„Fél mellel nagyon nehezen tudtam elfogadni magam” – nem csak a testet töri meg az emlőrák

Az emlőrákról elöljáróban

Az emlőrák a nők jellemzően 30-50 éves kor között vagy idősebb korban kialakuló daganatos megbetegedése, melyből évente mintegy 8000 új esetet diagnosztizálnak, és 2000-en halnak bele a betegségbe. Alattomos kór. Amikor már észrevesszük, kialakult, és minél később észleljük, annál rosszabbak a túlélési esélyeink. Férfiaknál is előfordulhat: a női emlőrákos megbetegedésekhez képest 1000:1-hez arányban.

A hajlamosító tényezők között szerepel a genetikai örökség, a gyermektelenség és a kóros elhízás is. Kockázati csoportok továbbá a szexuális életet mellőző nők, akiknél háromszoros gyakorisággal fordul elő egészséges nemi életet élő társaikhoz képest, a fizikai fogamzásgátlókkal (pl. pesszárium, óvszer) élők, az alacsony fizikai aktivitással, magas zsír- és cukortartalmú ételek fogyasztásával élők, a cukorbetegek, illetve a menopausa idején elhízott nők és a dúsabb keblű hölgyek. Hajlamosító tényezők és különös kockázati körülmények között az elővigyázatosság rendszeres önvizsgálatot és alkalmi szűréseket jelent 40 éves kor előtt, utána viszont már mindenkinek javasolt az éves szűrővizsgálat.

Az emlődaganat ma már nem egyenlő a halálos ítélettel, időben felfedezve és a legmodernebb terápiákkal kezelve gyógyítható vagy krónikus betegséggé szelídíthető. 10 év alatt a mellrákkal diagnosztizált nők 10 éves túlélése 40%-ról 77%-ra növekedve közel megduplázódott. Ráadásul a betegséghez köthető halálozás a modern kezelésnek köszönhetőn 34%-kal csökkent az elmúlt 50 évben. Ezért egészségünk és nőiességünk egyik legfontosabb védelme a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel és az önvizsgálat. Fontos, hogy a legtöbb esetben még rendszeres önvizsgálattal sem észrevehetőek az egyébként gyógyítható elváltozások, ezek ugyanis csak és kizárólag mammográfiás vizsgálattal mutathatók ki megfelelő biztonsággal. Az életkornak megfelelő rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel a korai felismerés leghatékonyabb módja, ne hagyjuk ki ezeket! 

A köztudatban az emlőrák első jele a mellben megjelenő csomó, azonban számos, kevésbé nyilvánvaló tünet is utalhat mellrákra, mint például a bőr elváltozásai. Ezek észlelése még nem jelent feltétlenül rákot, azonban egy orvossal történő haladéktalan konzultáció létfontosságú lehet. A kevésbé ismert tünetekről itt olvashatunk bővebben.

Fotó: Unsplash.com

Ma már a kis rózsaszín selyemszalagot látva mindenki tudja, hogy az a mellrák elleni küzdelem jelképe. Országos és nemzetközi szinten rendezvények, figyelemfelkeltő kampányok emlékeztetnek a betegség megelőzésének fontosságára. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ilyenkor különösen sok „rózsaszín” megmozdulást szerveznek világszerte. Ez a betegség ugyanis

még a sikeresen gyógyult érintettekben is felbecsülhetetlen károkat okoz: női énképüket rombolja.

Olyan szervünket támadja ugyanis, amely a nőiesség egyik legalapvetőbb szimbóluma, külső jele, amit nem lehet titokban tartani. Hatalmas különbség van ebből a szempontból a nem látható és a látható, nyilvánvaló veszteségek nyomainak feldolgozásában. Az érintettek beszámolóiból pedig az is kiderül, ezt a betegséget nem csak a nők sínylik meg.

A mellrák mint nőiességünk ellensége

Ősze Kata, a Mellrákinfó Egyesület önkéntese 68 éves. 41 éves korában észlelte először, hogy valami nincs rendben: csomót talált a mellében, azóta négyszer esett át a mellrákon – és négyszer gyógyult fel belőle. A műtétek, kezelések elhúzódó sorozatában végül 54 éves korában veszítette el egyik mellét, majd a másik is megbetegedett. Ezt követően rekonstrukciós műtétekkel kapott új „életet”. Valóban újat, hiszen a kimondani is hosszú, emberpróbáló időben jórészt egyedül kellett megküzdenie a betegség démonjaival és a mellrák, valamint a kezelések mellékhatásaival.

