„A kipusztulás lassabban közeledik, mert a legtöbb méhész szenvedélyből dolgozik” –  interjú Kutasi Tamással

GolfÁramlat

„A kipusztulás lassabban közeledik, mert a legtöbb méhész szenvedélyből dolgozik” – interjú Kutasi Tamással

A méhek különleges képességeiről, ember és méh szimbiotikus viszonyáról sokat hallottunk már, de kevesen ismerik a témát olyan mélyen, mint Kutasi Tamás. A Magyar Apiterápiás Társaság alelnökével, a Brunner Méhészet tulajdonosával a rendszerint április 30-án tartott Méhek napja alkalmából beszélgettünk.

 

Hosszú ideje kongatják már a vészharangot a méhészek, hogy rohamosan fogy a méhállomány, ez pedig az emberi kultúrát is veszélyezteti. Mi a helyzet jelenleg e tekintetben Magyarországon, Európában?

Közismert, hogy a környezetszennyezés milyen hatással van a méhekre, rovarokra, de azt is tudjuk, hogy a különböző vegyszerek használata is rendkívül káros a méhállományra. Kevesebbet beszélünk azonban azokról a környezeti hatásokról, amelyek a civilizált életforma velejárói. 

A méhállomány fogyása emellett a társadalmi, gazdasági változásokkal is összefügg. Azokban az országokban, ahol alacsony az életszínvonal, többen próbálnak méhészkedni. Viszont például Európának ezen a felén, Közép-Európában az életszínvonal fokozatosan nőtt az elmúlt évtizedekben, ma már egy szakmunkás sokkal kisebb kockázattal nagyobb jövedelmet tud magának megtermelni, mint egy állattenyésztési ágban dolgozó szakember. Így az a lakatos, kőműves vagy szobafestő, aki a 80-as, 90-es években még méhészkedett, mert több pénzt tudott keresni, ma már nem szorul rá erre a jövedelemkiegészítésre. Ráadásul a méhészet az egyik legkockázatosabb állattenyésztési ág.

Fotó: Brunner Méhészet

Mitől kockázatosabb méhészkedni, mint baromfit tenyészteni vagy szarvasmarhát tartani?

Most már kijelenthetjük, hogy a méhek önmagukban nem maradnak életben. Ez világviszonylatban igaz. Annyira megváltoztattuk a környezetet, hogy ha az ember nem kezeli, nem gyógyítja, nem próbál használni olyan szereket, amivel a betegségeik kialakulását meggátolja, akkor egy méhcsalád egy év alatt vagy másfél év alatt elpusztul.

Mindenki szívesen hangoztatja, hogy „Jajj, vigyázzunk, hogy ne pusztuljanak ki a méhek!”. De ha már nem érné meg a méhészeknek méhészkedni, és abbahagynák a szakmát, akkor nem biztos, hogy önkéntes alapon bárki vállalná, hogy méheket tartson csak azért, hogy ne pusztuljon ki a faj. Nagyon költséges mesterség, nem is éri meg minden évben ezt  űzni, kockázatos az időjárás és a kártevők miatt – és még szúrnak is méhek. Mindemellett azt kell mondanunk, hogy a kipusztulás veszélye sokkal lassabban közeledik, mert a legtöbb méhész szenvedélyből méhészkedik.

A méhek pusztulása globális probléma, nemcsak bennünket érint. Hogy reagálnak erre máshol a világban?

Amerikában a környezet tönkretételéből adódóan iszonyatosan pusztultak a méhek, ezért elindítottak egy mozgalmat állami támogatással, hatalmas nagy reklámmal, hogy „ments meg egy méhcsaládot!”. És elkezdtek emberek méhészkedni, egy-egy méhcsaládot tartani – de ez nagyon kevés ahhoz képest, amennyi megporzó rovarra szükség lenne a Földnek, hogy fönntartsa ezt a biodiverzitást. Kínában például már mesterségesen porozzák be a gyümölcsfákat, mert nincs természetes rovar. Lehet, hogy Amerika is el fog jutni erre a szintre.

