Sir David Attenborough és a pottyantós viszonya

GolfÁramlat

Sir David Attenborough és a pottyantós viszonya

„Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elk.rtuk. Nem kicsit, nagyon.” Magyaroszágon majd’ mindenki ismeri e sorokat. Valami ilyesmi a hangvétele egy ideje a nemzetközi környezetvédelmi kommunkációnak is. Mondja már mindenki, kislány (Greta, mondjuk ő többes szám második személyben), örökifjú (Leonardo DiCaprio , Joaquin Phoenix)  és szeretett aggastyán is (Sir David Attenborough). Gondolják, valakinek majdcsak elhisszük. És ha elhisszük, akkor mi lesz? Én már elsőre elhittem, és? Mit vártok tőlem? Értem én az emberiség nagy vallomástételét, de biztos, hogy mindent elmondtatok?

Legutóbb Sir David Attenborough filmje (amit egy külön cikkben méltattunk is) mutatta meg, hogy mekkora a baj. Hatnak ezek a filmek. Én például ilyenkor úgy érzem, gúzsba köt a tehetetlenség. Sőt, mintha valaki bentről, mélyről kiabálna, ordítana… mert mindannyian érezzük, hogy baj van a világgal, különösen ilyen filmek után, de mintha senki nem merné kimondani, hogy mi az. Helyette ott egy közepesen elfogadható hazugság: túlszaporodtunk. Na ilyenkor tör elő belőlem az a belső hang, amit most úgy döntöttem, kiengedek.

Elég a hazudozásból! Értem én, hogy magam is sokat tehetek, ott a textilszatyor meg a napelem és a többi – a semmihez képest valami, remek. Mint halottnak a csók. Vajon miért nem mondja ki senki, hogy ma a piacgazdaság szabályozza az embert és nem fordítva? Tudjátok, miért nem? Mert borzasztóan fájdalmas és kényelmetlen lenne lemondani arról, amiben most élünk. Igazából senki nem akarja megfizetni a változás árát. Helyette zöldre festjük az életünket, hátha az is elég lesz.

Nézzétek meg, hogy milyen zárt rendszereket hoztunk létre az élet minden területén! Az embernek – kivétel nélkül – időnként biológiai szükséglete, hogy a felgyülemlett salakanyagot elengedje testéből. Természeti népek ezt minden különösebb gond nélkül megoldották. Egy parasztbácsi is megoldotta egy pottyantós budival, amit időnként arrébb költöztetett, a komposztálódott gödörbe pedig pár év múlva ültetett egy fát. Ez egy nyitott rendszer, kell hozzá az ember és természet, mindkettejük számára előnyös az együttélés. Hogy lett ebből zárt rendszer? Megjelent a szakértő. Csak megjegyzem, hogy ő maga már csak a „tudásából” él, nem állít elő élelmet, nem termel, ő csak szolgáltat. Mit? Megállapítja, hogy a régi rendszer higiéniai okokból nem megfelelő megoldás. Egy másik szakember kifejleszti a megfelelőt, a vízöblítéses wc-t. Egy harmadik megalkotja a szabványokat. Értelemszerűen itt nem három emberről beszélünk, hanem státuszokról. Végül megvan a megoldás: ha megépítjük a házban a toalettet, akkor mindenki jól fog járni. A kőműves, a festő, a burkoló, a wc-csésze gyártója, az ülőkegyártó, a vízszerelő, a vízszolgáltató, a wc-tisztítót gyártó, a kefét gyártó, a kefetartót gyártó, az illatosítót gyártó, a mindezeket forgalmazó és szállító is.