„Negyvenegy évesen vettem észre először egy mosakodásnál, hogy amikor felemeltem a karomat, behorpadt a jobb mellem. Elmentem a nőgyógyászhoz, majd elküldtek az onkológiára, de három hónapot kellett várni a mammográfiára. Miután biopsziát csináltak, nem sokat mondtak, csak annyit, hogy fagyasztásos eljárást javasolnak. Telt az idő, nem mondták, mit kell tennem, majd a Honvéd Kórházba küldtek, ahol volt egy mellmegtartó műtétem és kaptam egy megelőző kezelést. Tíz év után, amikor már el akartunk búcsúzni egymástól az orvosnővel, kiderült, hogy a csomó a mellemben még nagyobb lett, így ismét műteni kellett, két hónapra rá pedig újból. Mivel többszörös visszaeső voltam, 54 éves koromban pedig levették a jobb mellemet, nem akartak plasztikai műtétre engedni, pedig arra számítottam, hogy kaphatok új mellet. Végül négy és fél év tünetmentesség után elkezdtük a helyreállító műtéteket, hátizom-lebeny átforgatással. Majd a műtétek közben, kiderült, hogy a másik mellem is érzékeny, fáj, de akkor még nem mondtam semmit. Elmentem az onkológusomhoz és a vizsgálatok eredménye ismét tumort mutatott. Megfordult velem a világ, hiszen

ott álltam egy félig helyreállított mellel és egy egészségesnek hitt, rákos másikkal.

Következett majdnem tíz hónap sugár- és kemoterápia, egyévnyi várakozás után tudtuk folytatni a helyreállító műtéteket. A bal mellembe is kaptam egy fél implantátumot, mert abban a fele szövetanyag megmaradt” – sűríti dióhéjba elképesztő kórtörténetét Kata.

Amikor azt kérdezem tőle, mi volt a legnehezebb az elmúlt 27 évben, elmondja: „Amikor levették a mellemet, rá egy fél évre tört ki rajtam a sírás. Beleestem az önsajnálatba, szégyelltem magam. Főleg, mikor a tükörbe néztem, amikor a protézist bele kellett tenni reggel a melltartóba, vagy mikor hazamentem és levettem. 

Mikor tükörbe néztem, nagyon nehezen tudtam elfogadni magam. Nem is tudtam.

Borzasztó volt, mikor ott álltam a tükör előtt fél mellel. Pedig egyedül éltem, nem volt mellettem férfi.”

A betegségtapasztalat élettapasztalattá érve nemcsak praktikus, de érzelmi megküzdési stratégiákkal is felvértezi a túlélőt. A 2015-ben alakult Mellrákinfó Egyesület önkéntesekből álló csoport, amely segít a mellrákban szenvedő nőknek megérteni és feldolgozni élményeiket, traumáikat. 

„Sosem gondoltam, hogy másokon is tudok segíteni: ez ösztönösen jött. Megkerestek, tanácsokat kértek, és én segítettem. Amikor viszont már annyira elárasztottak a személyes megkeresések, hogy egyszerre többekkel is üzenetváltásban voltam, a mindennapjaimat ez határozta meg, nyomasztóvá vált, szinte belebetegedtem, és visszaléptem egyet. Továbbra is részt veszek a  rendezvényeken, csak a napi csoportmunkában nem tudok részt venni, mert lelkileg nem bírom” – osztja meg Kata tapasztalatait.

Fotó: Unsplash.com

Beszélgetésünkben egy életvidám, kiegyensúlyozott nagymamát ismerhettem meg, akivel ha  bármilyen más témáról csevegünk, nem biztos, hogy észreveszem, min ment keresztül, mit bírt ki és micsoda elképesztő életerő rejlik a zsigereiben. Mindezt egyedül, hiszen bár lánya rendszeres támogatása sokat jelentett, nem élnek együtt, a napi teendőkben jobbára csak saját erejére számíthatott.

Miközben a betegség stádiumairól beszélt, mindvégig a nőiesség visszaszerzésének történetét fogalmazta: minden mondatban ott volt a remény, hogy ebből ki lehet és ki is kell keveredni és, hogy a mellrák áldozatává váló mellek nem jelenthetik a nőiesség elvesztését.

Kata példája sokak számára erőforrás, hiszen egy negyedszázados küzdelem nyertesének hiteles élettörténete.

A tájékozottság életet menthet! A cikk megjelenését az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete támogatta. Az innováció érték. Az új gyógyszer új esély.