Mi még szerencsések vagyunk, mert nálunk az emberekben megvan még a szenvedély ez iránt az életforma iránt. A méhészkedés ugyanis életforma. Én 36 éve méhészkedem, és persze volna más munka, amit tudnék végezni, de nem csinálnám szívesen. Ezt csinálom szívesen. Ez a hobbim. A feleségem szokta is mondani, hogy „mész ki hobbizni”.

 Fotó: Brunner Méhészet

Mikor kezdődött, honnan ered ez az életre szóló „hobbi”?

Pasaréten és Pesthidegkúton nőttünk fel a bátyámmal, akinek szintén vannak méhei és én gyermekkoromban kértem édesapámtól egy méhcsaládot. Vettek nekem egyet, és gyakorlatilag azóta méhészkedem. Építésznek indultam ugyan, de sosem dolgoztam a szakmában, elmentem az agráriumba tanulni. A Szent István Egyetemen mestervizsgáztam 2000-ben: mi voltunk az első induló osztály a rendszerváltás után.

Már az iskolai rajzaim, tervezéseim is mindig a méhészet körül forogtak. Tanultam például műszaki rajzot, és szívesebben rajzoltam, terveztem kaptárt, mint bármi mást. Ma, elővéve ezeket – mert megvannak –, egyszerre tűnik viccesnek, ugyanakkor jóleső érzés visszagondolni, hogy már akkor tudtam, hogy biztos azért fogok tanulni és pénzt keresni, hogy létre tudjak hozni egy méhészetet, amiből majd megélhetek.

Voltak példaképeim is, egy-két idős méhész, például Buchinger György, dr. Cserényi Péter vagy a legendás Nikovicz Anti bácsi, aki a Méhész újságnak a főszerkesztője is volt, és családi barátságban is voltunk, tehát láttam az ő életvitelét. Gyerekként el is mentem neki segíteni. Láttam, hogy mivel jár ez az élet. Megláttam, hogy lehet vele pénzt keresni, ha ügyes az ember. Megtetszett, és azóta is kitart ez a szenvedélyem.

Fotó: Brunner Méhészet

Ha visszagondol az indulás éveire és a mai körülményekkel összehasonlítja azokat, mit lát? Miben változott a méhek helyzete és a szakma az elmúlt több mint húsz év alatt?

Rengeteget változott mindkettő. Húsz évvel ezelőtt előre tudtunk tervezni, például ha akácra mentünk, tudtuk azt, hogy május első napjaiban délen vagyunk, Baja, Érsekcsanád környékén az akácon, 10-15-e táján jövünk föl Közép-Magyarországra és 20-a körül északon vagyunk, a Pilisben, majd egy hét múlva a határt átlépve a Felvidéken zárjuk az akácméz termelését. Ha ügyesek vagyunk, végig dandárban tudunk úszni. Ez azt jelenti, hogy megpróbáljuk az adott méhlegelőn azokat a napokat kihasználni, amikor a növények a legtöbb nektárt termelik. Ha pedig látjuk, hogy csökken a hozam, azonnal utaztatjuk északabbra a méheket, ahol újabb termelési csúcsokat tudunk elérni. Ma már nem tudunk így tervezni az időjárás kiszámíthatatlansága miatt. Ráadásul a méhcsaládoknak az életben tartása is sokkal egyszerűbb volt régen. Ma a kölyökcsaládokat például cumiztatni kell, amit korábban nem kellett. De arra is emlékszem, hogy 2000 táján, amikor a sárga és a fehér somkóró elkezdett terjedni a budai régióban, olyan nektárhordás volt, hogy két nagy Hunor-fiókot is meghordtak a méhek két hét alatt. Az 70 kilogrammnyi mézet jelent. Ma már nem látni ilyet.

