Budapest túratérképe első pillantásra jelzett utak sűrű rajzolatával néz vissza ránk: hegycsúcsok, népszerű tanösvények, kilátópontok, felkapott, sokak által látogatott helyszínek – főként a budai oldalon. A város keleti peremén azonban léteznek még olyan útvonalak is, amelyek nem harsányak, nem „divatosak”, nem a megszokott módon, hanem csendesen, szinte észrevétlenül vezetnek végig a kertváros és a természet határán – ebből adódón másfajta figyelmet kérnek az embertől. Ezek nem a „nagy látványosságok” közé tartoznak, hanem a csendes felfedezések világába kalauzolnak. Rákosmente, kiemelten Rákoskert és környéke pontosan ilyen: egyszerre városias és falusias, egyszerre hétköznapi, ám felemelő, kevésbé ismert, mégis meglepően gazdag.
A főváros keleti szélén járva az ember hamar észreveszi, hogy itt másképp telik az idő. Észrevétlenül megszólítva, csendesen, mégis megigézve kúszik bőrünk alá az itteni miliő, ami egyszerre nyugalmat sugároz és visszatérésre ösztönöz. A parkok és hangulatos terek, a kertvárosi utcák, a mocsaras vidékek és a szántók, valamint a dombok és völgyek mozaikszerűen illeszkednek egymáshoz. Nem egyetlen kijelölt túraút vezet végig rajtuk, inkább egymásba kapcsolódó séták és barangolások láncolata, melyek kedvünk és igényünk szerint alakíthatók, olykor csak egy rövidebb sétát, másszor akár 10-20 kilométeres távokat is megtéve. Nézzük meg, mit rejt a főváros keleti peremvidéke, Rákoskert!
Rákoskert – fiatal kertváros a főváros szélén
A mai Rákoskert története a 20. század első felében történt parcellázásokig nyúlik vissza, ám régészeti kutatások szerint a környéket, elsősorban a Rákos-patak közelségének köszönhetően évszázadok óta lakhatták különböző népcsoportok.
A magyarországi török korban számos lakott település sorsához hasonlóan ez a vidék is elnéptelenedett, majd az 1600-as évek végétől, 1700-as évek elejétől újra elkezdett benépesülni a környék, Mária Terézia idején például sváb és szlovák családok is letelepedtek Rákosmentén. Az itt élő emberek elsősorban mezőgazdasággal, állattartással és a környezetből kiemelkedő, napsütötte déli, illetve nyugati fekvésű lankákon szőlő-és bortermeléssel foglalkoztak. Az első jelentős parcellázások, ezáltal maga a jelenlegi Rákoskert létrejötte az 1930-as évekre tehető, amikor báró Schell Gyuláné helyi birtokát felparcelláztatta, és értékesítette a telkeket. Abban az időben meghatározóan népszerű lett a városközponttól távolabb, de még a fővároshoz vagy annak közelségébe tartozó területekre költözni, ez a környező városrészek (pl. Mátyásföld) esetében is megfigyelhető azidőtájt. Így hát Rákoskerten is megmaradt ez a kettősség: a forgalom zaja pár utcával odébb már elhal és a kertek, alacsony házak között sétálva inkább egy nagyon hangulatos, vidéki kisváros hangulata fogad.
A kerületrész központjaiként a Kucorgó teret és a Schell Gyuláné teret említhetjük, amelyekről a szélrózsa bármely irányába indulhatunk, hogy felfedezzük e csendes vidék megannyi kincsét.
Makovecz egyik utolsó mohikánja – a Mennybemenetel templom
Rákoskert egyik legmagasabb pontján, a Tiszaörs és a Rózsaszál utcák sarkán álló rákoskerti Mennybemenetel templom különleges helyet foglal el a magyar organikus építészet térképén. Tervezője, Makovecz Imre életművének késői darabja, amely egyszerre hordozza a mester jól ismert formajegyeit és egyfajta letisztult, visszafogott bölcsességet. Ezt az épületet a mester egyik utolsó munkájaként tartják számon, így a pesti köznyelvben „Makovecz utolsó mohikánja” névvel is illetni szokták. A templom szinte uralkodik környezetén, majd’ 40 méter magas csúcsát a főváros és a környező települések, természeti területek több pontjáról is jól látni. Azon túl, hogy uralja a tájat, valahogy mégis belesimul a kertvárosi szövetbe, miközben külső-és belső tere egyaránt erős szakrális élményt, hathatós benyomást ad – mint minden Makovecz-épület.
