Kétévente újat? Mondj nemet a tervezett elavulásra!

GolfÁramlat

Kétévente újat? Mondj nemet a tervezett elavulásra!

Fogalma éles vitát vált ki a két tábor tagjai között, egyesek határozottan tagadják még a gondolatát is, mások viszont egyértelmű és logikus levezetésekkel igazolják mindent behálózó jelenségét. Komplett kutatócsoportok igyekeztek láthatóvá tenni a folyamatot, de egy olyan nehezen tetten érhető jelenségről van szó, amelyet a legtöbben ismerünk, talán el is fogadunk, de bizonyítani valószínűleg sosem tudjuk majd. A gazdasági fejlődés társadalmilag mélyen megvetett mumusa: a tervezett elavulás jelenségének néztünk a körmére.

Hányan emlékszünk még A Villanykörte Összeesküvés – A tervezett elavulás története című filmre? Akkor is és azóta is újra és újra nagy hatást vált ki azokból, akik végignézik. A tervezett elavulás elmélete szerint az 1900-as évek elejétől kezdődően a gazdasági növekedés dinamikájának fenntartása érdekében különféle cégek a korábbi tartós termékek helyett kevésbé tartós, hamarabb elromló, ezért hamarabb lecserélendő termékeket kezdtek tervezni, gyártani majd árulni. Az így befolyásolt termékek vagy idő előtt tönkremennek, vagy a legújabb divatirányzatok és a reklám miatt hamar elavulnak, a termék tulajdonosát arra ösztönözve, hogy cserélje le őket.

A fogalom igencsak ellentmondásos. Tegyük fel, hogy az elavulás serkenti a gazdasági növekedést, munkahelyeket teremt és tart fenn. Eddig talán örülhetnénk is a jelenlétének. De mi a helyzet a felesleges költségekkel, amiket az emberek számára jelent az új termékek megvásárlása? És a megszámlálhatatlan mennyiségű így keletkező hulladék? Azoknak semlegesítése, tárolása, az általuk okozott környezeti és egészségügyi problémák? Máris kevésbé fényes a kép…

2012-ben nagy port kavart a berlini Atlas Multimedia TV-javító cég technikusának nyilatkozata, miszerint: „A síkképernyős televíziók napi öt óra használat mellett három-négy évig működnek. Amennyiben még intenzívebben használják őket, az élettartamuk még rövidebb lesz. Mindez független a márkától, mindegy, hogy Toshiba, Sony, Samsung vagy Philips készülékről van-e szó. Mindegyiket úgy építették meg, hogy gyorsan elromoljanak”

2013-ban a világ legnagyobb természettudományi és műszaki múzeuma, a Deutsche Museum igazgatója Wolfgang Heckl arra hívta fel a világ figyelmét, hogy gyors szemléletváltásra van szükség, és a termékek folyamatos lecserélése helyett előtérbe kell helyezni a megjavításukat. Szerinte a gyártók mellett azok a felhasználók is felelősek a jelenlegi helyzetért, akik évente új mobilt vesznek csak azért, hogy mindig a legmenőbb újdonságot birtokolják. Az ipar azt gyártja, amire az embereknek szükségük van, a vásárlási magatartásunkkal pedig hozzájárulunk annak meghatározásához, hogy mi a helyes

Bezzeg azok a régi villanykörték...

Ugyanebben az évben ünnepelte száztizedik születésnapját a kaliforniai Livermore tűzoltóállomásának híres villanykörtéje. Az égőt 1895-ben gyártották, és 1901-ben csavarták be a helyére. Világhírnévre való törekvését mi sem mutatja jobban, mint az, hogy webkamerát üzemeltek be, hogy mindenki nézhesse, ahogy azóta is töretlenül világít. A dolog pikantériája, hogy a villanykörte még az őt figyelő webkamerát is túlélte, ugyanis az első modern eszköz hamar feladta a küzdelmet, helyére azóta egy másik kamera került. A tervezett elavulás hívei számára ez azért is ikonikus történet, hiszen az egész jelenség a Phoebus-kartell megalakulásával kezdődött.