Laikus fogyasztóként ezekből a körülményekből, problémákból jobbára azt látjuk, hogy a boltban felfelé tart a méz ára. 2000 Ft-nál kezdődik kilója és akkor nem is biztos, hogy sokat mondtam. Valójában mennyibe kerül egy kilogrammnyi méz előállítása?

Azt szoktam mondani, hogy aki 2000 forintért odaadja kilóját a méznek, az a szakma prostituáltja, mert lehetetlen ilyen áron megtermelni ezt a mennyiséget. Egy kiló méznek az előállítási költsége ma több, mint ezer forint, amibe semmilyen csomagolási, szállítási és munkadíjat nem számoltam, nemhogy hasznot. Akkor hogy lehet 2000 forintért adni a mézet? Ott valami stikli van a dologban, olyan, mint a 300 forintos virsli: arról sem gondolhatjuk komolyan, hogy marhahúsból van. Vannak olyan mézek, amelyek előállítási költsége eleve 2000-2500 forintnál kezdődik. A fajtamézek (akác, hárs, gesztenye) reális ára 4000-4500 forintnál indul, de elérheti a 6000-7000 forintot is kilónként.

Kutasi Tamással Borbás Marcsi is készített interjút

Hány méhcsalád él jelenleg Magyarországon?

Hozzávetőleg másfél millió körüli méhcsaládot regisztrálnak ma Magyarországon.

És mennyire volna szükség, hogy nekünk ne legyen problémánk a beporzással?

Egyelőre ez a szám van olyan magas, hogy Magyarországon nincs megporzási probléma. Itt van az Európai Unióban a második legnagyobb a méhsűrűség. Ha jól emlékszem, ez 13 méhcsalád négyzetkilométerenként. Az nem olyan rossz.

Igen, a vészharangot húzhatjuk, de érdemes tudatában lennünk, hogy csodálatos helyen élünk.

Nem túlzás, hogy a Kárpát-medence a méhek szempontjából is egy Kánaán, tényleg azt lehet mondani, hogy a kopár Európa közepén egy oázis. Nem véletlen, hogy akik madarakkal vagy a hártyás szárnyúakkal foglalkoznak Nyugat-Európában, a Kárpát-medencébe jönnek kutatási területre, mert náluk, otthon már nem tudnak mit kutatni. Viszont nálunk is van változás. Gyerekkoromban, amikor a Balatonra mentünk le, a szélvédőt le kellett mosni a rovaroktól, ma már ez is megváltozott.

Fotó: Brunner Méhészet

Ha nálunk még nincs nagy veszély, miért halljuk mégis, hogy baj van a szakmával?

Mert nincs utánpótlás. A fiatalok már nem szívesen választják ezt a szakmát, mert nagyon sokat kell tanulni hozzá és folyamatos figyelmet igényel. Nagyon fárasztó. Hadd világítsam meg egy történettel! Elmentünk Etyek környékére egy barátommal az egyik borászhoz. Ügyvéd volt egyébként az illető, éppen megszüntette a borászatát. Azért mentem, hogy vegyek tőle egy rozsdamentes tartályt, de közben persze beszélgettünk. Nagyon fölkapta a fejét, mikor mondtam, hogy a méhészkedés jó dolog. Kérdezte, hogy ha ő el akarna kezdeni méhészkedni, mennyi pénz kéne hozzá? Én pedig mondtam neki, hogy két dolog fontos: ha nincs 50 millió forintod, és nincs 20 év gyakorlatod, ne fogj bele, mert belebuksz. Amikor elmeséltem egy méhészgyűlésen, akkor valaki azt mondta, hogy én még keveset is mondtam. Bármennyire viccesen hangzik, valóban ez a helyzet: nem könnyű pénz a méhészkedés.

Vagyis, ha én a kertem végébe szeretnék egy méhcsaládot, bele se fogjak, mert nincs 20 évnyi gyakorlatom? Hogy szerezzek gyakorlatot?

