Kikapcsolódás vagy bekapcsolódás – avagy hogy pihenjünk jól

Sár van, a bakancsom bokáig süllyed benne. Érzem, ahogyan a hideg, vizes anyag hozzáér a zoknim szárához, befut a cipőmbe... már a bőröm is nedves. Lassan, kiemelem lábamat a sárból, de csak a következő lépés erejéig. Újra belesüppedek. Talán régebben zavart volna, de most nem. Szinte jólesik a kellemetlenség, végre élek. Nem véd semmilyen termék a kényelmetlenségtől, nem burkolózom a puhába, a melegbe, a lágyba.

Nem akarok menekülni semmi elől, inkább megengedem, hogy a részese lehessek annak, ami körülvesz. Talán ez az igazi szabadság. 

*** 

A „kikapcsolódás” a modern társadalomban élő ember egyik alapszükséglete. Életünk egyik fő jellemzője az idő felgyorsulásának és a folyamatos változásnak érzékelése, ami nem várt következményekkel jár együtt. Új mentális és lelki problémák, testi tünetek, betegségek sorával élünk együtt, amiket összefoglalóan civilizációs betegségeknek nevezünk. Ezek valamilyen – szerencsés esetben enyhe – fajtájával, majdnem mindannyiunknak szembe kellett már nézni, és aki ezt megtette, az bizonyára nem kérdőjelezi meg a „kikapcsolódás” fontosságát. De mit takar ez, miből kell kikapcsolódni és hogyan? 

A fogalom számomra két összetevőből áll, ahol a „ki” jelöli a megszokott életvilágtól, azaz a mindennapi emberi és fizikai környezettől való eltávolodást vagy legalábbis ennek igényét. Ugyanakkor az eltávolodás szerintem akkor sikeres igazán, ha képesek vagyunk az új környezetet befogadni, azonosulni vele. Ilyenkor a tér megváltozásával együtt az időérzékelés is megváltozik. Ezek együttes eredménye a vágyott kellemes, optimális állapot.  

Számtalan módja van a kikapcsolódásnak, de szerintem ebben az esetben (ahogy sok másikban is) a legegyszerűbb a legjobb:

hagyjuk el a szobát, a lakást, a házat, forduljunk a természet felé. 

A természet az élet egyetemes értékeit jelenti nekem. Leveszi egy időre a felelősséget a vállamról, rádöbbent, hogy van élet a hétköznapokon túl is. Sőt, talán ott van az igazi élet, amibe több mint jó néha újra bekapcsolódni. 

Magasztosnak tűnhet mindez, pedig számtalanszor megtapasztaltam a saját bőrömön is. 

 

 Pixabay

 

Néhány hete, egy feszültséggel teli napon indultam neki az erdőnek. Sokáig csak magammal elfoglalva lépdeltem, az indulat vezetett, két világ között voltam: nem volt már valóság, ami a fejemben, lelkemben zakatolt, hiszen kiléptem belőle, már az erdőt jártam, de nem volt valós az erdő-érzetem sem, hiszen alig vettem belőle észre valamit.

 

Csak menni, menni, ez dübörgött bennem.

 

Végül arra eszméltem, hogy már fogalmam sincs, hol vagyok, ez az érzet zökkentett a valóságba. Egy hatalmas, magányos tölgyfa állt velem szemben a hegytetőn. Gondoltam, onnan majd szemügyre veszem a tájat és az irányokat. Szinte hívogatott az öreg fa. Mikor odaértem, eszembe jutott egy gyerekkori emlék és rádöbbentem, hogy hová érkeztem. Nagyapámmal jártam itt, sok-sok évvel korábban. Hirtelen átöleltem a fát, mintha csak nagyapámat ölelném, hiszen ő is ismerte és ő még itt van, itt, velem. Jóleső melegség járt át és végre kisimult a lelkem. 

 

Ajánljuk még:

Természetközeli programok őszre: bevállalósokra vár a bodzafestés, még bátrabbakra a rovargyűjtemény

Felültem a semmittevés hullámvasútjára: hogyan lehet aktívan tölteni a ránk szakadt szabadidőt?

Van, hogy a januári depresszió szeptemberre esik – Így juss túl rajta

A gomba gyógyszer, és ezt tőlünk keletebbre rég tudják – H. Jancsó Kata őstermelővel beszélgettünk

Kamilla, menta, körömvirág, muskotályzsálya – mind olyan közismert növények, melyeket régóta használ a népi gyógyászat, az alternatív orvoslás. Ha viszont azt mondom, hogy shiitake, fafülgomba vagy süngomba, már kevesek asszociálnak a gyógyításra. A gombák jótékony hatásait ugyanis csak néhány évtizede fedezte fel a nyugati világ, és kezdte el használni egyre szélesebb körben. A gyógygombák felhasználhatóságáról, hatásairól, eredetükről beszélgettem H. Jancsó Kata gombatermesztővel, a Kalapka Gombafarm őstermelőjével, aki egyben természetgyógyász is.