Veszekedéssel tarkított nyaralások: mindenkivel megesik, de pár szabály segíthet elkerülni a nagyobb balhékat

A nyaralás nálunk szinte mindig azzal kezdődött, hogy a szüleim összevesztek indulás előtt. Jellemzően először akkor, amikor a bőröndbe csomagoltak, másodjára pedig akkor, amikor az autóba kellett bepakolni. Később úgy emlegettük ezt viccesen, mint családi hagyományt: szerencsére ők is felismerték a helyzet humoros oldalát, még ha nem is tudtak (vagy akartak) változtatni rajta. Indulás után az út általában már derűsen telt. Játszottunk, énekeltünk, aludtunk a hátsó ülésen.

De emlékszem olyan kellemetlen helyzetekre is, amikor a strandon került sor jelenetekre. Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben, amikor mások előtt vitatkoztak olyan semmiségnek tűnő dolgon, mint hogy ki menjen el kávéért, ki jöjjön be velünk a vízbe, miért nem csomagoltunk kettővel több szendvicset. Minden bizonnyal volt más is a háttérben,

de gyerekként én nagyon kínosan éreztem magam.

Örültem, amikor befejezték és elfelejthettük az egészet – olyankor minden úgy folyt tovább, mintha semmi sem történt volna. Kisgyerek voltam még, nem szóltam bele.

Mondjuk úgy, megnyugtatott, hogy mások szüleit is hallottam veszekedni a strandtörülközőmön hasalva: ezek szerint nem az én szüleimmel van a baj, mások szülei is balhéznak. Láttam olyan durva vitákat is, amelyek mellett az én szüleim szóváltása elenyészett. És azok a gyerekek is szemlesütve sandítottak körbe, látja-e valaki a csetepatét. Ha összeakadt a tekintetünk, együttérző udvariassággal fordítottam el a fejemet a Balatonban fürdőzők felé, miközben pontosan tudni véltem, mit érezhet az az ismeretlen gyerek.

Úgy tűnik, a nyaralás okozta feszültség sosem megy ki a divatból: manapság is kénytelen vagyok végighallgatni olyan veszekedéseket, amiktől én érzem rosszul magam. Álszentség lenne azt állítani, hogy nem szoktunk vitatkozni a párommal. Olykor mások előtt bukik ki egy-egy meg nem beszélt probléma, van ilyen. De amikor két ember olyan ingerülten és agresszíven csap össze nyilvánosan, hogy tisztán hallani lehet a részleteket, azt egyszerűen sem végighallgatni, sem megérteni nem tudom. Különösen akkor szorul ökölbe a kezem, amikor a szülők igazságtalan módon a saját gyerekükön vezetik le a dühüket. Legutóbb például az apa elhagyta a helyszínt, az anya pedig a 6-8 éves kisfiát kezdte el szó szerint alázni. De felszolgálóként is nem egyszer kerültem olyan kellemetlen helyzetbe, amikor nem szívesen mentem oda egy párhoz megkérdezni, hozhatok-e valamit, akkora volt a tapintható feszültség – pedig a pár tagjai nem is szóltak egymáshoz.

A nyaralás, mint stresszhelyzet

A családi üdülés az év egyik legjobban várt pillanata, talán a karácsonyt várjuk még ennyire. S mivel ez egy igazán fontos program, szeretnénk, ha tökéletes lenne, és mindenki jól érezné magát. Általában valamilyen ismeretlen helyre utazunk, ezért már a készülődésnél feszültebbek lehetünk, hogy mi lesz, mi nem lesz ott. A helyszínen pedig sokszor érhet csalódás, mert nem egészen erre számítottunk. Szeretnénk minden programot belesűríteni 7-10 napba, tökéletes nyaralást megvalósítani, mint amilyennek a barátok, kollégák és rokonok nyaralásai tűnnek (a megosztott fotók és posztok alapján). Részben ez okoz stresszt, és végül az egész nyaralás csak a kapkodásról, a rohanásról és a konfliktusokról szól.