Egy méhcsalád fenntartásához ugyanakkora tudás kell, mármint a biológiai, az egészségügyi fenntartásához, mint száz méhcsaládéhoz. Jópofa gondolat, hogy ha van egy méhcsaládom, minden méhet névről ismerhetek benne, de mi, akik ebből élünk, nem örülünk az ilyen fajta kezdeményezésnek. A kezdő, lelkes amatőr méhészkedésnek ugyanis megvan az a kockázata, hogy az időben fel nem ismert betegségek a környező méhészek méhállományát is tönkretehetik. Mondok egy példát: kap a méhcsalád egy nyúlós költésrothadást, emiatt pedig 3 kilométeres körzetben zárlatot rendelnek el, senki nem viheti a méheit sehová. Ez adott esetben egy napraforgó- vagy repceszezon kihagyását jelenti, tehát nemcsak hogy nem termelnek a méheim, de még bele is pusztulnak, tehát

a megélhetésemet kockáztatja az a kezdő méhész, aki még nem ismeri a szakmát és nem veszi észre időben a bajt.

Mi a megoldás az utánpótlásra, ha az amatőr méhészkedésnek ilyen komoly kockázatai vannak?

Ezen a problémán régóta törtem a fejem és azt találtam ki, hogy létrehozok a Normafánál egy mintaméhészetet. Legnagyobb örömömre a Hegyvidéki Önkormányzat teljes mellszélességgel támogatja ezt a kezdeményezést. Tegyük föl, hogy ott lakik a környéken, és szeretne méhészkedni, de nincs lehetősége rá: akkor örökbe fogadhat egy méhcsaládot. A méheskertben egy kis réztáblára rákerül a neve, hogy az adott méhcsaládot örökbe fogadta, és annak a mézét megkaphatja. Én péntek délután vagy szombat délelőtt kijövök a méhekhez, ön is kijön a sajátjához, kap egy méhkalapot, és akár részt is vehet a méhek körüli munkában. Elvesszük a mézet, megjelöljük, és visszakapja a saját mézét úgy, hogy az egészségügyi vizsgálatot nem önnek kell végezni. Ha akar, részt vesz a méhek munkájában, ha akarja, csak a mézet kapja meg. Így megvan az élménye, hogy fenntart egy méhcsaládot, és nem kockáztatja Magyarország méhállományait avval, hogy kezdőként nem vesz észre egy betegséget.

A normafai kezdeményezés sikerén felbátorodva egy bemutató méhészet létrehozása is folyamatban van, Pilisszántón, ahol a méztermelés teljes folyamatát végigkövethetik a vendégek. Terveink szerint jövő tavasszal nyitunk.

Fotó: Brunner Méhészet

Hogyan kezdjen tanulni, aki nem hobbiból, hanem hivatásszerűen szeretne méhészkedéssel foglalkozni?

Be kell jelentkezni egy méhészhez, aki vállalja, hogy foglalkozik vele, engedi, hogy együtt dolgozzanak, majd évek múlva elmehet megszerezni a szükséges jogosítványokat. Fontos, hogy egy OKJ-s képzéstől még senkiből sem lesz méhész, ez egy tapasztalati szakma, amibe bele kell nevelődni.

Gazdálkodási ágazatként mennyire képes önfenntartóan működni a méhészet?

Magyarország sajnos abban a helyzetben van, hogy a méhészeket java részét a magyarországi piac nem tudja eltartani. Kiváló minőségű mézet tudunk előállítani, a világon talán a legjobb minőségben Magyarországon lehet előállítani mézet, ráadásul nagyon különleges mézeket, például akácmézet. Egyedi íze van, minden tekintetben és nagyon keresett termék, de a termelői piac nem tudja közvetlenül eltartani a méhészgazdákat.

