Egészség

„Csak arra tudtam gondolni, hogy éppen meghal a gyerekem” – amit a lázgörcsről tudni kell

Kevés gyomorszorítóbb élmény van annál, mint mikor szirénázva elrobog mellettünk egy gyermekmentőkocsi. Egy napon aztán pont mi voltunk azok, akikhez ki kellett jönnie a kocsinak egy rémisztő lázroham miatt.

Nem tudom, más szülők mennyire járatosak a gyermekbetegségekben, én személy szerint sosem voltam az a tipikus megfázós-lázas kölyök, ezért a különféle lázas nyavalyák kapcsán sincs sok tapasztalatom. Tudom azt, hogy a magas lázat egykor hűtőfürdővel igyekeztek csillapítani a rohamok megelőzése végett, de mivel manapság viszonylag könnyű kordában tartani a hőmérsékletünket a gyógyszerekkel, sosem készültem arra, hogy kisfiamnak lázrohama lehet. Főleg nem szimpla hőemelkedéssel.

Egy didergős reggelen aztán az örökmozgó fiam bágyadtan ébredt, 37 fokos testhőmérséklettel. Ez még nem komoly, gondoltam, úgyhogy tulajdonképpen nem csináltam semmit azon kívül, hogy egész reggel az ölemben fogtam. Így vettem észre kicsivel később, hogy a fejét rám hajtva ütemesen mozog a keze. Megemeltem, és láttam, hogy a szemei fennakadtak, kékülő szájából ömlött a nyál. Sokkos állapotban szólongattam először, de nem reagált, ám továbbra is ütemesen rázta a karját. Csak arra tudtam gondolni, hogy éppen meghal a gyerekem, épp csak annyi lélekjelenlétem volt, hogy tárcsázzam a mentőket.

A roham mindössze két-három (örökkévalóságnak tűnő) percig tartott, és bár a kisfiam ezután sem volt teljesen önmaga, látszott, hogy már tudatánál van, és nem fenyegeti életveszély.

A kórházba szállítást követően megtudtam, hogy a lázgörcsöt valójában nem a láz váltja ki, hanem maga a vírus, ami a testhőmérséklet emelkedését okozza. Sőt, egy ilyen görcshöz nem is kell lázasnak lennie egy gyereknek, általában pont a felszálló szakaszban jelentkezik, ahogy nálunk is történt, mert a roham kezdetekor épp csak 37,3 Celsius-fokos volt a fiam hőemelkedése, ám a kórházban már 38-nál is több.

Egy normál lázgörcs – bár borzasztóan sokkoló élmény egy szülőnek –, nem halálos.

Mindössze arra kell odafigyelni, nehogy hanyatt fektessük a gyermeket, mert úgy lenyelheti a saját nyelvét, ami fulladáshoz vezet. Természetesen, azonnal hívjuk ki a mentőket, és amennyiben magas láz is társult a roham mellé, csavarjuk hideg vizes lepedőbe a kicsit, de csak a görcs elmúlását követően.

A kórházi kivizsgálás feltétlenül szükséges minden lázgörcs esetében, mert komoly betegség is okozhatja, például agyhártyagyulladás, bár nem ez a jellemző. Az én fiamnak, mint utóbb kiderült, csak a torka volt piros kissé. Miért lett mégis rohama? Azért, mert a gyermekek éretlen idegrendszere így reagálhat bizonyos vírusokra. Átlagosan körülbelül 4-6 éves korig várható lázgörcsök előfordulása, bár a többségnél mindössze egy alkalommal fordul elő. Merem remélni, hogy mi is közéjük fogunk tartozni.

A lázgörcs megelőzésére sajnos nincs lehetőség, mint felvilágosítottak, és mivel nem a láz váltja ki, ezért önmagában a lázcsillapítás hatástalan a rohamokra hajlamos gyermeknél. A kezelés felírt görcsoldó kúppal történik, ezt itthon a roham közben kell beadni a végbélbe, majd ismét be kell vinni a gyermeket az ügyeletre.

Az orvosok megnyugtattak, hogy nem kell rettegni a lázgörcstől, mert bár előfordul, normál esetben nem gyakori és nem veszélyes. Azt nem mondom, hogy egy ilyen roham esetén nyugodjunk meg – nem is tudom, van-e olyan, akinek menne – de remélem, a betegségről való beszélgetés, ismeretszerzés minél több szülőnek segít abban, hogy ne élje át a poklok poklát, ha kisgyereke mégis lázgörcsöt produkál.

Ajánljuk még:

Egy közkedvelt magyar márka E-mentes termékeivel hódította meg a román piacot

Aki ismeri a román konyhát, pontosan tudja, milyen gazdag ízvilág és igényes alapanyaghasználat jellemzi, ennek megfelelően a hagyományos és fúziós konyhát egyaránt kedvelő román fogyasztók széles termékkínálatból válogathatnak az áruházak polcairól. A minőségi verseny igen magasra teszi a lécet a piacra lépő külföldi márkák számára – többek között ezért is rendkívüli az Univer sikertörténete a román piacon. Baróti-Illyés Imolával, az Univer romániai üzletágának marketing igazgatójával beszélgettünk.

 

Már követem az oldalt

X