révén később a jelenlegi Németország területére költözött. A szegények iránt érzett felelősségéről legendája is megemlékezik. Mikor egyszer gondozottjainak kötényébe rejtve kenyeret vitt, összetalálkozott fukar sógorával, Türingiai Henrikkel. A kérdésre, hogy mit rejtett kötényébe, így válaszolt: rózsákat. Kötényét ezután kibontva abból kenyerek helyett illatos rózsák hullottak elő, így kímélte meg Isten Erzsébetet a hazugság bűnétől. A rózsa teáját enyhe összehúzó hatása miatt a világ számos pontján szülést követően itatják az édesanyákkal, de egyes benne található összetevők gyulladásgátló és fertőtlenítő hatással is bírnak.
Nagyboldogasszony főünnepének közelsége (augusztus 15.) okán végül említsük meg a palástfüvet is, melyet a néphagyomány a Boldogasszony palástjaként is meleget. Ahogyan Maria Treben írja, „amióta a kereszténység létezik, Szűz Mária áldása van ezen a növényen!” A népi gyógyászatban a cickafarkkal egyetemben az összes nőgyógyászati problémára erősen javallják, de összehúzó hatása miatt akár még foghúzást követően is öblögethetünk vele!
(Nyitókép: Thaler Tamas, Wikipédia)
Ajánljuk még:
VAJÁKOS TECHNIKÁK: ÍGY KÉSZÜLNEK A FŐZETEK, MACERÁTUMOK, TINKTÚRÁK ÉS A TÖBBIEK
ELFELEDETT RECEPTEK NYOMÁBAN: GYÜMÖLCSÖS RITKASÁGOK NAGYANYÁINK ÚTJAIN
AZ EGYIK LEGRÉGIBB GYÓGYNÖVÉNYÜNK, AMI RÁADÁSUL INGYENES: ÍGY SZOKTUNK RÁ A VADSZEDERRE
