Család

„Hallgattam a fiamra, mert igaza volt” – nehéz költözni időskorban, de nem lehetetlen

Közhely, de egyben teljes igazság: a nagy, terebélyes, koros fát már nehéz átültetni. Így van ez az emberrel is, különösen akkor, ha ő nem akarja, mert megszokta a saját környezetét vagy éppen már a család harmadik-negyedik generációja élt és halt meg ugyanott. Az is előfordul, hogy ő építette azt a házat, amely naggyá vált neki, s a költségeit egyre nehezebben viseli... De mi történik, ha muszáj menni? Lehetséges-e máshol is elégedetten élni ilyen idős korban? Erről szól igaz történetem.

A most 78 éves Margit a férje halála után teljesen természetesnek gondolta azt, hogy otthon marad a csillaghegyi, kétszintes házban, amit még ők építettek. „Bár a gyerekek messze költöztek, a fiam Debrecenbe, a lányom Norvégiába, úgy éreztem, minden ide köt. Itt neveltük fel a két gyereket, itt tudom mindennek a helyét, itt ültünk együtt a teraszon, s férjem itt olvasta fel minden délelőtt nekem a legfontosabb újságcikkeket. Itt ünnepeltük a születésnapokat, a karácsonyt, és drága férjem itt is halt meg, a saját ágyában. A gyerekek sem erőltették a költözést, tudták, hogy nem szeretném elhagyni az otthonom” – kezd bele történetébe Margit.

Persze, nehéz fenntartani egy ekkora házat, de ő megoldotta, visszautasított minden felajánlott segítséget, mondván, elég az egyik szobát fűteni, ha pedig a fürdőt akarja használni, csak kinyitja a szoba ajtaját és bemegy a meleg. „Így éltem az elmúlt években, s őszintén mondom, a válságok sem zavartak túlságosan, mert nagyon takarékosan élek, az évtizedek során pontosan megtanultam, mire szabad és mire nem szabad költenem. Ha kell, kevésből is ki tudok jönni. Ráadásul a környéken több nyugdíjasklubba is eljártam, tehát egyedül sem voltam, részt vettem a Milton Friedman Egyetem Szenior Akadémiájának online kurzusain, ahol az időskori egészséggel, betegségekkel kapcsolatos előadásokat hallgattam, s itt nagyon jó barátokra leltem, akikkel nyáron is összejárunk, hol gulyáspartizunk, hol kirándulunk, hol múzeumot látogatunk” – mesél régi, elég aktív életéről az özvegy.

Tavaly nyáron azonban történt egy szerencsétlenség, egyik éjjel ki akart menni a mosdóba, de elesett egy ottmaradt kis lábtartóban: eltört az egyik lába. Két hónapot töltött a kórházban. „Mire hazaértem, megértettem, milyen nehézzé vált az életem. Bár a barátaim felajánlották, hogy elvisznek a nyugdíjasklubba és az akadémiára, nem szívesen mentem el, mert nagyon fájt a lábam az erős gyógyszerek ellenére is. Ráadásul a lakásban az emeletre kínok kínjával tudtam felmenni takarítani, s a lejövetel is maga volt a pokol, de ugyanez volt a helyzet a boltba járással is. Mivel a gyógyszerekre rengeteget kellett költenem, először éltem meg azt a helyzetet, hogy az utolsó héten már szinte nem volt mit ennem...” – vallja be a néni.

Szerencsére karácsonyra hazajöttek a gyerekei, s hosszan elbeszélgettek vele. A lánya felajánlotta, hogy szívesen fizet egy szolgálatot a számára, ahonnan napi 2-3 órában kijönnek és figyelnek rá. A fia viszont azt javasolta, hogy nem messze Debrecentől van egy telkük, nyugodt, csendes környezetben, szép, téliesített házzal, s ha odaköltözik, a csillaghegyi házat eladhatnák, akkor sohasem lesznek anyagi nehézségei, az unokákat is többször láthatja. „Sokat gondolkodtam ezen, végül február elején döntöttem: elköltözöm. Hallgattam a fiamra, mert igaza volt.”

Szerencsére a döntését nem bánta meg. „Azóta csodálatos, nyugodt, békés körülmények között élem az életem, néha kisétálok a nagyon közeli kiserdőbe vagy csak kiülök a teraszra, s beszívom a friss levegőt. Az unokák minden hétvégén kijönnek hozzám, s a háznak is jót tesz a jelenlétem, mivel rendben tartom a két szobát, a kerti munkák nagyrészét is el tudom végezni. Örülök, hogy ezt a megoldást választottam, jól érzem magam. A régi ház néha hiányzik, de az összes személyes holmimat elhoztam magammal, s a szobámat itt is pontosan úgy rendeztem be, ahogy a csillaghegyi szobánk volt. A lányom azt is megígérte, hogy a nyáron két hónapra kivisz magához, Norvégiába, ott talán jobban elviselhető a kánikula, mint Kelet-Magyarországon…”

Ajánljuk még:

Három nővér étrend: hatezer éve bizonyítja, hogy jót tesz

Közép-Amerika gazdag történelmi és kulturális hagyományokkal rendelkezik az őslakosok révén, és ezekben különleges szerepe van az élelmiszerkészítésnek és táplálkozásnak. E kultúra egyik fontos eleme a három nővér étrend, ami közel hatezer (mások szerint nyolcezer) éves múltra tekint vissza. Három alapvető növényi összetevőn alapul: a bab, a tök és a kukorica gyakori fogyasztásán. 

 

Már követem az oldalt

X