Drámai fogzás után itt a nyár és a régen várt ovisfoci – APUKARANTÉN, 9. rész

Család

Drámai fogzás után itt a nyár és a régen várt ovisfoci – APUKARANTÉN, 9. rész

Egy korszak lezárul, újra kinyit az ovi, és erre már aktívan készülünk is: a grillezés és a foci is része lett a fokozatos visszatérésnek a normál hétköznapokhoz. A nyár így is teljesen más lesz, mint amilyennek terveztük, de megerősödve vágunk neki ennek az időszaknak.

Eljött az a nap, amire március közepe óta vártunk: bejelentették, hogy újra kinyit az ovi. De ezen máris finomítanék, mert nem telt minden nap minden perce azzal, hogy vártuk ennek az egésznek a végét, sőt. Bizonyos időszakokban kifejezetten élveztük, hogy annyi időt töltünk együtt, amennyit normális körülmények között esélyünk sem lenne, és igyekeztünk is ajándékként felfogni ezt. Azon voltunk, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk belőle, és a maga módján hiányozni is fog ez a különös két és fél hónap.

És nem is fog elmúlni nyomtalanul, mert rengeteget tanultunk magunkról és egymásról, és főként arról, hogy hogyan lehet a legtartalmasabban együtt tölteni az időt. Nem is kell törni a fejünket, hogy mit csináljunk ovi után és a hétvégéken, kész válaszaink, kialakult szokásaink, közös kedvenc hobbijaink vannak.

Egyértelműen megerősödve kerülünk ki ebből.

De mindezt szülői szempontból írom, miközben bármennyi bekezdésnél beszédesebb, ahogy Anton reagált a hírre, hogy megint járhat óvodába: tényleg épp csak nem ugrált örömében, és ezután rögtön az volt az első kérdése, hogy az ovis foci is újraindul-e. Naná, hiszen mindenkinek meg akarja mutatni, mi mindent tanult a karantén ideje alatt – és ez nekem, a botcsinálta fociedzőjének nagyon jólesett.

Óvatosan el is kezdtük már tervezni a nyarat, a tavaly szuperül bevált táborokba mindenképp elküldenénk, és lesz egy oviszünet is, amikor pár napra akár el is utazhatnánk. Nem oda, ahová terveztük, London után valószínűleg Portugália is kimarad; de a karanténidőszak arra is megtanított, hogy az ilyesmit könnyebben engedjem el. Itt most nem közhely, hogy ennél sokkal nagyobb bajunk is lehetne. Szóval, leginkább belföldi kiránduláson gondolkodunk, de konkrét terveink nincsenek, és valószínűleg az utolsó pillanatban fogjuk eldönteni, hová megyünk, mert a fél évvel korábban lefoglalt repjegyek és szállások kora egyaránt lejárt – nálunk legalábbis.

Az egészen közeli jövőhöz visszatérve, a bő egy hét múlva esedékes ovinyitásra a saját, félig-meddig önkéntes korlátozásaink fokozatos feloldásával készülünk. A legutóbbi grillpartin már nem csak családtagok vettek részt, a még így is szűk körben megtartott sütögetésen Anton már játszhatott az egyik kis barátjával. Ettől annyira felszabadult lett, hogy néha hosszú percekig tudomást sem vett a szülei létezéséről. Ezt persze jól ismerem, csak nagyon rég nem tapasztaltam. De ezúttal icipicit sem bosszantott a dolog, mert azt mutatta, hogy a gyerek „működik”, azonnal vissza tud váltani normál üzemmódba, amint adottak a feltételek.

Ezen a fronton tehát minden (majdnem) olyan lesz, mint régen, de arról, hogy apa mégse unatkozzon, a másik nagy változás továbbra is gondoskodik. Mivel anya ismét munkába állt, Milossal felváltva foglalkozunk; és bár a múltkor arról számoltam be, hogy eddig egész jól megy a babázás, nem voltak olyan illúzióim, hogy ez nem fog változni. Egy ekkora gyereknél folyamatosan változik minden, nemrég például végre kibújt az első fogacskája, ami örömteli hír – dehát a vulkanikus eredetű szigetek is szépek, mégsem szabad elfelejteni, milyen drámai körülmények között születnek. Ha tűzforró láva és hamufelhő nem is kísérte a fogzási folyamatot, keserves sírás és alváshiány igen.

Minden nap egy új kihívás, és attól, hogy karanténapuból megint sima apu leszek, az izgalmas életepizódok száma nem fog csökkenni. A minap azt „próbáltam ki”, milyen, ha a két gyerek etetése közben én magam le sem tudok ülni enni, de még egy pohár vizet sem tudok magamnak tölteni. Egyrészt anya ismét nőtt a szememben, másrészt igazán nézhetem úgy a dolgot, hogy legalább mindketten szépen ettek. És ez a szülői győzelmek egyik legnagyobbika – majdnem akkora csoda, mint egy óceánból kiemelkedő vulkáni sziget.

Ajánljuk még:

SAKKPARTIK, FELNŐTTES MÁLYVACUKORSÜTÉS ÉS EGYRE PONTOSABB PASSZOK – APUKARANTÉN, 7. RÉSZ

ANYA, AZ IGAZI CSODAFEGYVER – APUKARANTÉN, 6. RÉSZ

LONDONI ÚT ÉS HARRY POTTER HELYETT IDÉN MARAD A VIDEÓZSÚR – APUKARANTÉN 5. RÉSZ