A Phoebus nevű nemzetközi izzólámpakartell a villanykörtegyártás szabályozása és a világpiac felosztása céljából jött létre 1902-1903-ban. Tagja volt az összes fontosabb európai és amerikai izzógyártó cég, sőt az ázsiai és afrikai gyarmatok gyártói is. Céljuk olyan, az iparjog eszközeivel védett technológiák kialakítása volt, amelyekkel szabályozott mederbe terelhető a tömeggyártás és kézben tarthatók a fogyasztók. Addigra világossá vált, hogy a gyártók szempontjából annál jobb, minél többször cserél villanykörtét a fogyasztó. Ha az izzók hosszú élettartamúak, az nem termel elég profitot, ha a fogyasztó nem vásárol, a gazdasági növekedésnek vége. 1924-ben, amikor a Phoebus kartell élettartam-csökkentő nagy ötlete megszületett, a gyártók még büszkén hirdették, hogy izzólámpáik élettartama akár a 2500 órát is elérik. Ezzel szemben a Phoebus tagjai azt találták ki, hogy az izzólámpák élettartamát egységesen 1000 órára kell csökkenteni.

1925-ben „1000 óra élettartam bizottság” néven egy munkaközösség is alakult, kifejezetten olyan műszaki megoldások bevezetésére, melyek az izzólámpák élettartamának 1000 üzemórára való csökkentését célozták. Több mint 80 évvel később, egy berlini történész, Helmut Höge bukkant e bizottság tevékenységének bizonyítékaira, a kartell alapítótagjainak belső dokumentumait elemezve. A tervezett elavulás elterjedésével az izzólámpák élettartama radikálisan csökkenni kezdett. Alig két év után a korábbi 2500 óra helyett már kevesebb, mint 1800 óráig lehetett csak használni őket. 1933-34-re a kartell elérte célját: egy átlagos villanykörte élettartama már csak 1000 óra volt. A sors fintora, hogy míg az izzólámpagyártás évtizedekig a műszaki fejlődés és innováció éllovasa volt, ugyanakkor épp ez a termék lett a tervezett elavulás legelső és legkirívóbb példája, és a fogyasztói társadalom mottóját megvalósító, a „használd és dobd el életmód” bevezető terméke is. 

Harisnyával vontatni? 

Hasonlóan híres – vagy inkább hírhedt – a női harisnyanadrágok története is. A negyvenes évek új találmányát először tartóssága miatt reklámozták, mert rendkívül strapabíró volt, és annyira erős, hogy állítólag autókat is lehetett volna vele vontatni. Az új harisnyát viszont a nőknek nem kellett túl gyakran cserélniük, ezért a cég visszaküldte a tervezőit az asztalhoz azzal a feladattal, hogy gyengébb szálakra és hamarabb tönkremenő harisnyákra van szükség. Az elszakíthatatlan fonalat tervező csúcsmérnökök pedig megtervezték a hamar felfutó harisnyát, ami még csak távoli rokona sem volt az 1939-es New Yorki Világkiállítás vezető termékének, az évi 64 millió eladott darabot magáénak tudó DuPont harisnyának, ami „olyan erős, mint az acél, és olyan finom, mint a pókháló

Legyünk pontosak, ha az elavulást járjuk körül: 

Az elavulás fogalmát megtaláljuk a Magyar Szabványügyi Testület szabványkeresőjében is (MSZ EN 62402:2008) Elavulás kezelés címszó alatt: „egy eredeti gyártó vagy kereskedő termékének kapható állapotából a nem kapható állapotba való átmenet.”

Több típusát különböztethetjük meg: technikai elavulás (amikor egy új termék vagy technológia felülmúlja az újat, és ajánlatosabb azt használni), építészeti, stílusbeli elavulás, funkcionális vagy tervezett elavulás. Igen, hivatalosan is létező fogalom tehát a tervezett elavulás, amikor a termék élettartamát beleszámítják az eladási ciklusokba, például három évig használható terméknél a vevő három év múlva új terméket kell, hogy vegyen. És egyáltalán nem tilos, hogy a gyártó meghatározza termékének élettartamát.

