A havasi gyopár (Leontopodium alpinum) az egyik legismertebb havasi növényünk, amivel legtöbbször köves réteken és mészkősziklákon találkozhatunk,1800 és 3000 méteres magasság között. Legismertebb élőhelyei Közép- és Dél-Európa hegységeiben kerültek feljegyzésre: a Tátra lengyelországi illetve Bélai-Tátra részén, a Pireneusokban, az Alpokban és a Balkánon.
Termete nem túl nagy: mindösszesen 5-20 centiméteresre nő meg, de rendkívül jellegzetes a fehér, gyapjas, filcszerű külleme. Keskeny, hosszúkás levelei rozettát alkotnak, alsó oldaluk szőrös, és mintegy őrzőkként fogják körbe ezt a különleges évelőt, kiemelve a napfény felé törekvő 5-15 darab fehér, fénylő felső levelű, csillag alakot öltő álvirágzatot. A valódi virágok ugyanis apró kosárkákba tömörülnek: a kosárkák egyenként 60-80 csővirágot tartalmaznak, a peremen lévő csővirágok nőneműek, a belső, nagyobb virágok pedig hímneműek.
Amikor a nektárt kereső rovarok megjelennek, a havasi gyopár felületén egymásba gabalyodó szőrök ezernyi apró légbuboréka egy vakító fehér csillogást ad a növénynek, miközben visszaveri a fényt. Ez nem más, mint egy hívogató jel a beporzók számára, de emellett egy másik célt is szolgál: a fényvisszaverődés ugyanis védi a növényt a kiszáradástól is. Jean-Pol Vigneron belga fizikus volt az, aki csapatával felfedezte ezeknek a szőröknek a működését: rájöttek, hogy a szőrök 0,18 mikrométer átmérőjű párhuzamos szálakból állnak, elnyelik az ultraibolya sugárzás hullámhosszát, miközben más hullámhosszú fénysugarak átjutnak rajtuk, így a növény képes fotoszintetizálni is.
Ez a felfedezés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a havasi gyopárt ma, mint a lehetséges fényvédelem alapanyagát emlegetik, és számos kísérletet indítottak alkalmazhatóságának vizsgálatára. Nem véletlen, hogy egyre több kozmetikum összetevői között rábukkanhatunk: a szakemberek szerint ugyanis a növény kivonata segít elnyelni a nap sugarait, mielőtt azok károsítanák a bőrt, magas antioxidáns tartalmának köszönhetően semlegesíti a szabad gyököket, ezzel segít megelőzni a korai bőröregedést, gyulladáscsökkentő tulajdonságai is vannak, emellett pedig erősíti a bőr természetes védőrétegét és megőrzi a bőr nedvességtartalmát.
A havasi gyopárban rejlő értékeket számos nemzet felfedezte már, és tucatnyi legenda és történet fonódott a növény köré. Az egyik legismertebb legenda a vadászathoz és a szerelemhez kötődik, nem véletlen, hogy ma is a női vadászok és a vadászfeleségek jelképeként jelenik meg. „Amikor Fiorina, a molnárleány kilépett a templomból és elhaladt Gugliemo, a vadász előtt, leejtett egy virágos havasi gyopár-ágacskát, amivel az egész mise alatt játszadozott. A fiatalember gyorsan felemelte a földről a virágot és át akarta nyújtani a molnárleánynak, de a szép leány nem fogadta el. Vidám mosollyal szólt oda a vadásznak: tartsd meg Guglieno, szerencsét hoz neked. És a fiatal vadász megtartotta a gyengéd ágacskát. Leszakította róla a virágokat, amelyek olyan fehérek voltak, mint a tej, és rókabőr kocsmájához fűzte őket…”- így kezdődik a történet, a folytatás pedig itt érhető el.
De a havasi gyopár számos más területen is feltűnik: az osztrák kétcentestől kezdve a Német Hadsereg (Bundeswehr) 23. hegyi vadász brigádjának sapkajelvényén át egészen az alpesi egyletekig, de még az Osztrák Hegyimentő Szolgálat logójában is találkozhatunk vele. A Svájci Hadseregben a generálisok rangjelzését színesíti, feltűnik a légiközlekedésben is, és az osztrák posta 2005. július 19-én adta ki az első hímzett bélyegeket a havasi gyopár mintázatával, összesen 400 000 példányban.
Nem véletlen a népszerűsége: ezeken a területeken évszázadokig használták a népgyógyászatban: tejjel és mézzel keverve kiváló hasfájás elleni szernek bizonyult. Innen ered a bajor Bauchwehbleaml elnevezése is. Találunk olyan feljegyzéseket is, amelyek szerelmi varázslatokhoz történő felhasználásáról szólnak: ez főként abból a jelenségből ered, hogy alkalomadtán egy-egy növényen szokatlanul nagy, akár tíz centiméteres csillagvirágzatok (álvirágzatok) is kialakultak, amelyek a mondavilágban varázserővel rendelkező növénnyé tették az ilyen kivételes egyedeket: gyopárkirályként (Edelweißkönig) hivatkozva rájuk.
A legnagyobb hírnevet mégis a 19. század romantikus költői, festői és hegymászó utazói szerezték neki, akik a „megközelíthetetlen tisztaság virágaként” írtak és beszéltek róla.
Így vált a havasi gyopár a "hegyi tisztaság", a hűség és a bátorság virágává. Az Alpokban a pásztorok gyakran a mai napig is védelmező amulettként hordják, hiszen évszázadok óta úgy vélik, hogy elűzi a rossz szellemeket, és szerencsét hoz a házra.
Ha egy legény a kiszemelt lánynak havasi gyopárt hozott, akkor bizonyította bátorságát, hiszen a virág nehezen megközelíthető sziklákon nőtt, így leszakajtani bátorságra vallott. Nem véletlen, hogy egy 19. századi svájci mondás szerint „Aki egy gyopárt hoz le a hegyről, az a szívét is odateszi.”
A The Sound of Music (1965) című filmben elhangzik az Edelweiss című dal, amit ma már sokan népdalnak hisznek, valójában Richard Rodgers alkotása. Mégis: akkora erővel és átéléssel fejezi ki a hegyi honhoz történő kapcsolódást és hűséget, hogy a kultúra részévé vált, és ma is nagy értékkel bír az itt élők életében.
Túlgyűjtése miatt a 20. század elején több helyről is majdnem kipusztult, ezért ezeken a területeken védettséget élvez: Ausztria, Svájc és Németország is nagy becsben tartja. Idehaza kertészetekben is kapható (már több változatban is), és gyakorta ajánlják sziklakertekbe, semleges kémhatású talajokba. Nagy előnye, hogy természeténél fogva a hidegebb területeken és a gyengébb talajokon is sikerrel nevelhető, ráadásul nemigen akad betegség, ami kifoghat rajta. Ültetésével ráadásul nemcsak egy kiváló évelővel gazdagíthatjuk kertünket, hanem egy tisztaságot és védelmet hozó szimbolikus növénnyel is. Érdemes próbálkoznunk.