Nem véletlen, hogy a környék egyik szellemi központjává vált. Egy barangolás során érdemes itt megállni, nem feltétlenül (csak) vallási okokból, hanem azért, mert ritka az olyan épület, amely ennyire természetes módon kapcsolja össze a hely szellemét és az építészeti gondolatot: a templom, mint egy glóriás angyal, kitárt szárnyakkal az Ég, a Mennyek országa felé tekintve (melyet a csúcson látható Kálvin-csillag szimbolizál) jeleníti meg a mennybemenetel fenséges, dicsőséges pillanatát Rákoskert egyik legmagasabb pontján, a környező táj, de szinte az egész város fölé emelkedve. Igazi mestermű!
Merzse-mocsár – egy talpalatnyi „ősi” természet a főváros peremén
Impozáns fasorral kísért út vezet a központ felől a vasútállomáshoz, amelyen a piros + turistajelzés is végigfut. A vasútállomás mögött azonban hirtelen más világ kezdődik. Bezárul a kertvárosi lakótér és kinyílik a természet.
Rákoskert és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között fekszik a Merzse-mocsár, amely a főváros egyik utolsó nagyobb, összefüggő vizes élőhelye – persze, amennyiben az időjárás körülményei ehhez hozzájárulnak, ugyanis az utóbbi évek forró nyarai során a vizes területek sajnos gyakran kiszáradtak. A terület ösvényein és a nádasok mentén sétálva nehéz elhinni, hogy néhány száz méterre tőlünk vonatok zakatolnak el, autók ezrei süvítenek a körgyűrűn vagy repülőgépek tucatjai szállnak fel, s alá. A mocsár madárvilága, a nádasok és a nyílt vízfelületek évszakról évszakra változó képet mutatnak, ezért érdemes ide többször is visszatérni. A Merzse-mocsárról részletesebben itt olvashattok.
Vida-domb – panoráma és szabadidő
A mocsártól ellentétes irányba, kelet felé a terep lassan emelkedni kezd, a háztetők sorra egymás fölé emelkednek és Rákoskert utcácskáin járva elérjük a Vida-domb területét. Ez a hely széles körben kevésbé ismert, mégis a környék, sőt egész Kelet-Pest egyik legjobb kilátópontja. A 201 méter magas dombtetőről tiszta időben messzire ellátni: a Pesti-sík, a Budai-hegyek, a Pilis és a Visegrádi-hegység koszorúja ölel minket körbe, míg előttünk a Mennybemenetel templom és a rákoskerti házak sorakoznak fel, nyáron gazdag, zöld köntösben. Mindeközben a környezet megőrzi a természetközeli tulajdonságát, valamint a dombvidéken elterülő tájképi jellegét.
A Vida-domb nem csak természeti, de fontos közösségi tér is. Havas telek esetén szánkópálya, tavasszal virágillatos domboldal, de csillagászati jelenségek megfigyelésére is alkalmas. Gyakran ad otthont szervezett közösségi programoknak, szabadidős tevékenységek lebonyolítására tökéletes helyszín, aljában sportpálya és játszótér is kialakításra került. 1992-ben itt rendezték meg a Rákoskerti Passiót (Misztériumjáték), mellyel összefüggésben a dombtetőn fakereszt magasodik.
Itt már érezhető, hogy a város valóban véget ér. A látvány nem monumentális, mégis meghatározó: egy lépés, és elhagyjuk a fővárost. Utunk Ecseren, a Szőlőhegy felé folytatódhat tovább.
Ecser határában – panorámatúra a Szőlőhegyen
Rákoskert peremét elhagyva, Ecser irányába, az Öregszőlő dűlőn haladva a Szőlőhegy lankái következnek. A domboldal neve nem véletlen: a terület múltjában a szőlőművelés fontos szerepet játszott: a Rákoskert és Ecser települések közötti lankákon évtizedeken keresztül folyt szőlő-és bortermelés, bár azt meg kell jegyezni, hogy a Gödöllői-dombvidéken és környékén készült borok nem igazán tudták felvenni a versenyt az északi vagy a nyugati, délnyugati országrész híres nektárjaival, mégis sok szőlővidék van/volt a térségében. A szőlőművelés, borkészítés az elmúlt években szinte teljesen eltűnt a szűkebb környékről, a présházakkal, olykor gyümölcsöskertekkel tarkított szőlődűlőket pedig – Rákoskert korábbi történetéhez hasonlóan – felparcellázták, beépítették. A Szőlőhegy gerince még érintetlen, de napjainkban már csak a nyílt domboldalak és földutak vezetik a barangolót. Ez a szakasz már inkább vidéki, sokkal természetközelibb túra, ahol a panoráma csendes, de kifejezetten látványos, kiváltképp az alkonyati órákban, vagy tiszta időjárás esetén, amikor megnőnek a látóhatárok. A hosszabb távokat kedvelők – akár kerékpárral is – innen Ecseren túl Maglód, Üllő vagy akár Monor felé haladhatnak tovább.
