Család

Csilivilik, plüssök és kütyük helyett: igazi, de puritán ajándékoknak is örülnek a gyerekek. Sőt!

A legszebb karácsonyi ajándék olykor nem abból lesz, amiből hinnénk. 

Egy nagyon kedves, két kisgyerekes barátom mesélte pár éve, amikor a lánykái még kicsik, óvodások voltak, hogy is jártak egyszer karácsonykor. Akkoriban még nem volt nemzetközi csomagrendelésre lehetőség, de ők külföldön jártukban-keltükben beleszerettek egy csodaszép, gyerekméretű babaházba. Hosszas szervezés után találtak olyan ismerőst, aki hazaszállította a zsákmányt, hetekig rejtegették a pincében, a gyerekek rá ne bukkanjanak a kincsre. Persze egy vagyonba került az ajándék, a hazaszállításról nem is beszélve.

Karácsony előtt két nappal nekiállt az apuka összeszerelni az ajándékot, össze is rakta, csillogott-villogott, még saját, elemes világítása is volt a méretes babaháznak. Szemet gyönyörködtető, igazán csodás darab várta a gyerekeket a fa alatt. Azért, hogy ne lássák meg azonnal az ajándékot, az apuka nagy nehezen visszaszuszakolta a dobozba a játékot, legyen meglepetés.

Hát lett is. Mert alig bontották ki a csomagolásból a díszes házikót, a lányok tapsoltak párat, jól szemügyre vették, ki meg bekapcsolták rajta világítást,

majd birtokba vették a babaház dobozát és három napig azzal játszottak.

Ajtót meg ablakot vágattak rá az apjukkal, telehordták takarókkal, letapétázták a falát, telerajzolták filctollal meg zsírkrétával, szebbnél szebb virágokkal az oldalát, még tükröt is ragasztottak bele. És beköltöztek. Tulajdonképpen az ünnepek alatt ki se lehetett robbantani őket a dobozból, abban visongtak reggeltől napestig, és utána is csak akkor engedték el a bunkijukat, amikor már nem lehetett a legszélesebb ragasztószalaggal se egybetartani a „házikót”.

Karácsony előtt sokszor eszembe jut ez a történet. Nagy tanulság számomra arról, hogy a gyerekeknek totál felesleges méregdrága, dizájner, a legapróbb részletig kidolgozott játékokat vásárolni. Felesleges szórni a pénzt olyan játékokra, amelyek éppen a gyermek ezerszínű fantáziájának nem hagynak teret. De tanulság arra nézve is, hogy a gyerekek számára egészen más játék számít értéknek-játéknak, mint amit mi, felnőttek képzelünk.

Tulajdonképpen nem is tudom, miért hajlunk el szülőként olyan nagyon, miért felejtjük el, hogy gyerekként a legegyszerűbb dolgok voltak a legnagyszerűbbek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy adjunk egy szürke kavicsot a gyereknek ajándékba karácsonyra, mert nem ez az üzenet.

Bár egy kicsit mégis, mert szinte biztos, hogy

a gyerek azt a kavicsot egy perc alatt személyesítené meg. Fogadná örökbe, vagy barátjává.

Lenne belőle pólyálni, dajkálni való baba. Vagy béka, vagy kisautó, esetleg a gyerekszoba kavicsöklű, legerősebb hőse. A KAVICS.

Pár éve egy videó keringett a neten, ami szintén ezt a tanulságot erősítette bennem. A videóban a szülők menő, csomagolt ajándékokat tettek a fa alá. De a gyerekek, bár azt hitték először, hogy a menő ajándékok az ő ajándékaik, végül kiderült, hogy egy-egy narancsot, mandarint vagy banánt (már nem emlékszem pontosan, de a lényeg, hogy egy szem gyümölcsöt) kaptak ajándékba. Az első meghökkenést aztán felváltotta az öröm. És olyan szép, bárkit felvillanyozó boldogsággal szorították magukhoz a narancsot, hogy attól meghatódott az, aki nézte a kisfilmet.

Értitek, egy szem narancsról, mandarinról beszélünk, és úgy, hogy közben ellenpontként ott volt csilivili, menő játék.

A gyerekek elfogadták ezt egy perc alatt, hiszti nélkül. Lehet, hogy a videó ezerszer lepróbált, beállított jelenet volt és gyerekek tudták, hogy kamu az egész, de nem hiszem, ehhez kicsik voltak és az a felcsillanó öröm az arcukon túl hiteles volt ahhoz, hogy sandaságot gyanítsak.

Ráadásul személyes tapasztalatom is összecseng a látottakkal, mert tényleg volt olyan karácsonyom fiatal anyukaként, amikor gyümölcs került a fa alá, meg a magam varrta kisállatok. Annak a karácsonynak az öröme maradt meg a fiúkban, Ha gyerekkori karácsonyokról esik szó, akkor az első, amit említenek, amiről igazi lelkesedéssel, szép nosztalgiával beszélnek, az ez.

Meg a bunkis karácsonyokról. Az összetolt székekről, a duplalepedő alá kuckózásról, a bunkis, összekucorodó mesehallgatásokról. Ezek a pillanatok maradtak meg bennük és hiszem, hogy az én gyerekeim nem térnek el nagyon az átlagtól.

Én azt gondolom, nem kell sokminden a gyerekek ünnepéhez. Egy biztonságos otthon, étel az asztalra, ölelő karok, együtt kuckózás. És ha egy óriás doboz is kerül a szobába, akkor már nincs elveszve semmi. Indulhat a karácsonyi bunkibuli. Dobozszakadásig.

Ajánljuk még:

11 marcipángolyó a 110 éves anyák napi tortán – te mivel leped meg idén édesanyádat?

Rhea, Kronosz felesége és Zeusz anyja méltán vált a görögök tavaszünnepének főhősévé már az ókorban. A mitológia szerint ugyanis Kronosz az elő öt közös gyermeküket lenyelte, abbéli félelmében, hogy azok veszélyeztetik hatalmát, és végül a legkisebbik testvér, Zeusz mentette fivéreit és nővéreit a haláltól: végül a három fiútestvér osztozott a világ uralmán, három lánytestvérük pedig istennőként éltek az Olümposzon. A görögök az istenek anyjaként tisztelték Rheát, neki szentelték tavaszünnepüket, amely a mai anyák napja eredete. Később az őskeresztények Szűz Mária tiszteletének szentelték nagyböjt negyedik vasárnapját, a 17. századi Angliában pedig már az összes anyára kiterjedt a megemlékezés, és időpontja kitolódott a húsvét utáni negyedik vasárnapra. Jelentősége nem változott, formája annál inkább – készüljünk együtt anyák napjára!