Egy merész magyar: szépapám, Gregersen, aki norvég ácsmesterből lett Magyarországot építő nemes

Gregersen Gudbrand a nagyanyám dédnagyapja volt. A Norvégiából származó ácsmester Magyarországon csinálta meg a karrierjét – de ezt abban az időben nem így nevezték. Példás életet élt választott hazájában, nagy családot alapított, hatalmas vállalatokat irányított. Ma már rakpart viseli nevét Budapesten, de amikor nagyanyám a családi történeteket mesélte nekem a késő nyári délutánokon, akkor Gregersenről még nem igen lehetett hallani hazánkban.

1824-ben született egy Strand nevű faluban, Norvégiában. Ácsmesternek tanult Osloban, majd Dániában. A mesterremeke, egy faragott ablakkeret a mai napig látható a koppenhágai városházán. Felszabadulása után – ahogy az akkor iparos segédek között szokás volt – vándorolni indult. Berlin, Drezda, Prága, Bécs következett. 1847-ben Pozsonyon keresztül érkezett Magyarországra, ahol vasútépítéseken kezdett dolgozni. Letelepedett, és 1848-ban utásztisztként részt vett a magyar szabadságharcban is.

Bravúros katonai és mérnöki teljesítménynek tekintették, hogy Paksnál másfél nap alatt építtetett fel egy pontonhidat.

Dolgozott szorgalmasan, megszokta, megszerette új hazáját. Szobon telepedett le, feleségül vette az esztergomi hentes lányát, Sümeghy Alojziát. Tizenkilenc gyermekük született, ebből tizenketten élték meg a felnőttkort, köztük Gregersen Nils, aki a nagyapám volt – mesélte könnyeit morzsolva nagyanyám. 

Gyönyörű házuk volt Szobon, a nyarat később is mindig ott töltötte a család. 12 lakószoba volt a villában, de egyszerű körülmények közt éltek. A házimunkából minden gyereknek ki kellett vennie a részét, maguk takarítottak, mostak, a konyhai munkálatokban segédkeztek.

Amikor elkészült a Budapest-Bécs vasútvonal, ebben a szobi kertben adott a magyar vasút fogadást a külföldi vendégeknek!

 

Aztán hajóra ültek, és egészen Pestig Radics Béla húzta a nótát. Ez abban az évben történt, amikor megölték Erzsébet királynét, 1889-ben. Nagyon megbecsülték Norvégiában is Gregersen Gudbrandot, hogy olyan messze idegenben tiszteletet vívott ki a norvég nemzetnek. 1952-ben Osloban kiadtak egy könyvet Norvégok a mesében és a valóságban címmel, nézd, ott van a polcon – mutatta nagyanyám. Fellapoztuk. Negyven kiváló honfitárs közt, olyanok mellett, mint Ibsen vagy Björnson, megemlékeznek róla is. Ibsen járt is Budapesten, a Gregersen házban vendégeskedett. Külön fejezet foglalkozik az áccsal is, aki megkapta Norvégiában a Szent Olav-rendet. Gregersen Gudbrand ápolta a kapcsolatokat szülőhazájával: birtokot vásárolt ott, támogatta a norvég műszaki felsőoktatás megteremtését.

Budapesten a Ferencvárosban, a Lónyay utcában hozták létre a cége központját, ott épült fel a Gregersen-palota, amely ma is áll, egy építésziroda gondozza. A reneszánsz stílusban kialakított kétszintes épület belső kiképzéséhez a vörösfenyőt Norvégiából hozatták, a szalon mennyezetét Lotz Károly freskója díszíti. Egy időben a család Lónyay utcai házában működött a norvég konzulátus is.

