Eljátsszuk az életünket, szó szerint: videójátékozni iszonyatosan környezetszennyező

Videójátékozni környezetszennyező!

Sokaknak eszébe sem jut, hogy az otthoni tevékenységeink zöme is igénybe veszi a környezetet. Ha ki sem kelünk az ágyból, csak ott olvasunk, vagy éppen videójátékozunk, az is igénybevétel. Nincs ezzel gond, nem kell, hogy bűntudatunk legyen a létezés minden mozzanatától: de jó tudni, hogy az ártatlannak gondolt szabadidős tevékenységeink is erőforrásokat használnak, ezen fogyasztás mértéke pedig közel sem azonos. Vagyis egyáltalán nem mindegy, hogy könyvet veszünk a kezünkbe, vagy éppen tévézünk, esetleg videójátékozunk egyet... 

Az alábbiakban hat szempont szerint igyekeztem bemutatni, milyen „rejtett szennyezésekkel” jár a PS-ezés. Nem azért, hogy bárkit is lebeszéljek róla – inkább azért, hogy minél többen legyünk, akik tudatosan használjuk a modern élet nyújtotta eszközöket.

Szén-dioxid kibocsátás

Anélkül, hogy részleteibe menően elemeznénk egy-egy videójátékhoz szükséges konzol előállításának folyamatát, azt tudnunk kell, hogy a gyártásukhoz szükséges fémek és ritkaföldfémek bányászata, a műanyagok előállítása és a speciális gyártási folyamatokkal összefüggésbe hozható szén-dioxid-kibocsátás komoly terheket ró a környezetünkre.

2019-ben Claire Barlow, a Cambridge-i Egyetem Műszaki Tanszékének kutatója és munkatársa, John Durrell szétszedték a Sony PlayStation 4-es modellt, hogy elkészítsék az alkatrészeinek, elemeinek életciklus-elemzését. Arra jutottak, hogy

egyetlen konzol előállítása, majd polcra helyezése összesen 89 kilogramm szén-dioxid kibocsátásával jár.

Ha ezt megszorozzuk a bevezetőben említett hárommilliárd felhasználóval, és számolunk a gyors elavulás folyamatával is, akkor hamar ráeszmélünk, mennyire komoly problémáról is van szó.

Magas energia- és vízigény

Egy új játékkonzol előállításához szükséges alapanyagok és eszközök listája elképesztően hosszú: olvashatunk rajta az aranyról, rézről, ólomról, lítiumról, kobaltról, nikkelről, cinkről és kadmiumról is. Tudnunk kell, hogy ezeknek az elemekben a bányászata és megtisztítása hatalmas energia- és vízfelhasználással jár, emellett komoly környezeti ártalmakat okoz. A kitermelés közben nem egyszer nagy mennyiségű veszélyes vegyi anyag kerül a környezetbe, ilyen az arzén vagy a higany, amelyek

rendkívüli pusztító hatással vannak a helyi közösségekre és ökoszisztémákra is.

Konfliktus-ásványok szerepe

A konzolok előállításához szükség van az úgynevezett konfliktus-ásványokra is, amelyeket nem véletlenül neveznek így. Az ide tartozó aranyat és a wolframot ugyanis főleg olyan területeken termelik ki, ahol mindennaposak a polgári zavargások és társadalmi konfliktusok, kitermelésüket aggasztó emberjogi visszaélésekkel hozzák összefüggésbe. Nem túlzás azt mondani, hogy sok ember szenvedése köthető a szórakozás e formájához (is). Gyakran dolgoztatnak gyermekeket, veszélyes körülmények között, és a folyamat ellenőrzése is hagy maga után kívánnivalót bőven… Egészen megdöbbentőek a kobalt bányászatának körülményei is, amelynek részleteiről egy 2016-os Amnesty International által készített jelentés rántotta le a leplet. 

Élethosszig tartó magas fogyasztás

A legújabb generációs konzolok akár 200 watt áramot is fogyasztanak, és ha ezt a mennyiséget egy egész államra vetítve nézzük, akkor szembesülhetünk a megdöbbentő számokkal is: az egyesült államokbeli játékkonzolok évente körülbelül 34 terawattóra áramot fogyasztanak, ami becslések szerint 24 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával jár. 

Tervezett elavulás

A játékkonzolok a tervezett elavulás áldozatai: gyorsan érkeznek az új generációs játékeszközök, gyorsan cserélnek újabbra, és nem jellemző a javíttatás sem. A pár évente megjelenő új konzolgenerációk a tervezett elavulás többi szereplőjével együtt akkora mértékű globális e-hulladékot termelnek, hogy azt még felfogni is nehéz: évente 50 millió metrikus tonna írható a számlájukra. Egy tonna e-hulladékban 100-szor több arany van, mint egy tonna aranyércben, és ez a mennyiség többet nyom, mint a valaha gyártott kereskedelmi repülőgépek összesen. És hivatalosan alig 20 százalékát hasznosítják újra…  Az e-hulladék nagy része hulladéklerakókba kerül, ahol a konzolok által tartalmazott 54 különböző elem, köztük mérgező nehézfémek, például króm és ólom komoly károkat okoznak. Ha ezek kijutnak a hulladéklerakókból, mondjuk úgy, hogy a talajvízbe szivárognak, akkor komoly veszélyt jelenthetnek az emberekre és a vadon élő állatokra egyaránt.

Változások a videójátékok háza táján

A gyártók is be kellett, hogy lássák környezetre gyakorolt negatív hatásuk mértékét. Ennek következményeképpen a Microsoft 2019-ben bejelentette a szén-dioxid semleges X-boxok gyártását. Ettől kezdődően a konzolokat megújuló energia felhasználásával készítették el, és a fennmaradó szén-dioxid-kibocsátást a Sichuan China Biodigesters projekten keresztül ellensúlyozták, ami kisméretű biogáz-erőműveket kínál Kínában az alacsony jövedelmű vidéki háztartások számára. Bár a szándék jó, éri bőven kritika ezt a folyamatot is, hiszen a problémát jelentő többi káros hatással továbbra sem kezd semmit a gyártási folyamat, nem beszélve arról, hogy a valós eredmények nehezen mérhetők, számszerűsíthetők.

És még nem ejtettünk szót a konzolok műanyag alkatrészeiről, amelyek olyan olaj- és földgázfúró tornyokból származtathatók, amelyek erősen szennyező petrolkémiai gyárakkal járnak karöltve. Számos környezeti és társadalmi problémát okoznak, nem véletlen, hogy a 2021-es új Xbox Series S konzolok már legalább 28 százalékban újrahasznosított műanyagokból készülnek. 

Mit tehetünk?

A kormányok igyekeznek a legmagasabb szinteken tenni a helyzet súlyosbodása ellen: az ENSZ Környezetvédelmi Programjának Playing for the Planet programja például több, mint 40 konzolgyártó és játékfejlesztő önkéntes szövetségét alkotja, és célja, hogy 2030-ig 30 millió tonnával csökkentse a játékokból származó szén-dioxid-kibocsátást. 

De a végső döntés mindig a fogyasztó kezében van: a nemzeteken átívelő programok egészen addig sikertelenségre vagy gyenge hatásfokra vannak ítélve, amíg a fogyasztó meg nem hozza a döntést: nincs szükség mindig újra, képes vagyok a javításra, és nem igénylem a legújabb high-tech megoldásokat. Amíg viszont ez nem következik be, addig a piac tovább lendül a rendszeres újítások felé, a környezeti és társadalmi problémák pedig tovább fokozódnak – még akkor is, ha erről egyre jobban és egyre nagyobbat hallgatnak.