Fatüzelés? Kicsit sem gáz!

Az ősz és a hidegebb téli időszak beköszöntét megelőzően faluhelyen, számos portán még ma is feladatot jelent a tűzifa bekészítése, a cserépkályha vagy kandalló téli fűtésre való előkészítése. A központi fűtés gáz-termosztátjának a kívánt hőmérsékletre való felcsavarásához képest a fával történő fűtés első pillanatra valóban jóval bonyolultabbnak, nehézkesebbnek tűnhet, szélesebb látókörben vizsgálva azonban korántsem egyértelmű a sorrend – de kezdjük a legelején.

A tűzgyulladáshoz 3 dologra van szükség: éghető anyagra, oxigénre és valamilyen gyújtóforrásra. Ha ez a három egy időben és egy helyen adott, akkor tűz keletkezik. Oxigén és gyújtóforrás (gyufa, öngyújtó vagy akár automatikus szikráztató formájában) megléte a Kárpát medencében természetesen mindenhol adott, a fűtési módok összehasonlításakor szorítkozzunk most csupán az éghető anyagok mibenlétének vizsgálatára.

A kő- és faszén szórványos felhasználása mellett a tüzelés alapanyagát évezredeken keresztül elsősorban a fa jelentette. A tüzelésre szánt fa kiválasztása és összegyűjtése a mainál sokkal összetettebb gondolkodás mentén történt. A fákat a régiségben igyekeztek arra a célra hasznosítani, amire azok a leginkább alkalmasak voltak – de csak mikor szükség volt rá! Értő szemmel válogatták ki az épületfának, gerendának való óriásokat, a hajódeszkának való rugalmas egyedeket, s külön a nagy meleget adó, parazsat tartó fajtákat. A kivágott, majd felhasogatott fát hosszan, fedett, de jól szellőző helyen szárították.

A nedves fával való tüzelés több problémát is okozhat.

Abban az esetben, amennyiben túlzottan nedves fa kerül a tűzre, az égésből származó energia jelentős része nem hőképzésre („fűtésre”), hanem a fában lévő víz elpárologtatására („szárításra”) fordítódik – jelentősen csökkentve a tüzelő valós fűtőértékét. A fából elpárolgó nedvesség extrém esetben olyan gőzfejlődéssel is járhat, ami egy nem kellően huzatos fűtőrendszerben a kályha és a füstjáratok repedését is okozhatja.

A hőenergia minél hatékonyabb felhasználása, a tüzelés jó hatásfokának elérése érdekében a tűzifát célszerű legalább két évre előre beszerezni, megfelelő módon betárolni, és csak ezt követően, szárazon felhasználni!

A fa szárazsága mellett a fűtés hatékonyságát nagymértékben befolyásolja a tűzifa fajtája is, ráadásul a különféle tüzelőberendezésekbe eltérő típusú fát érdemes használni. Míg egy nyári konyha csikótűzhely platnijának melegen tartásához, vagy a fatüzeléses bojler működéséhez inkább hirtelen nagy lángot adó puha (fenyő) fára, egy nagy tömegű cserépkályha tisztes felfűtésére inkább parazsat tartó kemény (tölgy, akác) fára van szükség. (Nem beszélve a kenyérsütő kemencék kukoricaszár és rőzse elemésztő tűzfészkéről!)

Régen a különféle fa-alapanyagok beszerzése, összegyűjtése a különféle generációk feladata volt.

Míg a favágás, hasogatás nehéz feladatát elsősorban az erejük teljében lévő férfiemberek végezték, a rőzse és a kukoricaszár kisfejszével történő aprítása, csomókba kötése az idősebb generációk napkitöltő feladata volt. Kinek-kinek tehetsége és lehetősége szerint.

A tél egyik legszebb élménye, mikor a hosszú s tevékeny napot követően szánon megérkezünk a faluba, ahol kéményekből kanyargó és a falu felett szétterülő illatos füst már messziről ígéri a fűtött szoba s a (pálinkát követő) meleg étel valóságát! Mennyivel inkább csupán torokkaparó gyötrelem, ha illatos füst helyett égő műanyag, vagy alig izzó nylon ruhák csípős füstje marja szemünket!

