Köszöntsük anyák napján édesanyatársainkat!

Család

Köszöntsük anyák napján édesanyatársainkat!

Édesanya, nagymama vagyok. Az anyák napja nálunk nem virágcsokorból meg sütiből áll, évek óta a közös élmények adják meg az igazi ünnepet. Sőt, egy ideje még egy új szokással is bővült az anyák napi köszöntések palettája.

Néhány éve Kínában jártam, messzire szakadt gyermekemet meglátogatni. Összebarátkoztam ott édesanyákkal, akik néhány hónappal később, anyák napja alkalmából felköszöntöttek. Meglepődtem, de aztán elmondták: ők így szokták, az édesanyatársak illően köszöntik egymást e napon. Ha távol vannak, akkor akár virtuálisan, de gondolnak egymásra.

Gyönyörű szokás! – gondoltam, és azóta magam is így teszek: anyák napján szeretettel köszöntöm azokat a nekem kedveseket, akik maguk is édesanyák. Azt a kedves kínai hölgyet is, aki anyaként vigyázta gyermekemet tőlem tízezer kilométerre, és aki megtanított arra, hogy az anyák napját hogyan kell gazdagabbá tenni magunknak és egymásnak.

Köszöntöm azt az édesanyát, akinek példaképe voltam, de ma már tudom, ő lehet példaképe minden nőnek, nekem is! Aki a gyermektelenség mérhetetlen fájdalmát úgy fordította meg, hogy ma már három örökbe fogadott gyermek büszke anyukája, és hivatásos nevelőszülőként nevel babákat addig, míg eljön értük az örökszülőjük. Igazi édesanya, akire csak felnézni tudok!

Szeretettel köszöntöm azt az asszonyt, aki épphogy kigyógyult újszülött fia elvesztéséből, alig 21 évesen máris szembetalálta magát azzal, hogy hőn szeretett, ifjú férjének egészséges gyermeket szült egy másik asszony. Nem hagyta, hogy eldobják, állami gondozásba adják, sajátjaként nevelte föl a férje édes gyermekét.

Köszöntés illeti azokat az édesanyákat is, akik gyermeke a temetőben pihen. Drága barátnőmet is, akinek leányát végzetes baleset ragadta el, és ő addig nem tágított leánya mellől, míg belső szervei nem keltek életre arra váró beteg gyermekekben. Ő nemcsak elvesztett leánya, hanem sok-sok megmentett gyermek édesanyja egyben!

Idén már édesanyaként köszöntöm azt a fiatal anyukát, akit tízéves kora óta ismerek, és aki hetek óta aggodalommal áll az inkubátor mellett, újszülöttként megoperált kisfia szívdobbanását vigyázva. Jó hírek érkeznek felőle, és nagyon-nagyon bízom benne, hogy talán ma lesz a napja, amikor végre, annyi hét után, karjában tarthatja a kis hőst!

Keresem még a szavakat, hogyan köszöntsem azt az anyukát, akit az iskola fogadott be három gyermekével. A negyedik elmúlt 18, őt hátrahagyták Ukrajnában. És mit mondhatnék a szülőföldjén maradt nagyinak, aki semmiért nem hagyná el az otthonát, bármi történjék is, mert ki várná akkor meleg vacsorával a katonává sajdult unokát, ha hazatérne?

Az anyaság élethosszig tartó, sokszor fájdalmakkal és nehézségekkel teliszőtt, „egy életen át tartó kaland” – ahogy azt hirdette néhány éve egy óriásplakát-kampány. Igen, az. Nem pátosszal megöntözött, rózsaszín, mázas sütemény. Az anyák napja üzenete számomra az, hogy nem a vérségi kötelék a legfontosabb, hanem az egymás élete iránti tisztelet és az abban lelt öröm.

Az anya öröme az, ha a boldognak látja gyermekét. Bármilyen gyermekét.