Nem tilos, nagyjából köztudott, de ennek ellenére nagy a hallgatás és csendben megy a mutyi. Tökéletes példája ennek az iPhone esete is. Az iPhone-t használók már jó ideje küzdenek azzal, hogy a készülékek a verziófrissítések után folyamatosan lelassulnak, az akkumulátorok pedig gyorsan lemerülnek. Az Apple, amely már a sok századik peres ügyét éli a témában, nemrégiben csendben beleegyezett egy 310-500 millió dollár (100-150 milliárd forint) közötti kompenzáció kifizetésébe. A panaszos telefontulajdonosok kártérítést kapnak, ha jelentkeznek érte – ugyanis nem automatikus a kiutalás. 

Az Európai Bizottság az ökodizájn és az újraskálázott energiacímkék témájában kiadott tanulmánya szerint a mosógépek hasznos életszakaszát jelentősen, akár 50 százalékkal megnövelheti egy szakszerű felújítás. Ennek ellenére az összes kidobásra ítélt mosógép több mint felétől, 53 százalékától javítás nélkül váltak meg, míg 23 százalékukat csak egyszer javították. És csaknem minden tizedik használhatatlannak ítélt mosógéptől úgy váltak meg, hogy még működött, ez összesen a kidobott készülékek 86 százalékát teszi ki. Mindössze a forgalomban lévő mosógépek 8 százalékát használja újra egy másik tulajdonos, és rendkívül alacsony, 6 százalék a felújított mosógépek aránya.

Megváltozott az általános hozzáállás. Míg elődeink bőszen foltoztak-toldoztak, javítottak, addig a mai generációk számára egyszerűbb újat venni, mint megjavíttatni. Azonban az elsőre kedvezőnek tűnő áron vásárolt új gép ugyanúgy cserére szorulhat pár év elteltével – hívja fel a figyelmet a Tudatos Vásárlók Egyesülete a tervezett elavulás problémájára. Ilyen hozzáállással 5-10 év alatt háztartásonként két mosógép is mehet a kukába, és velük együtt a gyártásukhoz használt rengeteg erőforrás is kárba vész, az esetenként veszélyessé váló hulladék utóéletéről nem is beszélve

Nem tudom, ki hogy van vele, de én akkor sem tudok ezzel megbékélni, és nem tudom elfogadni ezt a számos szempontból, de főleg etikailag bukdácsoló „üzleti modellt”. Fogyasztóként tulajdonképpen azt sem tudjuk, mit veszünk a pénzünkért. Nem mi döntjük el, hogy azért a pénzért, amiért keményen megdolgoztunk, mennyire tartós terméket vásárolunk. Drágán, sok erőforrással és nyersanyagból előállított, de pár év után gyorsan veszélyes elektronikai hulladékká váló eszközök: használt számítógépek, akkumulátorok, tévék, hűtők, nyomtatók, ezerféle műszaki cikk az ébresztőórától az elektromos fogkeféig és CD-lemezig, amelyek rövid úton a világ legkevésbé fejlett országaiba kerül teherhajókon, hogy ott szennyezzék a talajt és a vizeket az e-hulladék temetőkben. Útjuk és életük során milliónyi más hatást gyakorolva a környezetünkre, ami – ne ringassuk magunkat álomvilágba – nincs elég messze tőlünk. Ugyanis minden ilyen lépés, történjen bárhol és bármikor, itt és most ránk is hatással van, bármennyire is igyekszünk nem észrevenni vagy éppen titkolni azt. Talán itt az idő, hogy időt és energiát áldozzunk az egyik legfontosabbra: önmagunk és gondolkodásunk átformálására. Magunkért, gyermekeinkért, egymásért, egy élhetőbb holnapért.