Csilivilik, plüssök és kütyük helyett: igazi, de puritán ajándékoknak is örülnek a gyerekek. Sőt!

Család

Csilivilik, plüssök és kütyük helyett: igazi, de puritán ajándékoknak is örülnek a gyerekek. Sőt!

A legszebb karácsonyi ajándék olykor nem abból lesz, amiből hinnénk. 

Egy nagyon kedves, két kisgyerekes barátom mesélte pár éve, amikor a lánykái még kicsik, óvodások voltak, hogy is jártak egyszer karácsonykor. Akkoriban még nem volt nemzetközi csomagrendelésre lehetőség, de ők külföldön jártukban-keltükben beleszerettek egy csodaszép, gyerekméretű babaházba. Hosszas szervezés után találtak olyan ismerőst, aki hazaszállította a zsákmányt, hetekig rejtegették a pincében, a gyerekek rá ne bukkanjanak a kincsre. Persze egy vagyonba került az ajándék, a hazaszállításról nem is beszélve.

Karácsony előtt két nappal nekiállt az apuka összeszerelni az ajándékot, össze is rakta, csillogott-villogott, még saját, elemes világítása is volt a méretes babaháznak. Szemet gyönyörködtető, igazán csodás darab várta a gyerekeket a fa alatt. Azért, hogy ne lássák meg azonnal az ajándékot, az apuka nagy nehezen visszaszuszakolta a dobozba a játékot, legyen meglepetés.

Hát lett is. Mert alig bontották ki a csomagolásból a díszes házikót, a lányok tapsoltak párat, jól szemügyre vették, ki meg bekapcsolták rajta világítást,

majd birtokba vették a babaház dobozát és három napig azzal játszottak.

Ajtót meg ablakot vágattak rá az apjukkal, telehordták takarókkal, letapétázták a falát, telerajzolták filctollal meg zsírkrétával, szebbnél szebb virágokkal az oldalát, még tükröt is ragasztottak bele. És beköltöztek. Tulajdonképpen az ünnepek alatt ki se lehetett robbantani őket a dobozból, abban visongtak reggeltől napestig, és utána is csak akkor engedték el a bunkijukat, amikor már nem lehetett a legszélesebb ragasztószalaggal se egybetartani a „házikót”.

Karácsony előtt sokszor eszembe jut ez a történet. Nagy tanulság számomra arról, hogy a gyerekeknek totál felesleges méregdrága, dizájner, a legapróbb részletig kidolgozott játékokat vásárolni. Felesleges szórni a pénzt olyan játékokra, amelyek éppen a gyermek ezerszínű fantáziájának nem hagynak teret. De tanulság arra nézve is, hogy a gyerekek számára egészen más játék számít értéknek-játéknak, mint amit mi, felnőttek képzelünk.

Tulajdonképpen nem is tudom, miért hajlunk el szülőként olyan nagyon, miért felejtjük el, hogy gyerekként a legegyszerűbb dolgok voltak a legnagyszerűbbek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy adjunk egy szürke kavicsot a gyereknek ajándékba karácsonyra, mert nem ez az üzenet.

Bár egy kicsit mégis, mert szinte biztos, hogy

a gyerek azt a kavicsot egy perc alatt személyesítené meg. Fogadná örökbe, vagy barátjává.

Lenne belőle pólyálni, dajkálni való baba. Vagy béka, vagy kisautó, esetleg a gyerekszoba kavicsöklű, legerősebb hőse. A KAVICS.

Pár éve egy videó keringett a neten, ami szintén ezt a tanulságot erősítette bennem. A videóban a szülők menő, csomagolt ajándékokat tettek a fa alá. De a gyerekek, bár azt hitték először, hogy a menő ajándékok az ő ajándékaik, végül kiderült, hogy egy-egy narancsot, mandarint vagy banánt (már nem emlékszem pontosan, de a lényeg, hogy egy szem gyümölcsöt) kaptak ajándékba. Az első meghökkenést aztán felváltotta az öröm. És olyan szép, bárkit felvillanyozó boldogsággal szorították magukhoz a narancsot, hogy attól meghatódott az, aki nézte a kisfilmet.

Értitek, egy szem narancsról, mandarinról beszélünk, és úgy, hogy közben ellenpontként ott volt csilivili, menő játék.

A gyerekek elfogadták ezt egy perc alatt, hiszti nélkül. Lehet, hogy a videó ezerszer lepróbált, beállított jelenet volt és gyerekek tudták, hogy kamu az egész, de nem hiszem, ehhez kicsik voltak és az a felcsillanó öröm az arcukon túl hiteles volt ahhoz, hogy sandaságot gyanítsak.

Ráadásul személyes tapasztalatom is összecseng a látottakkal, mert tényleg volt olyan karácsonyom fiatal anyukaként, amikor gyümölcs került a fa alá, meg a magam varrta kisállatok. Annak a karácsonynak az öröme maradt meg a fiúkban, Ha gyerekkori karácsonyokról esik szó, akkor az első, amit említenek, amiről igazi lelkesedéssel, szép nosztalgiával beszélnek, az ez.

Meg a bunkis karácsonyokról. Az összetolt székekről, a duplalepedő alá kuckózásról, a bunkis, összekucorodó mesehallgatásokról. Ezek a pillanatok maradtak meg bennük és hiszem, hogy az én gyerekeim nem térnek el nagyon az átlagtól.

Én azt gondolom, nem kell sokminden a gyerekek ünnepéhez. Egy biztonságos otthon, étel az asztalra, ölelő karok, együtt kuckózás. És ha egy óriás doboz is kerül a szobába, akkor már nincs elveszve semmi. Indulhat a karácsonyi bunkibuli. Dobozszakadásig.

Ajánljuk még:

Szociopata vs. pszichopata – Mi a különbség?

Sokan használják a szociopata és pszichopata kifejezéseket, ráadásul gyakran úgy, mintha azok egymás szinonimái lennének. Pedig ez közel sincs így! Nyilvánvalóan vannak köztük hasonlóságok, hiszen az antiszociális személyiségzavarhoz kapcsolódnak, de van néhány fontos különbség.

 
X
Már követem az oldalt