Feje tetejére állítani a világot, hogy utána rendet tehessünk: erről szól a farsang
A maszkos alakoskodások, felvonulások és akár a durvaságig merészkedő tréfák nem öncélú kicsapongások. A szigorú erkölcsi rend egész évben jó magaviseletre inti az embert, de azt már a régi időkben is pontosan tudták, hogy szükség van egy olyan eszközre, amely segít visszaigazodni az „alapvonalra”, ha eltévednénk. A normakövetés ugyanis sokszor megterhelő, ösztönösen is próbálunk lazítani a kötöttségeken, lennie kell tehát olyan időszaknak, amikor éppen az a norma, hogy meg lehet és meg is kell szegni a szabályokat.
Az erkölcsi szabadság ideje kifejezetten kedvez minden olyan cselekvésnek, ami az emberi kapcsolatok helyreállítására vagy éppen új kapcsolatok létrehozására szolgál. Nem véletlen, hogy a vigasságok ideje a párválasztás ideje is. Férfi és nő között a paraszti kultúrában a rokoni kapcsolaton túl csak egyféle kapcsolat lehetséges: a párkapcsolat. Ennek rendjét minden kultúra és helyi közösség a maga szigorú szabályai szerint írja elő, de még a római katolikus jogban is nagyobb volumenű a házassági jog szabályozása, mint az összes többi egyházjogi terület.
Pontosan látszik, hogy a társadalom alapját képező egység, a család, az egyik legértékesebb kincs, amire minden közösség a lehető legkörültekintőbben vigyáz. Éppen ezért olyan fontos, hogy a párválasztás a rendes mederben folyjék, lehetőleg a falu szeme láttára. A farsangi időszakban – amikor egyébként a gazdasági munkák közül a feldolgozó-munkákat végezték – a kukoricafosztó, a tollfosztó, a fonó és a páros esték jelentették az udvarlás színhelyeit. Ilyenkor felügyelet alatt lehetett udvarolni a lányoknak, majd, ha valakinek megkérték a kezét, szigorúan tilos volt a többi legénynek közelednie hozzá – és erre természetesen ugyancsak vigyázott a falu szeme.
A farsangi „emlékeztetőnek” több formája is volt, mindegyik ugyanezt a célt szolgálva: a kongózás, a szűzgulya-hajtás vagy az állatlakodalom, amelyben azt mímelték, hogy férjhez adják a még el nem kelt, de az eladósorból kiöregedett lányokat. A vénlányság szégyenét és ennek kifigurázását irodalmunk klasszikusa, Csokonai Dorottyája is megörökíti, melyben Dorottya hosszasan kesereg saját sorsán.
A házaspároknak is volt okuk aggodalomra, ha nem éltek békés házaséletet, vagy kicsapongó szexuális magatartással vétettek a falu erkölcse ellen. A sokat veszekedő párok ablaka alatt macskazenét, ún. charivarit rendeztek, vagyis mindenféle zajkeltésre alkalmas eszközzel emlékeztették őket házastársi kötelezettségeikre, és így jelezték, hogy a közösségnek terhes a viselkedésük.
Az irányítás visszaszerzéséhez, a rendrakáshoz és az igazságszolgáltatás érvényesítéséhez éppen a rendbontásra és világ feje tetejére állítására van szükség. Sok évszázados szokásrétegben ölt testet a farsangban az ember ezen törekvése az isteni vagy mágikus erő megélésére, a saját normarendszere feletti kontroll gyakorlására. A vidámság, a karnevál, a bohózat persze éppen azt jelzi, hogy ez szimbólum, csak kölcsönvesszük a természetfeletti erőt, hogy jó célra használjuk a közösség érdekében.
Nyitókép: Fortepan.hu // Erdei Katalin
Tuskót húzzon maga után, aki pártában maradt!
Így varázsoltak szerelmet a paraszti farsangon