Szárazhegy – kapu a Gödöllői-dombság felé
Rákoskert túloldalán, pontosabban közigazgatásilag már Rákoscsaba délkeleti csücskében találjuk a Szárazhegyet, mely átmenetet képez a városi perem és a Gödöllői-dombság lankái között – egyfajta kapu a dombvidék felé. Innen tiszta időben újfent kirajzolódnak a távolabbi hegységek körvonalai: a Budai-hegyek, a Pilis, a Börzsöny és a Visegrádi-hegység is feltűnhet a horizonton. Ez a panoráma nem feltétlenül egyedülálló vagy hivalkodó, inkább meglepően tágas – egy olyan nézőpont, amely ritkán kerül szóba Budapest kapcsán. Alattunk a Rákos-patak völgye, a patak partján pedig Rákoscsaba és Rákoscsaba-Újtelep terül el. Mögötte a főváros XVI. kerületi pereme – Mátyásföld és Cinkota, valamint a teret uraló Naplás-kilátó vagyis a Ferde-torony. Kelet felé tekintve Kistarcsa, Kerepes, Mogyoród és Nagytarcsa, valamint a Gödöllői-dombvidék szelíd, hangulatos lankái. Valamiért megmagyarázhatatlan nyugalommal bír ez a táj. Tőlünk nyugatra a hatalmas főváros körvonala és egyre halkuló, de fel-fel morajló zakatolása, keletre pedig Pécel, ahová az itt is keresztülhaladó piros + turistajelzés vezet. Kiemelkedően szép ez a vidék kora tavasszal vagy késő ősszel, amikor a Rákos-patak völgye hajnali vagy esti párába burkolózik, a dombok pedig kiemelkednek a sűrű szürkeségből. Szintén páratlan látvány, ha színes növényekkel, például repcével vagy napraforgóval vannak beültetve a szárazhegyi táblák, háttérben pedig a dombok, távolabbi hegyek sejlenek fel.
Rákoscsaba és a Rákos-patak közelsége
A barangolás egyik lehetséges lezárása Rákoscsaba felé vezet. Itt a kertvárosi karakter újra előtérbe kerül, mely visszavezethet Rákoskert felé vagy Rákoscsabára és a főváros egyik legfontosabb vízfolyásához, a Rákos-patakhoz, melynek mentén szinte végig zöld sáv kíséri lépteinket – szabadidős tevékenységekhez, sportoláshoz, túrázáshoz, kerékpározáshoz, futáshoz, nordic walking edzéshez is tökéletes. A patak közelsége nemcsak természeti érték, hanem összekötő elem és egyben emlék is: hidat képez város és táj, múlt és jelen, a természet és az ember között – számos időt, számos kort, ezzel számos, szinte végtelen történetet magával hordozva, melyek ott rejlenek minden vízfodron megcsillanó napsugárban.
Rákoskert és környéke egyáltalán nem akar versenyezni a főváros legismertebb, talán szebb, vadregényesebb túraútvonalaival. Értéke éppen abban rejlik, hogy csendes, rétegzett és amolyan emberléptékű. Össze próbálja kötni az embert a természettel – mely nehéz, kihívásokat rejtegető feladat, ez az útvonal mégis sok szempontból erre irányuló gondolatokat ébreszthet. Ezeken az utakon járva világossá válik, hogy a kevésbé ismert helyszínek egyáltalán nem adnak kevesebbet – csak másképp mutatják meg magukat. A peremvidékek bebarangolása emlékeztet arra, hogy a felfedezés nem mindig a térképen kijelölt irányoknál, vonalaknál kezdődik, hanem annál inkább ott, ahol hajlandók vagyunk lassítani, és figyelni arra, ami eddig talán elkerülte a tekintetünket. Ha ebben a szellemben indulunk útnak, nem csak a minket körbe ölelő értékek vadászai, de azok őrzői is lehetünk.
