Az erdő csendje már nem létezik, és ez nem csak a lelkünknek fáj

Minél lejjebb megyünk a generációk sorában, annál kevesebben értik, mit jelent az a kifejezés: az erdő csendje. Egyre kevesebben emlékszünk azokra az időkre, amikor az erdő sűrűjébe lépve még más világba csöppentünk: egy olyan valóságba, ahol ezernyi élet munkálkodott, mégis mérhetetlen béke és nyugalom uralkodott. Gyógyító tér volt ez, ahol valóban lehetett töltekezni. 

Emlékszem gyerekkorom sétáira. Szerettem, ahogy a szél süvítése a lombkoronák sűrűjébe érve szépen lassan erejét vesztette. Szerettem figyelni az avarban motoszkáló soklábúakat, és a kissé hangosabb zörgéssel utánuk kutató apró vadászokat, akiknek hirtelen abbamaradó neszezéséből azt is tudni lehetett: egy nagyobb vadász van valahol a közelben. A vízpartokon párjukat hívó békák és a magasban daloló madarak kavalkádja is lenyűgözött. Minden lépésem nyomán hallottam, ahogy gallyak törnek, falevelek surlódnak, és ha tompa, sikló hang ütötte meg a fülemet, tudtam, hogy nagyon a lábam elé kell nézni. Hangok garmadája, és általuk információk sora vett körül minden pillanatban.

Ezt az élményt kerestem pár héttel ezelőtt is, amikor kimentem az éjszakai erdőbe. Sajnos még csak hasonlóra sem bukkantam. A természet sűrűjében pár rágcsáló serény munkáján kívül semmi mást nem hallottam, mint a felettem süvítő repülők zaját, a közeli úton időről időre felzúgó motorokat, és a környező falvak hangzavarát, ami a vizuális tapasztalás híján is elmesélt mindent a település éjszakai életéről. Itt egy ordibálás, ott egy ad-hoc motorverseny, itt egy győztes éljenzés, ott egy családi perpatvar – húsz perc alatt mindent megtudtam a másnapi hírmondó vezető híreiről. Pedig épp azért mentem az erdőbe, hogy kiszakadjak az emberi világból.

Ott álltam a holdfényben, és azon gondolkodtam, mennyi minden veszett el az elmúlt pár évtizedben. Úgy mentek el az évek, hogy szinte észre sem vettük őket, miközben egy teljesen más, új szabályok szerint játszó világot építettünk magunk körül.

Kiléptünk a rendszerből, ami teremtett bennünket, azért, hogy uralkodjunk felette – és uralkodásunk kellős közepette a földbe döngöltük azt.

Erdei statisztikákat lobogtatva verjük a mellünket, miközben lassacskán elfelejtjük, mitől is erdő az erdő. Büszkélkedünk természetvédelmi törekvéseinkkel, miközben láthatatlan ellenségek tucatjait szabadítjuk rá környezetünkre. Rémhírként posztoljuk a városba betévedő vadakról szóló videókat – elfelejtve, hogy mi kényszerítettük őket magunk közé –, és a több tízezres tömegben csápolva nagyívben teszünk rá, hány ezer élőlényt ölünk meg vagy hány ezer utód születését akadályozzuk meg féktelen szórakozásunkkal.

Ezek lettünk mi, embertelen emberek.

A zajszennyezés létező fogalom, és sokkal veszélyesebb, mint gondolnánk

Mielőtt felmerülne, hogy túlreagálom a történteket, és egy hangosabb baranyai éjszaka valójában semmit nem jelent, hadd meséljek kicsit a zajszennyezésről!  Zajszennyezésnek vagy környezeti zajnak nevezünk minden olyan nem kívánt vagy zavaró hangot, ami káros hatással van az emberi vagy állati tevékenységre, életre. Bár egy láthatatlan veszélyforrással állunk szemben, a pusztítása nagyon is látható. Az Egészségügyi Világszervezet kijelentette: a zaj a szennyezés egyik legveszélyesebb formája, ugyanis a zajszennyezés drasztikusan beleavatkozik az élővilág természetes folyamataiba, például azáltal, hogy megnehezíti az állatok számára, hogy természetes hangokat használjanak a tájékozódáshoz, táplálékkereséshez, párkereséshez vagy a ragadozók elkerüléséhez, ez pedig sok állat túlélési képességét negatív irányba befolyásolja. Márpedig az egyre nagyobb teret követelő épített környezet, az erdőket átszelő utak forgalma, a magasban süvítő repülők, és nem utolsó sorban a modern erdőműveletek komoly zajterhelést okoznak erdeinkben. 

A természetes élőhelyekre minden irányból betörő zajok, az egyre emelkedő zajszint megszakíthatja a természetes körforgásokat, így akár a zajszennyezett környezetben élő

állatfajok kihalását is okozhatja.

Mind a fajok diverzitása, mind populációsűrűsége csökken a zajszennyezett erdőkben, így egy előre beláthatatlan folyamatot indítottunk el azzal, hogy elvágtuk az erdők természetes csendjét. 