Legyen akármilyen száraz, akármilyen jóféle is az a fa, ha nem tiszta, nem szabad vele fűteni!

A festett, kezelt fa égetésekor a különféle vegyszerek káros égéstermékei a kéményen kijutva nem csak környezetünk levegőjét, de a szobában ragadva saját szervezetünket is károsítják! Ugyanitt kell említeni korunk különféle „vívmányait”, a ragasztóba préselt bútorlapokat, melyek amellett, hogy igen nehezen égnek, rendkívül sok vegyszert is tartalmaznak – égetésük ezeknek sem ajánlott!

No, hát akkor hogyan is volna egyszerűbb és gondtalanabb a fával való fűtés, ha minderre oda kell figyelni, ahelyett, hogy két ujjal egyszerűen csak igény szerint állítanánk valamit a fűtés hőszabályzó tekerőjén?! Ha pusztán az időt s kényelmet nézzük, úgy a fával fűtés valóban avítt, fölöslegesen bonyolult műveletnek tűnhet.

Próbáljuk meg azonban a „haszon” fogalmát tágabban értelmezni!

A példa alapjául válasszuk a meleg víz előállításához használt berendezéseket. Egyik legyen a villanybojler, amelyben könnyen, kényelmesen szabályozható módon állíthatunk elő meleg vizet, amely ráadásul folyamatosan rendelkezésünkre áll. A másik legyen egy fatüzeléses berendezés, melyben minden esetben tüzet kell gyújtsunk, ha meleg vizet szeretnénk magunk s családunk számára. Utóbbi esetében a procedúra hosszadalmas: fát kell vágni, amit aztán csak apróra hasogatva, megfelelő száraz állapotban használhatok fel. A begyújtás jóval több időt vesz igénybe, mint a hőszabályzó gomb állítása, ráadásul a tüzet folyamatosan táplálnom kell, ha állandóan meleg vízre van szükségem.

De másként is szemlélhetjük ugyanezt!

A favágás fizikai munkát jelent, amely során nem csak a fűtéshez szükséges tüzelőt termelem meg, de a friss levegőn végzett munka során szervezetem egészségét is edzem, állóképességemet szinten tarthatom, növelhetem.

A favágást is talán, de a befűtést biztosan családom körében végzem, közben gyermekeimnek megtanítva a tűzgyújtás, kályha-bojler fűtés tudományát – reggel és délután 15-15 percet együtt dolgozva, fűtve, hamuzva.

A meleg víz előállításához szükséges tüzelő alapanyag beszerzése egy hagyományos családi gazdaság esetében szinte semmilyen plusz feladatot (költséget) nem jelent: a bojlerbe való fa jelentős része a tűzifa hasogatás „melléktermékeként” szinte magától keletkezik, hiszen ott inkább a kisebb ágakra, kéregre, hasadt szálakra van szükség!

A villanybojler lehetősége számos helyzetben indokolt és kizárólagos (pl. városi, panellakások esetében), de vidéki portákon sok esetben kiváltható volna.

A kényelem árát ugyanis bőven meg kell fizetni!

A melegítéshez használt áramot ugyanis a háztartások kicsi része képes magának megtermelni, a legtöbb esetben egy távolabbi (ülő, statikus) munkahelyen van lehetőség azt a pénzt megkeresni, ami később a számla kifizetéséhez szükséges. Szinte bizonyos, hogy ennek a pénznek a megkereséséhez jóval több (a családtól távol töltött) időre van szükség, mint a befűtés napi kb. fél órás időtartama.

Az is bizonyos, hogy annak az áramnak az előállítása, melyet a villanybojler elhasznál, sokkal inkább terheli környezetünket, mint ha ezer kilométerekről vezetett gáz elégetése, atom- vagy vízerőművek működtetése helyett a vízmelegítés energiaszükségletét tiszta, helyben keletkező melléktermékek hasznosításával oldjuk meg.

Általános igazság nincsen, kinek-kinek saját élethelyzetében kell helyesen dönteni.

Érdemes azonban a „haszon” fogalmát a puszta anyagi, illetve kényelmi síknál tágabban értelmezni! Mindezeket figyelembe véve talán elfogadható a címben felvetett gondolat: a fafűtés kicsit sem gáz!