Rákvörösre sült gyerek, rákkal diagnosztizált apa – időszerű jól zárni a nyarat

 

Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb húsz év feletti olvasó még jól emlékszik a régi nyarakra, arra, milyen reggeltől estig egy strandon tölteni az időt, medencézni, napozni, tejfölös-sajtos lángost ebédelni. Persze akkor is hét ágra sütött a nap, ám este nem napszúrás miatti fejfájással és hányingerrel kóvályogtunk haza, rákvörösre pirult bőrrel.

Megdöbbenve tapasztalom, mennyire más most egy nyár, mint amikor tizenkét éves voltam. Persze azóta tudósok ezrei hangoztatják a globális felmelegedés következményeit, káros hatásait, sőt, nemcsak tudósok, sokan mások is próbálják felhívni az emberek figyelmét arra, hogy nagy a baj. Nagyobb, mint hinnénk. Az autók kipufogógáza, a repülők ezrei az égen, a hajók a tengeren, a gyárak és még annyi minden felelős a manapság furcsán, szinte elviselhetetlenül perzselő napsütésért. 

Három kisgyerek édesanyjaként én is betáraztam 50 faktoros naptejből a nyár elején, és nemcsak őket kentem vele, hanem magamat és a férjemet is. Mert be kell látnunk, 2020-ban már nem elég egy 15 faktoros naptej. Ugyanakkor a krémezés és egy cuki nyári szalmakalap sem elég a megfelelő védelem eléréséhez; tizenöt - húsz perc napon töltött idő után a bőr pirosodni kezd, sőt, szó szerint égett szagúvá válik. Megszagoltam a vállam, karom, és a gyerekeimét is: pont azt a szagot éreztem, amit húszéves koromban egy hat perces álló szolárium után.

Mindennek megvan a hatása. Az arcunk sokkal jobban ráncosodik, hiába bújunk el hatalmas, divatos napszemüvegek mögé. Észrevétlenül anyajegyek komplett hada költözhet a bőrünkre, mire vége a nyárnak. Nem is gondolnánk, hogy milyen végzetesen veszélyes barna kis pöttyöket, foltokat hordozunk magunkon. Az erős UV-sugárzás kifejezetten káros hatással van az anyajegyekre: elindíthat bennük egy folyamatot, amelytől az anyajegy sötétedni kezd, apró fekete foltocskák is megjelenhetnek benne és az addig kerek forma szabálytalan alakúvá válhat.

A férjem testnevelő tanár, ráadásul az a típus, aki nemcsak kiosztja a gyerekeknek a feladatot, hanem be is mutatja, majd sokszor csinálja is velük mindet. Napi minimum hat óra intenzív testmozgás után jellemzően fáradtan ér haza. Időről időre, nap végén rozmaringos krémmel szoktuk megmasszírozni egymás hátát, jutalomként.

Egész életemben hálás leszek azért, hogy a párom olyan lelkiismeretesen végzi a tanári munkáját és jól elfárad miatta, ugyanis az egyik ilyen masszázsos napon vettem észre a változást. A derekán, a jobb veséje vonalában egy anyajegy feltűnően máshogy néz ki, mint azelőtt. Nem volt nagyobb egy lencsénél, viszont szabálytalan, hullámzó lett a körvonala, az addig teljesen szabályos kerekded helyett. Kiemelkedett, pedig azelőtt egy szintben volt a bőrével és a világos barna felületen apró fekete foltocskák jelentek meg. Le is fényképeztem neki, hogy meg tudja nézni, hisz az ember aligha látja a saját bőrét a hátán.

Egyetértettünk abban, hogy nem szép és meg kell mutatni egy szakembernek.

A következő héten el is ment egy budapesti bőrgyógyász magánrendelésére, ahol az orvos lézerrel eltávolított róla néhány anyajegyet. (Azóta megtudtuk, hogy nagyon veszélyes ilyet csinálni, mert hiába marad utána szebb heg, mint ha szikével metszették volna ki, soha nem derül ki, ha az anyajegy rákos sejteket tartalmazott.) Viszont az orvos azt mondta, hogy ahhoz az egyhez nem nyúl lézerrel, mert valóban gyanús a kinézete.

Sebészeti úton távolította el egy másik orvos ezt a foltot, majd a mintát elküldte laborvizsgálatra. Elég ijesztő volt nekem átragasztani és fertőtlenítgetni egy-két naponta a sötétkék vastag műanyag cérnával összevarrt sebet, de örültünk neki, hogy már nincs ott a folt.

Végül meggyógyult, és elérkezett a nap, amikor a biopszia eredményéért visszamehetett a bőrgyógyászhoz. Aznap este rá nem jellemző módon szótlan volt, még a tekintetemet is kerülte. Kezdtem nyugtalanná válni. Amint elaludtak a gyerekek, megkérdeztem, mi a baj. Egy mély sóhajtás után elmondta. Ültünk egymás mellett az ágyon. Ő beszélt, én hallgattam. Miután végzett, nem igazán találtam a szavakat. Minden erőmmel azon voltam, hogy erősnek mutassam magam, de azt nem tudtam, mit mondjak.

Mit mondjon egy nő, akivel a férje épp közölte, hogy bőrrákot diagnosztizáltak nála?

Ez két éve történt velünk. Ő harmincöt éves volt, én harminc. A kisfiunk három hónapos baba volt, a lányok pedig kettő és négy évesek. Tele voltunk hálával, örömmel, tervekkel – egészen addig a napig. Azután jó ideig úgy éreztük, mintha térdig iszapba süllyedve kellene lépkednünk előre nap nap után.

Igyekeztünk a gyerekek felé ebből semmit sem mutatni, ami nem volt könnyű. Soha nem szabad azt hinni, hogy a gyerekeket be lehet csapni, túl okosak ahhoz. A négyévesünk meg is kérdezte tőlünk napokon belül, hogy „mi ez az arc, ami van nektek most?" Leültünk velük és elmondtuk nekik finoman, hogy apa bőrén a doktor néni talált egy csúnya, nem kedves anyajegyet, de már elköltözött onnan, és nem lesz semmi baj. Persze nem tudhattuk biztosra, hogy igazat mondunk-e.

Mivel meglehetősen rossz lett a biopszia eredménye, az orvos jobbnak látta, ha még több bőrt eltávolít az érintett területről. Hála Istennek ez már ép szövetet mutatott. Vizsgálatok hosszú sora vette kezdetét egy budapesti onkológiai intézetben. Jött a hasi, mellkasi és lágyéki ultrahang, amit egy éven keresztül három havonta kellett megismételni, hogy lássa az orvos, nem indult-e el a szörnyű folyamat. De nem. Eltelt egy év az életünkből és már csak félévente kellett kontrollra járni. Azok az alkalmak is rendben voltak, így most már elegendő évente egyszer menni kontrollra, viszont azt az egyet szigorúan be kell tartani, innentől kezdve mindig. De a lényeg, hogy minden rendben van.

És azért van rendben, mert egy-egy iszonyú fárasztó nap után megmasszírozzuk egymást a férjemmel. Mert odafigyelünk egymásra.

Nem tudom, miért történt ez az egész velünk és azt sem, a perzselő nap-e az oka. Az egyetlen dolog, amit tudok, hogy védeni kell a bőrünket, figyelni rá, gondoskodni róla. Óvatosnak lenni, szűrővizsgálatokra járni, és nem rálegyinteni az apróságokra. Mert egy pici pötty is az életünkbe kerülhet – a szó legszorosabb értelmében.