A legfontosabb szabály, amit ismerned kell a tóparton!

GolfÁramlat

A legfontosabb szabály, amit ismerned kell a tóparton!

Emlékszem, amikor fiam, Tomika még kis totyogós volt, imádta száraz kenyérrel etetni az abaligeti tó madarait. Élvezte, hogy közel úsznak hozzá, és hangosan nevetett a csattogó csőrök tompa hangjától. Szívmelengető pillanatok voltak ezek, mert akkor még nem tudtuk, hogy a számunkra oly kellemes és meghitt percek a madaraknak közel sem olyan jó élmények.

Egyikünk sem emlékezett szüleink feddésére, és balga módon nem sejtettünk semmi rosszat az etetés mögött. Sőt: úgy gondoltuk, hogy jót teszünk ezeknek a kedves szárnyasoknak azzal, ha enni adunk nekik. Aztán az élet úgy hozta, hogy csatlakoztunk a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület csapatához, és rájöttünk, hogy teljesen téves elképzeléseink voltak a körülöttünk lévő világról. Mert bizony vízi madaraink etetése nemhogy nem szükségszerű, hanem kifejezetten káros is.

Hogy miért? Ha röviden és tömören szeretném megfogalmazni, akkor azért, mert tömegesen sodorja veszélybe a madarakat, megbetegíti és akár pusztulásra is ítélheti őket jó szándékunk és túlbuzgóságunk. Kemény szavak, de egytől egyig igazak. Sajnos ismeretek hiányában hajlamosak vagyunk egy kalap alá venni az etetőinket látogató madárkákat és a víz közelében élő társaikat, pedig életmódjuk és a téli időszak túlélési mechanizmusai alapvetően eltérnek egymástól.

A ludak, hattyúk, récék (vagy nevezzük „kacsának”), növényevő állatok, a víz közelében talált fűvel, lágyszárú növényekkel táplálkoznak, ezek pedig az extrémitásoktól eltekintve télen is rendelkezésükre állnak. Ha rendszeresen kenyérrel, pékárúval etetjük őket, akkor táplálkozásuk nemcsak egyoldalú lesz, hanem úgynevezett „angyalszárny-betegséget” is kaphatnak. A megfogalmazás nem véletlen: a kenyéren élő madarak idővel egy visszafordíthatatlan csont-és tollnövekedési rendellenességben szenvednek majd, melynek következtében részben vagy teljesen röpképtelenné válnak, és rendkívüli mértékben kiszolgáltatottak lesznek. Beláthatatlan következmények.

A mesterséges etetés a vízi madarak életében visszafordíthatatlan változásokat tud okozni, az egyik legmeghatározóbb és legveszélyesebb talán a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedés „kikapcsolása”. A madarak nem vonulnak el, itt töltik a telet, ami zsúfoltsághoz, emiatt a madarak közötti agresszióhoz és az ebből eredő sérülésveszélyekhez vezethet.

Emellett olyan területeken is megjelennek kétszárnyúink, ahol nem adottak az önfenntartáshoz szükséges feltételek, és ha még mindez nem lenne elég, akkor olyan következményekkel is számolnunk kell, mint a fertőző betegségek terjedésének elősegítése (madárinfluenza), patkányinvázió, ember-madár konfliktushelyzetek, környezetszennyezés, vizek elmocsarasodása, szervesanyag-terhelés növelése, hibridizáció stb.

Gondoljunk csak bele: hányszor jártunk úgy tavaink partján, hogy be-bedobtunk valamit az ott sütkérező kecses hattyúknak vagy a sebesen felénk úszó récéknek? Hány olyan nyári emléket tudunk felidézni, amikor gyermekként ámulattal csodáltuk a kenyérgalacsinokra közelebb úszó madarakat? És fogalmunk sem volt róla, hogy ezzel az ártatlan nyári jótéteménnyel azt okoztuk, hogy az etetett madarak ősszel nem vonultak el. Az itt maradt állatok kényelmesek vagy sokszor betegek, gyengék, esetleg röpképtelenek, nekünk pedig újra megesik rajtuk a szívünk, és tovább etetjük őket.

De senki ne érezze magát hibásnak – az iskolában nemigen hallunk az etetés hátulütőiről. Az edukáció hiányát már csak megfejeli, hogy számos helyen találkozhatunk kacsaetető-automatákkal. Több tó partján is találhatunk ilyen fizetős automatákat, holott ugyanolyan viselkedéstorzító, negatív hatása lesz a kacsaetetőből vett élelemnek is a tóparti madarainkra nézve, mint a szendvicsből megmaradt zsemlealjnak.

Az önostorozás persze sosem vezet eredményre,

inkább csak a tanulságot érdemes leszűrni: az etetés a vízi madarak számára káros, így kerülnünk kellene. Emellett talán csak egy dolgot kell megértenünk, és elfogadnunk: a természet tudja a dolgát. Állatbaráti szeretetből, jó szándékból cselekszünk, de ami nekünk vagy szerintünk jó, az közel sem biztos, hogy a körülöttünk élők számára is üdvös. Meg kell értenünk, hogy a vadon élő állatoknak a saját szabályaik szerinti élettérre van szükségük!

Bármennyire is él bennünk a megszokás, a jóindulat, ne etessük a vízimadarakat se télen, se nyáron, mert ezzel tehetjük a legtöbbet és legjobbat nekik! Ne etessünk, csak szeressünk!

Nyitókép: Bence Szemerey / Pexels 

Ajánljuk még:

Jót tesz, ha angolra tanítjuk az óvodásokat?
„Csak a nyelvi közeg más, de a játék, az itt is ugyanúgy játék” –  szögezi le Boros Krisztina angoltanárnő, aki óvodásokat és gimnazistákat is igyekszik angolul tanítani, legalábbis segíteni nekik elsajátítani a nyelvet. Ez a két dolog ugyanis határozottan mást jelent!