Család

3 módszer, hogy ne hazudjon a gyerek – nálunk bevált

Kevés dolog tud úgy feldühíteni egy szülőt, mint amikor azzal szembesül, hogy csemetéje szemrebbenés nélkül tagadja le az összetört tányért, a formára nyírt szobanövényt, a becsúszott egyest, netán az esetleges intő jogosságát. De hát miért? – tesszük fel ilyenkor a haragos kérdést, hiszen úgy érezzük, mi sose bántottuk ilyesmiért, nekünk mindig elmondhatta az igazat. Nekem egy gyerekpszichológus ismerősöm szuper tanácsokat adott, és beváltak, még a tanítványaim esetében is.

Bántani ugyan nem, szidni azonban minden bizonnyal leszidjuk a gyereket néhány, tűréshatáron túli cselekedetért. De ha olyan angyali szelídséggel áldott meg a sors, hogy még a szidást is el tudjuk kerülni, akkor tényleg csak pislogunk: miért hazudik nekünk a gyerek? Mert bizony akkor is előfordul néha.

Nos, egyrészt ez a fajta magatartás az emberi mivoltunk része. Élénken emlékszem a megdöbbenésemre, amikor a még csak mászni tudó lányom a tiltásom után a homokozóban rám nézett, majd elfordulva tömött a szájába egy emberes adag homokot. Te jó ég!

Már ilyenkor is számolni kell az átveréssel, hazugsággal? Amikor még beszélni se tud?!

Szembesülnöm kellett vele, hogy igen, már ilyenkor is.

Később persze ez a tudás még tovább virágzott: letagadta, amit le kellett, kamuzott, ha az kényelmesebb szituációt teremtett a számára: „Már megtanultam a leckét, mehetek játszani?” De még inkább akkor hazudott – és itt a kulcs –, amikor úgy érezte, hogy nem felel meg a viselkedésével az elvárásaimnak. Ugyanis hiába nem kapott még csak szidást sem az elkövetett csínyekért, bizony két esetben akkor is hazudik egy gyerek: ha azzal valamiféle nyeresége keletkezik vagy ha úgy érzi, a valóságos történésektől csökkenni fog a jó megítélése. Épp ezért nem lehet teljesen elkerülni, hogy a gyermekünk hazudjon nekünk.

De a lehető legkevesebbre lehet ezt redukálni, ha megelőzzük a hazugságra való motivációs helyzetet. Erre a gyerekpszichológus ismerősöm kínált olyan módszereket, amelyek nálunk maradéktalanul beváltak.

„Segítséget kérek!”

Először is volt egy szabályunk: ha úgy kezdi a mondandóját, hogy kéri a segítségemet, mert valami galibát csinált, 

akkor tilos szidni.

Ezt mindkettőnknek be kell tartani: neki a bevezető mondatot kell mondania, nekem pedig magamban kell tartanom a véleményemet, még akkor is, ha ezt legszívesebben ordítva hoznám a tudtára.

Nos, ez volt a legnehezebb: volt olyan, hogy türelmet kellett kérnem, így le tudtam nyelni az első körben számra toluló szavakat, és hagytam a felört haragot elcsitulni. Majd vettem egy nagy levegőt, és mosolyt erőltetve az arcomra, leültem mellé: keressük meg közösen a megoldást.

Tudsz jobb lenni

A másik módszer az volt, hogy minden egyes alkalommal, amikor úgy viselkedett, ahogy az az én szememben nem volt helyes, akkor közöltem vele: ennél szerintem ő sokkal jobb is tud lenni, de ez a pillanatnyi énje is kedves a számomra, ezt is szeretemi. Sőt, én is voltam sokszor olyan, amilyen ma már sosem lennék, netán csináltam sokkal rosszabb is, mint ő. (Még akkor is ezt mondtam, ha úgy gondoltam, ennél még Lucifer se tud cifrábbat produkálni).

Ez az évek során valahogy beépült a kettőnk kapcsolatába,

és ma már olyat is elmond, amiről tudja, hogy bizony a legkevésbé sem vet rá jó fényt. Sőt, ma már inkább ő gondol rosszat önmagáról, őszinte megbánással, és én vagyok az, aki azzal vigasztalja, hogy ez igazán nem olyan nagy baj, mindenki követ el hibákat.

Felelősséget adni

A harmadik helyzet talán a legnehezebb: a nyereség érdekében elkövetett hazugság. Ezellen lehet a legkevesebbet tenni, mert valljuk be, inkább mondanánk mi is, hogy már megvagyunk a takarítással, csak hadd menjünk végre pihenni. Egy dolgot lehet csak bevetni, és csak nagyobbaknál, de ez is működik: jókorát csökkenteni az elvárásokon, és a felelősséget átruházni. Vagyis azt mondani: tökmindegy, hogy megtanultad-e az angol szavakat, te fogsz egyest írni, és aztán készülhetsz a javítóra. Úgy szervezed az életed, ahogy jónak látod, de tudd: vissza fog ütni, amit nem csinálsz meg.

És visszaüt, nagyjából mindig.

Ilyenkor egyébként nem célravezető hangoztatni, hogy én megmondtam. Előbb-utóbb ráébred magától is, hogy jobban jár, ha megcsinálja azt, amit el akart kenni. Ez persze tényleg csak a nagyobb gyerekeknél működőképes, és csak akkor alkalmazzuk, ha nem jár súlyos következményekkel a saját kárán tanulni.

A jó hír, hogy tanulnak belőle, még ha lassan is. A következő alkalommal pedig mindig lehet az előzőre hivatkozni: emlékszel, milyen megerőltető volt a javító dolgozatra készülni? Nem járnál jobban, ha ma csinálnád meg? Persze, te tudod, de szerintem neked lenne könnyebb.

Én személy szerint nagyon hálás vagyok a tanácsokért, mert nemcsak a saját gyerekeimnél, de

a tanítványaimnál is jó eredményeket hozott.

És valószínű, az én önfegyelmem is erősödött, mert azért tagadhatatlan, hogy nem mindig könnyű mosolyogni, amikor ordítani lenne késztetésünk – de gyümölcsöző!

Ajánljuk még:

Tízévesen cukrásznak lenni – egy kis győztest és szüleit kérdeztük tanulás és hobbi összeegyeztetéséről

Béda Dorottya még be sem töltötte a tizedik életévét, de már tudja: édesanyja cukrászműhelyében szeretne dolgozni, és a Krémek kréme nevű, gyerekeknek szóló cukrászversenyen is első helyezést ért el. Felnőtteket megszégyenítő kézügyességgel formálja a fondantokat, kreatív ötletekkel segíti az édes pillanatok megteremtését – és mindemellett a tanulást sem hanyagolja el. Vajon mennyire összeegyeztethető az iskolai teljesítmény a délutáni elfoglaltságokkal, és mi az a határ, ameddig elmehetnek gyermekeink hobbijuk világában? Egy izgalmasan finomhangolt rendszer mindennapjairól kérdeztük az érintetteket.

 

Már követem az oldalt

X