Évente nagyjából háromszáz-ötszáz mázsa prémium kategóriás méz fogy háztól, Magyarországon ennek a 30-40-szeresét állítjuk elő. Ez a minőség terroir jellegű termékeket jelent, azaz minősített, akkreditációval rendelkező gazdálkodásokból származik. Ha egy jó méhész Nyírségből fölhozza a mézét a biopiacra, hajnalban indul, három órakor, hogy hat órakor itt legyen a nyitásra, majd elad maximum 15-20 üveg mézet, az üzemanyag költsége sem jön ki. Nyírségben pedig nem fogja tudni eladni.

Fotó: Brunner Méhészet

Mi lehet a megoldás erre a problémára?

Nem olyan egyszerű ezt megmondani. Egy átlagos magyar ember ötvenkét kilogramm cukrot fogyaszt évente. Ebben mindenfajta cukor benne van, a 30 liternyi cukros üdítő is, fejenként. Mézből viszont egy kilogramm az éves fogyasztási átlag. Ha megbíznék egy marketingcéget, hogy van egy nagyon jó termékem, a méz, és van egy konkurens termék, a cukor, abból 50 kilót vesznek az emberek, ebből meg egy kilót, azt mondanám, hogy abból az 50-ből csak 5 százalékot csípjünk meg. Ez plusz két és fél kilóval növelné az éves átlagfogyasztást mézből, ami azt jelenti, hogy országosan nem tudnánk annyi mézet termelni, amennyire igény lenne.

Méhészként a Magyar Apiterápiás Társaság alelnöke is. Mit jelent pontosan az apiterápia?

Az apiterápiát egy magyar méhész orvos találta ki, dr. Beck Bodog: a méhészeti termékekkel való gyógyítást jelenti. A méhek csodálatos gyógyító ereje nem csupán a mézben, a propoliszban, a pollenben rejlik, de a fullánkjukban is. Van egy szomszédom, akinek a felesége autoimmun betegségben szenved, egy időben járni sem tudott. Rendszeresen hordja tőlem a méheket és megszúratja magát velük, így sokat javult az állapota, most már önállóan is tudja szúratni magát. A méhméreg ugyanis rendkívül erős fájdalomcsillapító, izomlazító és gyulladáscsökkentő hatású. Mi pedig azt is

meg tudjuk oldani, hogy a méhecske ne pusztuljon el a szúrás után, ne szakadjon ki belőle a fullánkja.

Egyik évben egy kínai professzorasszonyt is meghívtunk előadást tartani ebben a témában, hiszen ott hagyománya és egyre nagyobb kutatási területe is van az apiterápiának. Soha nem fogadott el Európából meghívást, de hozzánk eljött, és végigfotózták, -filmezték a folyamatot, ahogy a terápiás célra használt méhet megmentjük. A felvételt még aznap átküldték Kínába, másnap már újságolták, hogy az ottani központban alkalmazzák majd a nálunk tanult eljárást.

Csak abbahagyni lehet ezt a beszélgetést, befejezni sajnálom, hiszen olyan gazdag területre enged betekintést. Mit gondol, ezt a szenvedélyt lesz, aki továbbvigye a családból?

Egy lányom van, most érettségizik. Apró kora óra rengeteg mézet eszik, és abban nőtt fel, hogy látott engem dolgozni a méhekkel. Ezt a szemléletet egészen biztos, hogy örökli akkor is, ha más hivatást választ.

Ajánljuk még:

A virágpor örök dilemmája, avagy ideje rendet tenni a pollen-paradoxon háza táján!

Van, akinek az életet jelenti, és van, aki számára az élet megnehezítését. Tény: a virágpor nélkülözhetetlen eleme a természetnek, nélküle elképzelhetetlen lenne a növények nagy részének megtermékenyítése: ha eltűnne, valószínűleg összeomlana a teljes ökoszisztéma. És tény az is, hogy minden jósága és haszna ellenére van, akinek komoly problémákat okoz. Ideje rendet tenni a pollen-paradoxon háza táján – erre teszünk most kísérletet.

 

Már követem az oldalt

X