Egészség

A rákkal szemben is van esély – Ezeket a szűréseket ne hagyd ki!

Gyerekkoromban nem fukarkodtak az osztálylétszámmal, általános iskolában harminchatan boldogítottuk a tanárokat, szívtuk el egymás elől az oxigént. Mi, fiúk voltunk akkor a kisebbség, huszonnégy lány között töltöttük pubertáskorunk délelőttjeinek többségét. A hivatalos adatok szerint közülük legalább ketten már emlőrákosak, egyikük feltehetően bele is halt. A statisztikai adatok nem viccelnek, és nem is válogatnak.

Többnyire fájdalmatlan, sőt, minél inkább fáj egy csomó, annál kevésbé valószínű, hogy rosszindulatú daganatot jelez. Pont emiatt szoktak késve fordulni a szakorvoshoz, ami csökkenti a túlélés esélyét. Az önvizsgálat már húsz éves kortól ajánlott, főleg olyan családban, ahol a betegséget diagnosztizálták a felmenőknél. Az otthon elvégzett tapogatás nem helyettesíti az időszakos orvosi ellenőrzést. Az Amerikai Rák Társaság 20 és 40 év között háromévente, utána pedig évente ajánlja elvégeztetni a mammográfiás szűrővizsgálatot. Erre való az Egészséges Nemzetért Program, ahol ingyenes a vizsgálat, a 45 év 65 év közötti nők kétévente kapnak erről levélben értesítést. Fontos, hogy azok is elmenjenek, akik panaszmentesek. A daganatoknál általános szabályt is érdemes betartani, azaz,

ha valakinek a rokonánál kimutatták a rákot, akkor célszerű 5-10 évvel korábban elvégezni a szűrést, mint ahány éves korban a rokon daganatát diagnosztizálták.

Fiatal korban kell elkezdeni a méhnyakrák szűrését is, a nőgyógyászati illetve a citológia ellenőrzéseket már felnőttkor elején a nemi élet megkezdésekor ajánlják. A Pap-teszt, teljes nevén Papanicolau eljárás során sejtmintát vesznek, a kolposzkópos módszer pedig nagyítóval történő vizsgálatot jelent.

Többnyire gyulladást, vagy spontán gyógyuló elváltozásokat találnak, az álnegatív esetek miatt azonban fontos lenne évente felkeresni a szakorvost. Van vele macera, elő kell kapni a határidőnaplót, ugyanis elég sok szabályt be kell tartani. Nem eshet a vizsgálat időpontja a menstruáció idejére, nem szabad nemi életet élni az előző két napban, és tilos hüvelyöblítést végezni, vagy más hüvelyi fogamzásgátló szert alkalmazni ebben az időszakban. Az országos program tizenhét éve tart, a nők háromévente kapnak meghívólevelet, az egyébként fájdalommentes és ingyenes vizsgálatra, ami elég nagy hatásfokú, még a méhtestrák kiszűrésére is alkalmas, amire saját eljárás még nincs. A megelőzés másik formája a méhnyakrák kialakulásáért felelős humán papillomavírus elleni oltás, amit szülők igényelhetnek a hetedikes lányoknak. A vakcina 9 féle HPV-típus ellen véd.

Önvizsgálat javasolt a férfiaknak is,

a herék módszeres áttapintásával fel lehet ismerni korai időszakban a gyanús elváltozásokat. A vizsgálatot meleg zuhany után célszerű elvégezni, ha valahol csomót találunk, vagy érezhető elváltozást, azonnal forduljunk orvoshoz. Kétségbe esni nem kell, hiszen a rendellenességek többsége ciszta, vagy gyulladás. Az önvizsgálatnak már fiatal kortól ajánlott, lényegében szokássá kell válnia, a hererák egyébként húsz éve még halálos betegségnek számított, ma már szinte teljesen gyógyítható.

A bőrelváltozásokat havonta illik szemügyre venni, már húszéves kor után, a bőrben az elsődleges daganatok a melanocitákból, a pigmentet termelő sejtekből fejlődhetnek ki. Melanomára utal az anyajegy színének változása, növekedése, vérzése. Ezekben az esetekben azonnal orvoshoz kell fordulni.

Az eljárás általában ilyenkor sebészi beavatkozás, ami a legtöbbször teljes gyógyuláshoz vezet.

A kockázati tényezők közül ki kell emelni a napozást, az öregedést és azt, ha valakinek nagyszámú szabálytalan anyajegye van. A melanomával regisztráltak átlagéletkora valamivel 40 év felett van, de az előfordulási arány folyamatosan nő, a leggyakoribb tumorok listáján már nyolcadik.

Az egészségügyi statisztikákat böngészve eléggé szembetűnő az, hogy a magyarok bőven az európai átlag alatti számban vesznek részt szűrővizsgálatokon.  Még a kevésbé fájdalmas beavatkozásokat sem vállalják be, az 50 feletti nőknek például kevesebb mint a fele megy el mellrákszűrésre, a fiatalabbak kétharmada pedig kihagyja a méhnyakrákszűrést.

Egyszerűen fogalmazva ma Magyarországon rossz az emberek egészségértése,

sokan nem férnek hozzá az alapvető egészségügyi információkhoz, vagy egyszerűen nem értik, miért fontosak a szűrővizsgálatok

A diagnosztizált esetek száma folyamatosan nő, ebben az is közrejátszik, hogy az eljárások minősége javul, és a kórházak is fegyelmezettebben jelentenek. Minden negyedik magyar daganatos betegségben hal meg, Európai összevetésben a sor végén állunk. A rák az ötvenesek betegsége lett, és ez ki is derül a negyvenéves osztálytalálkozókon.

(Forrás itt, itt, ittitt és itt.)

Ajánljuk még:

A bőrápolás és a tápanyag-utánpótlás mindenkori jolly jokere: a banánhéj a barátod!

Az egyik legismertebb trópusi gyümölcs, amely rendhagyó módon héjában tárolja a legtöbb vitamint és ásványi anyagot. Sajnos a hosszú út kibírásához a legtöbb banánt vegyszerekkel kezelik, ezért héja nem alkalmas a fogyasztásra – holott eredendően igen finom csemege készíthető belőle. De aggodalomra semmi ok: bemutatunk pár olyan hasznos háztartási praktikát, amiben jó hasznát vesszük a nem teljesen bio banánoknak is. De azért mégiscsak azt ajánlom, hogy amikor csak lehet, a kezelésmentes gyümölcsöt válasszuk!