Ne csak azért, mert máshol éheznek, magunkért se pazaroljunk!

Ennek egyik oka, hogy jóval több élelmiszert vásárolunk, mint amennyire szükségünk van. Élelmiszerből is halmozunk – ez ugyan valamennyire jogosnak érezhető a Covid okán, de sokak a biztonsági tartalékolást is képesek szélsőséges módon gyakorolni. És ez a szokás, nemcsak a saját költségvetésünket, de a környezetünket is megterheli.

Fontos kérdés tehát, hogy hogyan előzhető meg a pazarlás?

A legegyszerűbb válasz az lenne, hogy vásároljunk pont annyit, amennyire saját magunknak vagy a családunknak szüksége van. Ehhez azonban pontosan ismernünk kellene fogyasztási szokásainkat, a család étkének mennyiségét. Ezen felül a család minden egyes tagjának napirendjére teljes rálátásunk kellene, hogy legyen, hogy mindezen információk birtokában lőjük be a mennyiséget. Ez azonban sokszor csak becslés, mert változó igényekkel szembesülünk, arról nem is beszélve, hogy tegnap még rajongott a kamaszlány a karfiolért,

de a következő héten csak piszkálja a rakott karfiolt a tányérján.

Már ennyiből is jól látható, hogy nincs könnyű dolga egyetlen, a háztartásért felelős szülőnek sem. Nehéz pontosan azt és annyit vásárolni, amennyi a család kapacitása – de nyilvánvalóan ez a járható út. Ha nincs rá más módszer, akkor érdemes heti étlapon megtervezni a menüt – és a menütervezésbe bevonni a családtagokat is. Helyet adni egyéni kéréseknek is és csak akkor változtatni a terveken, ha nem tudjuk a szükséges alapanyagot megvásárolni.

Amikor azonban előzetes főzési tervek nélkül nagyobb mennyiségű tartós élelmiszert vásárolunk, mindenképp figyeljünk azok szavatossági idejére, mert így elkerülhetjük, hogy hatalmas készletek halmozódjanak fel lisztből, gabonafélékből, rizsből, gabonapehelyből. Mert változó szavatossági idejű termékekről van szó ugyan, de nem többéves tárolásra alkalmas alapanyagokról. A legtöbb lisztféle felhasználhatósági ideje egy éven belül lejár. A konzervek szavatossági idejére is figyelnünk kell, mert belefuthatunk egy-egy olyan adagba, amit nem idén gyártottak, hanem évekkel ezelőtt, csak most tolták be az üzlet eladóterébe.

Akciós árú élelmiszernél még inkább szempont lehet a szavatosság, hiszen a legtöbb esetben az a célja az üzletnek, hogy szabaduljon attól az árutól, ami közeli lejárat miatt egyébként a nyakán maradna. Ilyen termékekből hiába vásárolunk nagyobb mennyiséget, nem fogjuk ésszerű és egészséges keretek között felhasználni. Ha csak nem olyan termékről van szó, ami fagyasztható. Mert azzal akár hónapokkal is ki tudjuk bővíteni a szavatossági időt. Ott viszont alapszabály, hogy felengedés után azonnal fel kell használni, meg kell főzni vagy el kell fogyasztani a terméket. Én például kemény sajtokat szoktam akciósan, nagyobb mennyiségben megvásárolni, mert az a tapasztalatom, hogy a legtöbb sajt kifejezetten jól bírja a fagyasztást, csak arra kell ügyelnünk, hogy

szagmentesen burkoljuk be hozzá.

A pazarlás azonban nem feltétlenül a tartós (és valamennyire raktározható) élelmiszereknél kezdődik, hanem a gyors lejáratú, hamar romlásnak induló zöldségeknél, gyümölcsöknél. Nagyon sokszor vásárolunk nagyobb mennyiséget azokból is, mint amennyire szükség van. Néha kényszer a nagyobb mennyiség beszerzése, mert ugyan csak pár karfiolrózsára lenne szükségünk, de csak egész fej karfiolt lehet megvásárolni. Vagy elég lenne egy fél citrom leve valamibe, de fél citromot nem adnak el az üzletek.

Változó szempontok miatt a nyakunkon marad sokszor olyan zöldség és gyümölcsféle, amivel nem terveztünk előre, vagy terveztünk ugyan, de nem lehet optimális mennyiséget azokból beszerezni. Természetesen ami lefagyasztható, azt le is kell fagyasztani – bár a legtöbb háztartásból már kikerült a nagyobb kapacitású fagyasztó – háztartásonként változó matematika, hogy pazarlás/tartalékolás/áramköltség szempontjából megéri-e vagy sem egy nagyobb űrméretű fagyasztót üzemeltetni.

Ám nem csak a többféle szempont alapján felhasználatlanul maradt felesleg miatt pazarlunk. Azért is, mert elfelejtjük, hogy miből mennyi van otthon. Mindig a leginkább szem előtt lévő dolgokban gondolkodunk, azokkal tervezzük a napi főzést. Ami hátra szorult a kamrában, és a hűtőben – azzal nem tervezünk. Úgy romlik meg, hogy rég elfelejtettük, hogy ott lapul.

Írtam már a fonnyasztóról – arról a helyről a kamrában, ahol azok a zöldségek, gyümölcsök romlottak meg, amikről én is megfeledkeztem. Azért igyekszem egyre inkább az ilyen helyzeteket megelőzni és tervezettebben vásárolni és feltúrni a kamrát, hűtőt, igazi terepszemlét tartani főzés előtt, hogy mentsem, ami menthető az otthoni alapanyagokból.

Olykor vásárlásmentes napot tartok – sőt egyszer egy egész hetet végigtoltam úgy, hogy egyetlen egyszer sem vásároltam élelmiszert. Kifejezetten arra gyúrtam, hogy elhasználjam a korábban beszerzett élelmiszereket úgy, hogy a lehető legtöbbet meg tudjam menteni. Akkor fedeztem fel, hogy a matuzsálemmé fonnyadt cékla, zeller és petrezselyemgyökér is új életre kell, ha pár óráig hideg vízben áztatom. De azt is, hogy a múmiává aszalódott céklánál nincs édesebb növény ezen a földön. Kár elpazarolni azt, ami érték!