Egészség

Mire jó a fehérjeturmix egy diétában? – Öt vészhelyzetre biztosan!

Nem, lefogyni tényleg nem lehet vele. Fogyni viszont igen, vagyis jó kis mankó egy diétában – főleg bizonyos élethelyzetekben és vonatkozásokban. De nemcsak ezért szeretem: számos olyan előnye van, amelyet szerintem érdemes kihasználni. Lássuk, mikor, mire lehet jó fehérjeturmixot inni!

1. Ha azért nem fogysz, mert inkább szénhidrátot eszel

Az első egyértelmű: ha több fehérjét szeretnél bevinni, és ezzel ellensúlyozni a túlzott szénhidrátfogyasztásod. Én magam nem eszem húst, ezért kifejezetten fontos számomra, hogy ennek dacára is elég fehérjét fogyasszak. A közelmúltig beszereztem a fehérjét, pótoltam a hús helyett sajttal, tojással, túróval, tejföllel, mindenféle finomsággal. Csakhogy épp ezek a termékek azok, amelyek ma aranyárban vannak.

Annak idején egy igen minőségi fehérjeturmix gyártója számára dolgoztam, jól kiismertem az összetevőit, előnyeit, le is tettem mellette a voksomat, és sokat fogyasztottam belőle. De a minőséget meg is kell ugye fizetni, nem ez a legolcsóbb turmix a piacon. Így csak egy ideig vásároltam belőle, évek óta nem rendeltem már. Most viszont azzal kellett szembesülnöm, hogy még mindig olcsóbb, mint hogyha kedvenc tejtermékeimet pakolnám a kosaramba – amikből ráadásul a szükséges fehérjék töredékét tudom csak biztosítani.

A turmixom adagja kb. 600 Ft, és kivált egy egész étkezést. Mivel ennyiből sajnos már nem hozok ki egy fehérjedús ebédet, így újra rendelni kezdtem, és újra megtapasztaltam az áldásos hatásait. Persze nem kell ahhoz vegának lenni, hogy kevés fehérjét fogyasszunk. Márpedig ez tudja gátolni a fogyást – szóval van értelme ilyet fogyasztani, ha azért nem tudsz fogyni, mert elégtelen a fehérjebeviteled.

2. Ha ritkábban eszel, de akkor sokat 

Akkor is remek megoldás a fehérjeturmix, ha hajlamos vagy kihagyni étkezéseket, és emiatt később túleszed magad. A hízás sokszor így következik be: nincs kedvünk reggelizni, nem érünk rá ebédelni, ezért amikor végre ételhez jutunk, a kelleténél jóval többet fogyasztunk. A fehérjeturmix nálam ezt a problémát is kiküszöbölte: reggel iszom egy cappuccino ízűt, délig el is vagyok vele, és az ebédnek nem farkaséhesen látok neki. A „nem érek rá enni”-szitura szintén megoldás: ha tudom, hogy nagy hajtásban leszek, eleve turmixot pakolok, így amikor odajutok, szintén nem úgy ülök le az asztalhoz, hogy már órák óta korgott a gyomrom...

3. Ha a fogyásodat az is gátolja, hogy vitaminhiányod van

Nekem az is problémás, hogy rendszeresen szedjek vitaminokat, táplálékkiegészítőket. Ételeinkben már régen nincs annyi tápanyag, mint egykor volt, így minden bizonnyal ha nem vagyunk nagyon tudatosak a táplálkozásban, szükség lehet időről időre az ételek kívül is benni vitaminokat. Ráadásul jól tudjuk, hogy a fogyást is akadályozza, ha hiányunk van ilyen-olyan vitaminokból. Ha megfelelően választunk turmixot, a szükséges vitamint is tartalmazza majd.

4. Ha folyton a desszertkérdésen buksz el

Mivel ezek a turmixok édesek, tökéletesen kielégítik a desszertigényemet. Sőt: amikor egy nap többször is csak a turmixra volt lehetőségem, édességre már gondolni sem bírtam, és alig vártam, hogy hazaérjek a jó kis zöldséges rizottóhoz.

5. Ha nincs időd, kedved diétásan főzni 

Legvégül pedig természetesen a lustaságra is gyógyír: ha a diétádat ott szoktad elrontani, hogy nincs kedved valami egészséges ételt külön készíteni a családnak főzött diétás merénylet vagy csak egy hosszú nap után, akkor szintén jó megoldás a turmixhoz fordulni. Pláne, ha nem tudsz heti hét nap napi 3-4 egészséges ételt az asztalra rittyenteni.

Ésszel alkalmazva tehát sokat hozzátehet a diétához egy jól megválasztott fehérjeturmix. Természetesen nem kell unos-untalan ezeket inni, pláne minden étkezést ilyenekkel kiváltani! Épp elég, ha azokban a szituációkban veted be, amelyekben egyébként elrontanád a diétádat! 

Nekem bevált, még akkor is, ha „mesterséges”: sok ételünkben elenyésző fehérje van, így pedig koncentráltan tudom bevinni. És újabban még olcsóbban is, mint hogyha szokásos sajtos rántottámat enném, kakaós-édesítős túrókrémdesszerttel.

Ajánljuk még:

Ember és állat kapcsolatát ünnepli az idei Közösségek Hete országos rendezvénysorozat – „Ez állati jó lesz!”

2024. május 20–26. között immár nyolcadik alkalommal szervezi meg a Közösségek Hete országos rendezvénysorozatot a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ az Országos Széchényi Könyvtár és a Nemzeti Művelődési Intézet együttműködésével. A közösségi értékeket és a közösség megtartó erejét a középpontba állító eseménysorozatra országszerte színes programok szervezésével készülnek a múzeumok, a könyvtárak, a közművelődési intézmények és a különböző civil közösségek.