De itt nem állunk meg. Nem, biztatjuk gyermekeinket, hogy találjanak valamit, egy apró rést, ahová ők még be tudnak illeszteni még egy terméket, hogy ők is részesedhessenek a haszonból. Például így jöhetnek létre dekor wc-ülőkék. Aztán egy marketinges segít, a dekor-wc ülőkét eljuttatni a megfelelő piacra. Ehhez megbíznak egy grafikust és egy honlapszerkesztőt, akik címkét, logót és weblapot készítenek. Ezzel is jól jár a tárhelyszolgáltató, a hirdetési díjakból a közösségi média felület, sőt még az az influenszer is, aki hajlandó megmutatni a menő dekor wc-ülőkéjét a népes követőtáborának. Hányszor fizetjük meg az ÁFÁ-t, az adókat, mire lesz egy minden „igényt” kielégítő vécénk? Hány ember, cég, intézmény, hivatal él ebből a zárt rendszerből?

És ki állít elő olyan terméket, amely az életet valóban szolgálja? Ebben a példában egyetlen ember: a parasztbácsi.

Egyetlen remekbeszabott megoldással sikerült elérni, hogy egy természetes és el nem múló biológiai igényből miként lehet a legtöbb profitot kivenni. Most kérdem én, tényleg az a megoldás, hogy elkezdünk újrahasznosított wc-papírt használni? Vagy illóolajat aerosol helyett?  

Tényleg az a baj, hogy túlszaporodtunk? Vagy az, hogy túl sokan élünk abból, amire igazából semmi szükség nincsen. Mi itt, Magyarországon azzal öblítjük le a wc-t, aminek cseppjeiért a világ egyes részein ölnek az emberek. Ja igen, de aztán ezzel további munkát adhatunk a csatornahálózat kiépítőinek, a szennyvíztelep kezelőinek, a víztisztító-rendszereket forgalmazóknak és az ő marketingeseiknek… és a körforgás sosem áll meg. Mindenre kapcsoltunk még valamit, szolgáltatás szolgáltatás hátán. Ne áltassuk magunkat, ma ez adja társadalmunk megélhetésének és ebből adódó jólétünknek nagy részét.

Ki maradt meg a föld mellett, ki az, aki valóban gazdája egy darab földnek és hányan élnek úgy belőle, hogy ha lehet még csak meg sem érintik!?

Nem az ember szaporodott túl ezen a bolygón, hanem a kényelem,

ami abból adódik, hogy ma úgy is leélhetjük életünket, hogy semmiért sem kell vállalnunk a felelősséget. Lehet okolni a társadalmi egyenlőtlenségeket, mutogatni arra az elitre, aki az igazi profitot lefölözvén fenntartja a rendszert, de az én érzésem az, hogy azért a többség még mindig kényelmesebben él a lehullott morzsákból, mintsem hogy valóban a földön, a Földért kelljen dolgozniuk.

Önbecsapásnak tartok minden olyan megoldást, ami ugyanebben a zárt rendszerben akar nekünk ezentúl már „öko” termékeket eladni. Vagy jó gazdái leszünk ismét a földnek – ami magyar nyelven nem véletlenül egyezik meg a bolygónk nevével –, vagy áltatjuk tovább magunkat.

Hogy mit vár tőlem Sir David, azt nem tudom, de talán elég, ha most megyek és folytatom a kerti munkát, amíg az idő is engedi.

Ajánljuk még:  

LEVÉL SIR DAVID ATTENBOROUGH-HOZ
„AZT AKAROD, HOGY MEGHALJANAK A BÁLNÁK?” – HOGYAN NE NEVELJÜNK KLÍMASZORONGÓ OVIST?
TYÚKSZAR AZ EDZŐCIPŐN – EGY KLÍMAVÉDŐ ESETE PISTA BÁCSIVAL

A környezetet nem védeni kell, hanem élni vele, rajta, érte

A Föld és a környezetvédelem soha nem kapott ennyi figyelmet az emberiségtől, amennyit az utóbbi hónapokban. Lassan mindenki érzi, hogy tenni kell valamit. A „nyugati, civilizált” társadalmak mindenképp. És ez engem teljesen kétségbe ejt. Ugyanis, amit eddig meg akartak menteni, az mára mind kipusztult. Nem lehetne, hogy valami mást akarjanak megmenteni, muszáj pont a Földet? Mi lenne, ha egyszerűen csak gazdái lehetnénk, ahogy régen is?