„Lombos erdőkben, árnyas, nedves réteken gyakran előfordul nálunk is az úgynevezett medvehagyma (allium ursinum). Mikor e növény virágzik, rendkívül kellemetlen hagymaillatot terjeszt, s ha a tehén megeszi, tején is érezzük bűzét. Ha e növényt vízzel görebben lepároljuk, nehéz, illó olajat nyerünk. A hagymanem minden fajából párolhatni le hasonló olajat.

Ez olaj barnás sárga színű, súlyosabb a viznél, s milly adagban van öszpontosítva benne a hagybűz, megtetszik onnan, hogy bármi erős a foghagyma bűze, legalább 30-40 font foghagyma kell egyetlen unczia hagymaolaj előállítására”

– ezt az izgalmas leírást olvashatjuk a medvehagymáról a Greguss Ágost és Hunfalvy János által szerkesztett Család könyve – hasznos ismeretek és mulattató olvasmányok című, 1858-ban megjelent műben.

Csengery Antal Bűzök című írásában egy egészen új világ tárul elénk: a növényvilág sokszínűségének bemutatása, annak „bűzei”, illatai alapján. Mai fejjel egy szinte teljesen ismeretlen megközelítésnek tűnik – már csak azért is, mert a felsorolás egyik főszereplője, a medvehagyma se arról ismert manapság, hogy olaj is készülhet belőle.

Belemerülve a régmúlt idők feljegyzéseibe, magával ragadhat az a találékonyság, ahogyan alkalmazták a természet számunkra biztosított kincseit. Maradva írásunk főszereplőjénél, a medvehagymánál: hosszas leírásokat olvashatunk arról, hogy az 1800-as években milyen tapasztalatokat szereztek a legeltető gazdák a növények tejre gyakorolt hatásairól, és hogy mennyire meghatározó volt az, milyen fajok jutnak lehetőséghez egy-egy legelőn. „A tejnek íze nagyon kellemetlen, sőt undorító keserű izü, ha a legelőn medvehagyma (Allium ursinum), fekete bodza, orvosi csicsorka (Gratiola officinalis) fordul elő” – olvashatjuk.

Szezonja most van, de hatását később is élvezhetjük – nem csoda, hogy a medvehagymát a medve is szereti

Idén a kikelet különösen hamar érkezett, amin lehet örülni vagy bánkódni, de egy biztos: a tavasszal együtt végre az első zöld (gyógy)növények is megjelentek! Bár a jó kertész asztaláról télen sem hiányozhatnak a kamra polcairól leemelt, különféle módokon betárolt gyümölcsök és zöldségek, a savanyúságok után minden évben igazi felüdülés végre ismét harsogóan friss, vitaminokban gazdag zöldekbe harapni! A téli szűkséget követően a természet ismét az életet hirdeti, az újjászülető tavasz gyógynövényei különös erővel segíthetnek bennünket, embereket is.

Ezért kerülte minden gazda a medvehagymával borított területeket, és ezért lett „ellensége” a medvehagyma a tejnek.

Bár hozzá kell tennünk, hogy a medvehagyma alapvetően erdei faj, és csak ritkán és kis eséllyel fordul elő legelőkön, így valószínűleg a legtöbb esetben inkább rokona, az Allium acutangulum okozhatta a problémát, ami valamivel magasabb növésű és rózsaszínű virágai vannak – nevezik gyíkhagymának vagy egérfokhagymának is. Annak idején ugyanis az Allium acutangulum nagymértékben elterjedt volt például a dunántúli réteken – olyannyira, hogy szinte teljes réteket festett rózsaszínre virágzásakor. 

Már az 1900-as évek elejétől találkozhatunk a medvehagyma tápláléknövényként történő említéseivel: 

kezdetekben egész Európában a fokhagyma kiváltására, pótlására használták a medvehagymát,

majd a harmincas években szárnyra kapott F. K. Mecsnikov orosz tudós megállapítása, miszerint a hagymák között a legmagasabb C-vitamin tartalommal a medvehagyma rendelkezik. A feljegyzések szerint „a friss hagyma nedvéből két köbcentiméternyi elég volt ahhoz, hogy súlyos skorbutban szenvedő tengeri malac életben maradjon”.

A hegyi erdők vad hagymafajaként emlegetett medvehagymát a lengyel, orosz és tatár népek is szívesen ették – leggyakrabban hallal főzve. A magas hőmérséklet hatására vagy szárítva elveszti vitamintartalmát, így

mindenképpen csak alacsonyabb hőmérsékleten párolva, de legfőképpen frissen fogyasztva érdemes beiktatnunk napunkba.

Leveleit márciustól májusig szedhetjük, még virágzás előtt, a hagymáját pedig a nyár végén, illetve az őszi hónapokban: hagymáját ugyanúgy használhatjuk fel, mint a fokhagymát. Szedésekor arra érdemes odafigyelnünk, hogy egy tőről csak a levelek felét szedjük le: ne tépjük ki tövestül, mert csak így tud később virágozni és magot szórni.

Leveleiből gyógyhatású levet préselhetünk ki, amit kúraszerűen fogyaszthatunk, de ha egy kis kísérletező kedv is van bennünk, akkor készítsünk medvehagyma esszenciát: ehhez apróra vágjuk a leveleket, üvegbe tesszük őket, és 40 fokos pálinkával felöntjük, majd 14 napon keresztül érleljük egy meleg helyen. Igazi különlegesség a medvehagyma bor is: egy marék apróra vágott levelet felöntünk 0,25 dl jó minőségű fehérborral, pár perc forralás után mézzel ízesítjük, és így fogyasztjuk el.  

Medvehagymás ínyencségek – madárdallal tálalva

Medvehagymát enni egészséges, medvehagymát gyűjteni pedig trendi. Akiben bármi kétely merülne fel, hogy összetévesztené a medvehagymát a gyöngyvirággal, a salamonpecséttel vagy bármi más zöld levéllel, az hagyja meg a gyűjtés örömét másoknak! A piacon, sőt már a szupermarketben is hozzájuthatunk szép medvehagymához.

A medvehagyma tehát nemcsak kiváló szendvics alapanyag, nemcsak főzelék, leves, saláta vagy pogácsa készíthető belőle, hanem számos más egészséges és tápláló finomság, amiket érdemes kipróbálnunk és alkalmaznunk odahaza is. Kedvenc receptünk a medvehagymás vaj, ami a pirítósok és vendégváró falatok különleges összetevője lehet. Elkészítése a következő:

Vegyünk 250 gramm vajat, 20 gramm medvehagymalevelet és ízlés szerint fűszereket (bors, fokhagyma, chili). Akkor tudunk igazán jól dolgozni, ha a vajunk szobahőmérsékletű, így könnyedén ketté választhatjuk. Az első adagot keverjük ki zúzott fokhagymával, sóval és a választott fűszerekkel- majd terítsük el egy darab sütőpapíron. Ugyanígy dolgozzuk el a másik felét is a sóval és medvehagymával (esetleg további fűszerekkel), és terítsük rá a medvehagymás vaj adagot az előző, fűszeres vajra. A sütőpapír segítségével csavarjuk fel a rétegezett vajat, tegyük be a hűtőbe, és miután megdermedt, szeleteljük fel. Nemcsak kenyérhez, falatokhoz vagy pirítóshoz lesz kiváló, hanem még húsokhoz, grillezett zöldséges ételekhez is.  

Nyitókép: Pixabay / Wolfgang Eckert