1734 volt az az év, amikor a kis Kempelen Pozsonyban, egy Ventur utcai házban meglátta a napvilágot. Senki se gondolta akkor, hogy a 18. század egyik legnagyobb alakja született meg, hogy az a csecsemő később kora lehetőségeit nem korlátnak, hanem ugródeszkának fogja tekinteni. Sőt, továbbmegyek: még Mici, a szobalány se sejtette, hogy Mária Terézia legfőbb bizalmasát, Európa egyik legnagyobb feltalálóját nevelgeti, babusgatja szüntelen.
Kempelen kíváncsi gyerkőc volt. A legkíváncsibb. Talán csak ez különböztette meg a többi gyerektől: mindent, ami ismeretlen és új volt számára, zavarba ejtő módon figyelt meg, szemeivel és gondolataival miszlikre szedett. Az utána következő kérdései pedig nem ismertek megálljt. Alig volt pár éves, de tapintható öntudattal billegett a lakásban; virágokat, faleveleket, köveket figyelt meg úgy, hogy később játékaival hasonlította össze, mintha a néhány éves fejével már keresné az összefüggéseket, logikai kapcsolatokat.
Kempelenék (merthogy Kempelen Farkasnak volt testvére is) tipikus bezzeggyerekek voltak, szorgalmuknak, nyelvtehetségüknek híre ment az egész környéken. Rájuk hivatkoztak a szomszédságban, valahányszor egy-egy gyereket nagyobb szorgalomra, tudásvágyra akartak serkenteni a szülők. (Azt persze nem tudták, hogy a Kempelen fiúkat apjuk már egészen kiskorukban nyelvtanulásra fogta, ebédnél és vacsoránál rendszerint két-három nyelven folyt a diskurzus.)
Nemcsak a szomszédság, de a diákok és a tanárok is hamar rájöttek, hogy a kis Kempelenben kivételes erő lakozik; a győri gimnázium rektora például „egészen rendkívüli ember”-ként nyilatkozott róla. A pozitív megerősítések ellenére a fiatal Kempelent is utolérte a kapunyitási pánik szele, egyik levelében konkrét aggodalmait is megfogalmazta szüleinek: „Vajon az életben milyen osztályzatot fogok kapni? Megállom-e a helyemet ott, ahová a sors rendel? Ezek az én kérdéseim. Ígérem, hogy erőmet és tehetségemet kedves Szüleim örömére, édes hazám megelégedésére fogom fordítani. Erőmet említem itt elsőnek, mivel tehetségben sohasem volt hiány Magyarországon, annál inkább szilárd, elhatározó akaratban.”
Így múltak hát Kempelen Farkas diákévei. Szorgalommal, tudásvággyal, tenniakarással. 21 évesen már fogalmazó volt a bécsi udvarban, villámgyorsasággal fordította latinról németre Mária Terézia törvénykönyvét. 23 évesen udvari kancellár lett, majd Mária Terézia tanácsosa. 25 évesen pedig a magyarországi sóbányákat felügyelte.
Ebben az időszakban Kempelen Farkas Mária Teréziával részt vett a korszak híres francia gépezetépítőjének, Pelletiernek a bemutatóján, ahol a feltaláló a mágnesesség trükkjével szórakoztatta a közönséget. Az előadás végén Mária Terézia megkérdezte Kempelen Farkast, tudna-e hasonló szerkezetet létrehozni, mire Kempelen csak halványan elmosolyodott, majd annyit felelt, hogy sokkal különbet is.
Így született meg 1770 elején a Török, a világhírű sakkozógép, amit így mutatott be a nagyközönségnek: „Felséges asszonyom, fenségek, főrangú hölgyek és urak, uraim! Fél évvel ezelőtt, ezen a helyen tudós francia professzor mutogatta, minő csodákra képes a mágnes. Én akkor ígéretet tettem felséges asszonyomnak, hogy mi magyarok is tudunk ilyesfélét produkálni, ha van az embernek egy kis ideje efféle játékokra.”
Ekkor félreállt, és a közönség nem látott mást, csak egy alacsony szekrényt sakktáblával, ami mellett egy töröknek öltöztetett bábu ült, készen arra, hogy élete első mérkőzését lejátssza. A török sakkjátszó bábu legyőzte Napóleont, II. Frigyes porosz királyt, Benjamin Franklint és Edgar Allan Poe-t is. Amíg Kempelen élt, nem jöttek rá a szerkezet működésére. Játszma előtt mindig kinyittatták a kis szekrényt, megtapogatták a Törököt, majd bosszankodva megállapították, hogy ember nem lapul benne, így hát csakis csoda, varázslat állhat a háttérben. „Kempelen, a varázsló” – ismételte immáron az egész világ, ugyanis a játék egész Európát bejárta.