Néhány kutatás, ami a zajszennyezés következményeit vizsgálta az erdők környékén:

• 2017-ben azt találták, hogy az antropogén zaj az Egyesült Államok védett területeinek 63 százalékában megduplázta a háttérzaj szintjét, és 21 százalékban tízszeres vagy nagyobb növekedést okozott – meghaladva azt a szintet, amelyről ismert, hogy megzavarja a vadon élő állatok viselkedését. Veszélyeztetett fajok kritikus élőhelyeinek 14 százalékán tízszeres hangszint-emelkedést tapasztaltak. 
• A védett erdőterületek közelében lévő utak építése megváltoztatja az ökoszisztéma működését, és az élőhelyek feldarabolódásával, valamint számos közvetlen és közvetett negatív hatással jár. Ezek közül a zaj különösen erős negatív hatást gyakorol az olyan állatcsoportokra, mint a békák és a madarak, amelyek kommunikációja a hangra támaszkodik. Ennek következtében ezek a fajok várhatóan kikopnak az úthoz közel eső erdei szakaszokon.
• Őzek ürülékének vizsgálata során azt találták, hogy az erdőket sújtó zajszennyezés megemeli a vadállatok stresszhormonszintjét, ezzel szerteágazó negatív hatást gyakorol életükre.
•  Azok az állatok, amelyek nagymértékben támaszkodnak a hallásra, túlzottan éberek zajos környezetben, ez pedig növeli az energiafelhasználásukat, és szorongáshoz, illetve kimerültséghez vezet. De a zajosabb környezet olyan mindennapi cselekvésekre is hatással van, mint például a szarvasok kérődzése: a hangosabb erdei környezet növeli a folyamat közbeni szünetek számát és hosszát is – így ellensúlyozza az állat a zaj által rontott hallási körülményeket. 

A dolog fájdalmas pikantériája az is, hogy a megfelelően sűrű lombkoronaszint, az összetettségében, fajgazdagságában és növényborítottságában kiegyensúlyozott erdő képes lenne a zajártalmak nagy részének szűrésére, ellensúlyozására, azonban sajnos egyre kevesebb a fa. Nemrégiben részt vettem a Nature for Life Hub 2023 rendezvénysorozatán, ahol a természet és ember kapcsolatának jövőbeli perspektíváit járták körbe. A globális trendek alapján elmondták: évente 15 milliárd fát vesztünk el az erdőírtás során – miközben jól tudjuk, a jövő egyik fontos kulcsa a fákban, természetes erdeinkben és kiegyensúlyozott ökoszisztémáinkban van.

Sajnos még a tengerek élővilága is szenved a zajtól. Természetes vizeinken is hosszú távú változásokat okoz a zajszennyezés jelensége, például:

• A hajózás által keltett zajok megváltoztatják a bálnák hívásfrekvenciáit, a csónakmotor által keltett zajok pedig erősen befolyásolják a rákok kockázatértékelését. A csónakmotor zajában a ragadozó közelebb tud férkőzni a rákokhoz, mert azok a zaj hatására később veszik észre a veszélyt, később rejtőznek el. A csónakmotorok zaja átcsoportosítja a rákok véges figyelmének egy részét, vagyis elvonja a figyelmüket, és így megakadályozza, hogy reagáljanak egy közeledő fenyegetésre.  
• Kutatások szerint a zaj fájdalmat, félelmet és kognitív problémákat okoz a halaknál is: az extrém zaj okozta rezgések károsíthatják az úszóhólyagot, ami befolyásolja hallásukat és víz alatti mozgásukat is. 
• A víz nagyon jól vezeti a hangot, ezért a tengeri állatok nagymértékben támaszkodnak az akusztikára a kommunikációban és a navigációban egyaránt.  Az élőlények gyakorlatilag „beszélnek” a víz alatt, a természetes zajok dinamikájában tudnak élni és létezni – mi pedig ebbe a nagyon fontos, ezernyi elemből álló kiélezett rendszerbe avatkozunk bele, méghozzá rendkívül drasztikusan és mérhetetlenül károsan.

Ideje elgondolkozni!

Kétség sem fér hozzá: az antropogén zajt a környezetváltozás és környezetszennyezés súlyos formájának kell tekinteni, mivel mind a vízi, mind a szárazföldi fajokat nagymértékben érinti. Nemcsak arról van szó, hogy minket zavar gyermekkorunk csendes erdeinek eltűnése, egy ennél sokkal súlyosabb problémával állunk szemben. Meg kell értenünk, hogy a természet fantasztikus rendszerében minden mindennel összefügg, és egy apró tényező megváltozása az összes többi változásával is jár. Ha mindenek felett eluralkodó hangos világunk rontja a rigók pártalálási esélyeit, akkor ezzel hatással van a talajban élő földigiliszták életére is, ami hatással van a teljes talajéletre, ami pedig visszahat a talaj feletti élet számos más aspektusára. A magányosan maradó rigók növekvő száma megváltoztatja a természetes növényvédelmi mechanizmusokat is, amit élelmiszertermelési rendszereinkben mi magunk is megérzünk majd – és ez már közvetlenül minket fog rosszul érinteni. Visszaszáll ránk az a sok nehézség, gyötrelem, amit a hanghullámokkal útnak indítottunk. Kérdés, mikor vesszük észre, hogy ideje lenne leállni. Elhallgatni. Figyelni. Arra, ami nagyobb nálunk. Arra, aminek a részesei vagyunk.