1865-ben hozta létre a Gregersen és Fiai Építő Vállalatot. Jelentősebb vasúti munkái: a Vác-Párkány-Érsekújvár, Esztergom-Léva-Ipolyság, Nagykároly-Mátészalka-Csap vonalak. A Buda-Nagykanizsa vonalon számos műtárgy építését irányította, így a budai indóház, a nagykanizsai és a székesfehérvári állomás fogadócsarnokai az ő irányításával készültek. A legtöbb gondot a Máramarossziget-Körösmező vasútvonal jelentette, aminek munkálatait nemcsak a nehéz terepviszonyok és a zord időjárás, hanem a Felső-Tiszavidéken kitört kolerajárvány is nehezítette. Végül is 1895-ben elkészült a 77 km-es vonalszakasz, amely 277 műtárgyat, többek között hidat, alagutat foglalt magában. Talán hihetetlen, de úgy tudott saját vállalkozása megindításához, majd továbbfejlesztéséhez megfelelő tőkét előteremteni e munkálatok során, hogy neve mindvégig tiszta maradt a vasúti panamáktól hangos 1860-as, 1870-es évtizedekben.

 

Gregersen Gudbrand a vasútépítésekkel alapozta meg hírnevét, ezután több fatelepet és asztalosáru-gyárat létesített a fővárosban, és elérkezettnek látta az időt arra, hogy Pest-Buda világvárossá alakításából is kivegye a részét. Az ő nevéhez fűződik a Népszínház és a Budai Polgári Kaszinó, valamint az Országház asztalosmunkáinak elkészítése, a Mátyás templom helyreállítása. 1885-ben Országos Iparkiállítás nyílt a Városligetben, és az épületek nagy részét a Gregersen cég építette. Vidéki munkái közül kiemelkedik a szegedi Kakasos templom, amelynek tervezője Schulek Frigyes.

 

A Gregersen cég végezte a keleti pályaudvar teljes cölöpözési munkálatait. Egy tőzegmocsár helyére tervezeték új pesti pályaudvart, és csak a munka elvállalása után derült ki, hogy a talajviszonyok a vártnál is rosszabbak. Így 11 helyett 15 méter hosszú cölöpöket kellett leverni, ami jelentősen megnövelte a költségeket és veszélyeztette a határidő betartását. A Gregersen cég háromezer cédrusfenyőt vágatott ki a Kárpátokban, a fanyagot rekordidő alatt építették be a talajba.

Szakértelmüket dicséri, hogy amikor a 4-es metró építésekor az alapokat újra kiásták, a cölöpöket épségben találták.

1879 márciusában Szegedet elöntötte a Tisza. Több ezer ház omlott össze. Az újjáépítési munkákban Gregersen oroszlánrészt vállalt, a károk elhárításában való közreműködésével lett országosan ismert, és több száz családnak épített új otthont saját költségén. „Aki az Úr kegyéből jómódban éli mindennapjait, kötelessége segíteni a rászorulókat” – ez volt a mottója. Elismerésül nemesi rangot kapott és a Ferenc József-rendet is elnyerte, jóllehet korábban éppen Ferenc József ellen harcolt a magyar szabadságküzdelmek idején.

Gregersen soha nem felejtette el, hogy honnan indult. Magyar nemesként is megmaradt lelkében norvég ácsmesternek. Csak Magyarországon felejtkeztek meg róla, mondta nagyanyám.

Milyen boldog volna, ha tudná, hogy Nyári Krisztián a Merész magyarok című kötetében gyönyörűen írta le Gregersen Gudbrand történetét – aminek az eredetijét nagyanyám őrizte meg, és adta tovább az örökség kutatójának, Gönczi Ambrusnak. Boldog lenne, ha tudná, hogy az egykori iparcsarnok a Városligetben néhány éve Millennium Háza néven éledt fel csipkerózsika-álmából. Jó lenne megmutatni neki, Szegeden tábla őrzi emlékét, és Budapesten rakpartot neveztek el róla.

Nekem megadatott az a szerencse, hogy nagymamámtól sok-sok érdekes történetet hallhattam, és őrizhetek apró emlékeket, amelyek a letűnt időket idézik. A Gregersenek szellemi öröksége épített emlékekben él tovább hazánk területén. Gregersen Gudbrand életútja nemcsak az utódok, de a ma embere számára is példaértékű: egyszerre szolgálta szülő- és választott hazáját, elősegítette a két ország közötti kapcsolatok megteremtését, becsülettel és tisztességgel dolgozott egészen halála napjáig.

 A fotók forrása: családi archivum