Ahol a bevásárlás a nem vásárlással kezdődik: így lehet zöldebb a sulikezdés

Június közepén a bizonyítvánnyal együtt a legtöbb iskolában kiosztották a következő évre szóló tanszerlistát is. A fiaim – egy kis iróniával – meg is jegyezték, hogy akár már másnap mehetünk bevásárolni. Mivel én abban hiszek, hogy a nyári szünet legfőbb célja az iskola két hónapra való teljes elfelejtése, a listákat jó mélyre eltettem a fiók mélyére. De most már kénytelen leszek elővenni…

A tanévkezdés nálunk nem holmi nagyívű pénzszórás, inkább egy jól átgondolt minimalista kaland. Nem mondom, vannak nehéz pillanatok, amikor kortesbeszédet kell rögtönözzek a régi vízfesték védelmében, de alapvetően a fiaim elfogadják, hogy ne a divat és a többség legyen az iránymutató, hanem a tudatosság. Mind a környezetünk, mind pedig a pénztárám szempontjából.   

Nálunk a bevásárlás folyamata a „nem vásárlással” kezdődik.  A tavalyról megmaradt eszközöket átnézve ugyanis a tanszerlista fele már kipipálható, hiszen nem amortizálódik le minden egyes vonalzó és ceruza egy év alatt, sok esetben elég csak pótolni egy-egy színt.

A füzetek, rajzlapok és egyéb papírkellékek beszerzése kapcsán viszont nincs apelláta, hiszen ha nincs munkaeszköz, munka sem lesz a suliban. Én annak vagyok a híve, hogy egy úttal, a srácokkal együtt oldjam meg a bevásárlást. Tény, ez sok türelmet és önfegyelmet igényel mindkét oldalról, de hiszem, hogy megéri. Mi előre megbeszéljük, hogy lista alapján vásárolunk, ügyelve arra, hogy jó minőségűt és elsősorban hazait válasszunk mindenből. Minél kevesebb műanyag kerüljön a kosárba,

ellenben jöhet a festetlen és natúr fa, mindenen legyen FSC-jelzés (fenntartható forrásból származó), előnyt élvez a re-papír és az újratölthetőség…

Természetesen ma már otthonunk kényelméből is intézhetjük a tanszervásárlást. Átnézve a kínálatot, kijelenthetem, hogy sokkal egyszerűbb „zöldebben” vásárolni így, egy erre szakosodott webáruházból. Nekem egyetlen ellenérvem mégis van ezzel szemben: a boltban való – személyes – vásárlás az iskolára való ráhangolódás része nálunk, miközben jó alkalom arra, hogy elmagyarázzam a gyerekeknek egy-egy tudatos döntés okát.  

Nálunk a táska-kérdés nem téma idén. A nagyfiam ötödikesként a második táskáját nyúzza, mivel az első túl kicsinek bizonyult már. Most jelezte, hogy az első osztály óta használt tolltartója helyett szeretne valami „komolyabbat”. Érthető.
A kisebb fiam tavaly a nagy által letett iskolatáskát kapta a hátára, olyan címszóval, hogy környezetvédelmi és pénzügyi megfontolásból is ez a legjobb választás. Most bepróbálkozott, hogy nem lehetne-e idén már újat, aztán egy pillantásomból megértette, hogy még nem jött el az idő.

Viszont ha ő is kinövi majd ezt a táskát, elajándékozzuk egy olyan kisfiúnak, aki markolós táskáról álmodik, de a szülei nem engedhetik meg azt maguknak. A közösségi oldal egyébként rendkívül jó helyszín erre. Akár pusztán csak továbbadni, akár eladni szeretnénk a kinőtt ünneplőruhákat, a kimaradt elsős vonalazású füzeteket, az ökológiai lábnyomunk csökkentése ügyében járunk el, miközben azt mutatjuk a srácoknak, hogy lehet és kell önzetlenül adni, vagy használtat vásárolni. Mi például így szereztünk hibátlan íróasztalt a szomszéd utcából, és szinte új stoplist, amikor fellángolt nálunk a foci-szerelem (és nem voltunk biztosak az érzelmek tartósságában).

A tanszerek mellett mifelénk az alapfelszerelés része a kulacs és az uzsonnásdoboz. Mindkettőből van több színehagyott, ütött-kopott darab. Ezek a tárgyak – hasonlóan az újraszalvétához, a mosható, vízhatlan anyaggal bélelt uzsonnás zacskókhoz és a méhviaszos kendőkhöz – nem termelnek nap mint nap felesleges szemetet. Mellette pedig azt is megtanítják a gyerekeknek, hogy az otthonról hozott étel és ital – a legtöbb esetben – egészségesebb és magán hordozza a szülői gondoskodás kéznyomát.

Arra nevel, hogy természetes dolog „dobozolni”, vizet vinni, odafigyelni és megköszönni az elemózsiát.

Visszatérve a tankönyvekre és füzetekre: én üdvözlöm azt a megoldást, hogy a könyvek egy része úgynevezett „tartósként” kerül a gyerekekhez, azaz a tanév végén vissza kell adni, hogy szeptembertől más tanulhasson belőle. Rengeteg papírt és energiát spórolunk ezzel, amellett, hogy igencsak szükség van erre a szemléletváltásra a felnövekvő generáció körében. Viszont a tartós tankönyveket átlátszó, műanyag fóliába szokás csomagolni, ami már korántsem mondható környezetbarátnak. A füzetek csomagolásánál mi arra törekszünk, hogy ugyanazt a borítót több évig felhasználjuk, azonban ezen a téren a „zöldítés” nagyon nehézkes.   

Én azt hiszem, hogy mind a vásárlásban, mind pedig a sulira való felkészülésben nem a pénz, hanem a hozzáállás a legfontosabb. Szülőként óriási a felelősségünk abban, hogy a gyerekek ne nyűgnek érezzék a szeptemberi iskolakezdést, hanem új lehetőségnek, ami róluk is szól. Én azon vagyok, hogy így legyen.