Inkább engedjük el az elvárásokat,

és hagyjuk, hogy a hátralévő időben csak megtörténjenek velünk a dolgok, nem szükséges a végsőkig kitartva erőltetni a programokat, a pihenést és a jókedvet – ettől nem érzi jól magát senki, még mi sem…

Általában ezek miatt veszekszünk nyaralás közben a legtöbbször:

• otthon maradt valami fontos;
• nem tudjuk, merre menjünk, de senki nem akar útbaigazítást kérni;
• a gyerekeknek nem ízlik a helyi koszt;
• nem értünk egyet abban, hol ebédeljünk/vacsorázzunk;
• a szülők (a gyerek számára) kínosan viselkednek;
• nem értünk egyet abban, milyen zenét/podcastet/mesét hallgassunk a hosszú autóút közben;
• a párunk flörtöl valakivel;
• nem tudunk mit kezdeni a váratlanul rosszra forduló időjárással;
• nem szeretnénk játszani a családdal;
• kínos a párunk/családtagunk nyaralós szettje;
• nincs kedvünk ahhoz a programhoz, amit a másik kitalált;
• nem számított költekezésre kerül sor;
• kapkodva, bizonytalanul vezet valaki a külföldi forgalomban.

Hogyan vehetjük elejét a konfliktusoknak?

1. Vonjunk be mindenkit a szervezésbe. Találjuk ki együtt az úticélt és beszéljük meg közösen, hogyan jutunk el oda, ki, milyen programokon szeretne részt venni, mit szeretne csinálni. Tervezzük meg az utazást kompromisszumok mentén.
2. Kezdjünk időben csomagolni. Írjunk listát arról, amit vinni kell, továbbá amit még be kell szerezni és amit még el kell végezni az indulásig.
3. Törekedjünk az egyensúlyra az aktív és a passzív pihenés között. A tengerparton, a Balatonon nyaralva is érdemes egy-egy napot kirándulással, valamilyen kulturprogrammal tölteni. Ha a nyaralás eleve városnézés, érdemes néhány lógós pihenőnapot beletervezni. Nem tragédia néha különválni, és ha valakinek nincs kedve valamihez, nem kell erőltetni. Figyeljünk arra is, hogy senki ne unatkozzon.
4. Egy hét együttlét. Nehéz olcsón tágas szállást foglalni, mégis érdemes valami olyasmit keresni, ahol elfér a család, és lehet különvonulni, például van egy nagy terasz, erkély. Az intimszféra hiánya az egyik legjellemzőbb konfliktushoz vezető tényező.
5. Legyenek szabályok. Még az utazás előtt üljünk le és beszéljük meg, mik a keretek, mikorra kell visszaérni a szállásra a nagyobb gyerekeknek, hányszor megyünk étterembe, naponta mennyi időt tölthetnek a gyerekek telefonnal a kezükben, hány szuvenírt, napszemüveget vagy ruhát lehet venni. A szabályok persze nincsenek kőbe vésve, szükség esetén alkalmazkodhatunk, de mégis iránymutatást adnak. Ha előre tisztázzuk ezeket, nem ott kell veszekedni.

Vegyünk egy nagy levegőt

Indulás előtt szakítsunk időt arra, hogy ráhangolódjunk a nyaralásra, egy kicsit lelassítsunk, és ha van aktuális sérelem, azt beszéljük meg, ne vigyük magunkkal. Ugyanez igaz az üdülés közben kialakuló konfliktusokra is: ha valaki duzzog, vagy nincs kedve csatlakozni az esti sétához, beszélgessünk vele, kérdezzük meg, mi a baja, mihez lenne kedve, hogyan tudnánk segíteni. A nagyobb, nem szűnő konfliktusokat egy kicsit félre is tehetjük: nem egyedi jelenség a nyaralás közbeni veszekedés, de nem is kötelező. Nyomjuk meg a szünet gombot arra két hétre! Emlékeztessük magunkat (és a másikat), miért vagyunk ott, miért éppen együtt és nem mással. Ráérünk utána tovább acsarkodni. 

S ha a nyaralás mégsem hozza meg az elvárt békét és boldogságot az életünkbe, ha fáradtabban érünk haza, mint amikor elindultunk: akkor is volt értelme. Mindenkinek szüksége van arra, hogy kiszakadjon a megszokott környezetéből, új helyeken járjon, váratlan helyzetekbe csöppenjen, a szokásostól eltérő környezetben legyen a családdal, barátokkal, meglepő problémákat oldjon meg, és új emberekkel ismerkedjen meg. A hazatérés utáni fáradtság pedig nem teljesen valós: valószínűleg rengeteg élmény lapul a tarsolyunkban még akkor is, ha (látszólag) nem volt olyan tökéletes a nyaralás, mint (állítólag) a másoké. Beszéljük át a történteket, idézzük fel a jó, vicces, tanulságos pillanatokat – és meséljünk el ezek közül néhányat a munkahelyen.