Kempelen sosem titkolta, hogy a sakkozógép nem több ócska szemfényvesztésnél, mechanikai tréfánál, ám azt igen, hogy hogyan is működik valójában a Török.
Nem csoda, hogy valódi értéket nem látott a gépezetben, elkészítését is igencsak terhes kötelességnek fogta fel. Mára már bebizonyosodott, hogy a szekrényben egy kiválóan sakkozó törpe lapult, aki mindent érzékelt a beépített tükörrendszer és az asztalon elhelyezett rések segítségével. A mechanikai összeköttetések segítségével pedig a töröknek kinéző bábut mozgatta. A sakkozó törpét Kempelen optikai trükkök segítségével rejtette el a szekrény belsejében, így amikor a kíváncsiskodók kinyitották az apró ajtókat, csak fogaskerekeket láttak. Az már az utókor dolga, hogy mit lát a sakkozógépben: bazári tréfát és alaptalan szemfényvesztést, vagy tűpontossággal megalkotott mechanikai szerkezetet.
Mindeközben, 1769-ben Kempelen még a világ első beszélőgépén is elkezdett dolgozni, a gőzgép elvén próbálta az emberi hangokat reprodukálni. Munkáját 22 éven át tökéletesítette, és gyakran hónapokig dolgozott anélkül, hogy egy lépéssel is közelebb került volna a megoldáshoz. Egyik alkalommal négy év kutatási eredményét dobta ki az ablakon: „Mindent elölről kellett kezdeni, de nem bántam sem a fáradságot, sem a költségeket, mivel úgy véltem, hogy az a hat betű, amelyeket általuk megszereztem, és amelyek a következőkben megkezdett új, homályos utamat bevilágították, gazdagon megjutalmazott. (...) Ha minden kudarcot olyan részletesen írnék le, mint az előzőt, akkor a munkámat könnyen még egy kötettel szaporíthatnám... Elég, ha azt mondom, hogy én mindent összevéve annyi gépezetet dobtam el könnyűszerrel, amennyit egy erős lóval is alig lehetett elszállítani.”
Ekkor lett Kempelen, a varázsló, a vasakarat megtestesítője számomra. Könnyű dobálózni a „polihisztor”, a „kor zsenije” és a „tudós” szavakkal, de még könnyebb figyelmen kívül hagyni a háttérmunkát, a sorozatos kudarcokat és a csillapíthatatlan tudásvágyat, ami a „feltaláló” jelző megszerzéséig juttatja az egyéneket. Végül 1791-ben készült el a hangképző szervek működését utánzó masina, amellyel lerakta a fonetika alapjait.
22 év alatt tökéletesített beszélőgépe messze nem kapott akkora visszhangot, mint a pár hónap alatt kifejlesztett sakkozógép. Az összes többi találmánya is a Török árnyékába került: fáradhatatlanul dolgozott például a vakok kommunikációs lehetőségeinek javításával, egy vak lány számára írógépet is készített. Mária Terézia számára speciális, mozgatható betegágyat, a pozsonyi várba vízvezetékrendszert, a szolnoki sóbányába pedig liftet tervezett. Létrehozta a gőzturbina ősét és a budai Várszínház terveit is, még mielőtt azt hinnénk, ennél több már nem fér egy emberöltőnyi időbe. Színműveket és verseket is írt, valamint kiváló rézmetsző volt, a Bécsi Képzőművészeti Akadémia tiszteletbeli tagjának választotta.
A 18. század legnagyobb elméjét szegényen érte utol a halál, mert I. Ferenc császár az állítólagos jakobinus kapcsolatai miatt megvonta járadékait. Ahogy szüleinek írt levelében is megígérte, egész életét, kitartását és tehetségét a haza szolgálatába állította.
Felhasznált irodalom: Szalatnai Rezső: Kempelen, a varázsló
Ajánljuk még:
A MODERN KOR EGYIK ELSŐ CSODANŐJE: IDEJE MEGISMERNED HUGONNAI VILMÁT!
4 HÍRES MAGYAR NŐ, AKINEK ISMERNED KELL A NEVÉT!
A messzeség vándora, a magyarok őshazájának kutatója, buddhista szent: Kőrösi Csoma Sándor
Borítókép: Wikipedia
