GolfÁramlat

Ezer jó embert keres a 10 millió Fa Alapítvány (x)

Ezer embert keresünk, aki fogadalmat tesz, hogy az újév minden hónapjában nem több, mindössze 1000 forinttal rendszeresen hozzájárul a 10 millió Fa Közösség céljához – írja honlapján az alapítvány. A hozzájárulásból 12 ezer őshonos fa indulhat cseperedésnek a zalai Bezeréden.

Ha találunk ezer jó embert 12 ezer fa indul növekedésnek és alkot majd sok fafajból álló erdőfoltokat, árnyat és szélvédelmet nyújtva az ott legelő, szintén őshonos kárpáti borzderes marháknak és egyéb állatoknak – olvasható a 10 millió Fa cikkében. A legnagyobb magyar faültetéssel foglalkozó alapítvány emlékeztet, hogy az állandó hozzájárulóknak mindössze havi 1000 forintjából valósulhat meg mindez, ami két órányi fővárosi parkolás vagy éppen egy kapucsínónyi összeg.

Faültetés egy zalai biobirtokon, ami még a Budapestieket is segítheti

A 10 millió Fa Alapítvány önkéntes csapata még 2023 tavaszán járt a Zala megyében található kis zsákfaluban, ahol a közösség 2500 őshonos facsemete elültetésével indította a 2023-as faültetési szezont egy fiatal gazdákodópár birtokán. Ide kerül majd még kocsánytalan tölgy, csertölgy, mezei szil, vadkörte, vadalma, rezgő nyár, valamint kökény, galagonya és vörösgyűrűs som. A faültetés nemcsak a szabad ég alatt tartott őshonos, kárpáti borzderes marhákat, kecskéket, sertéseket és tyúkokat védelmezi, hanem a szén-dioxid megkötés miatt a főváros lakóit is.

Faültetés és erdősítés

Az alapítvány faápoló szakmérnöke, Bozzay Balázs korábban kiemelte az őshonos fafajokból álló erdősávok számtalan előnyét, amely a gazdálkodókat is segíti: az ilyen területek az egyre szélsőségesebb időjárási hatásoknak is jobban ellenállóak lesznek, mint az intenzíven használt legelők. Emellett a talaj és a biodiverzitás helyreállítását segítik, ami jelentősen hozzájárul a CO2 megkötéshez. „Így lehet Bezerédről akár Budapesten élők számára is hozzájárulni az élhető világ megőrzéséhez” – tette hozzá a 10 millió Fa szakértője.

1000 jó céget is keres a 10 millió Fa Alapítvány

„Hazánkban is egyre több vállalat tűz ki ESG, azaz szociális és környezeti célokat. Ezek megvalósításában tudunk segítséget nyújtani, hiszen a faültetésen túl tevékenységünk kiterjed az emberi, szociális dimenzióra is” – hívta fel a figyelmet korábban a 10 millió Fa alapítója, Bojár Iván András. A Superbrands különdíjas alapítvány több helyen is jelezte, hogy a kis- és nagyvállalati hozzájárulások is elengedhetetlenek, hogy a klímakatasztrófa hatásait erdősítésekkel tudjuk enyhíteni hazánkban.

Magánszemélyek hozzájárulását bezerédi kampányukhoz ezen a linken várják.

Cégek megkeresését pedig e-mailen: 10milliofa [at] 10milliofa [dot] hu

Ajánljuk még:

 

 

Már követem az oldalt

X