Verseny, bukás, alázat – Mit, és miért sportoljon a gyerek?

Aktív

Verseny, bukás, alázat – Mit, és miért sportoljon a gyerek?

A sportról nem lehet eleget írni és beszélni, de leginkább csinálni nem lehet eleget. Csodálatos élettani hatásai mellett jellemformáló erővel is bír. Mégis, ha időhiánnyal küzdünk, a sportolástól vesszük el az időt először. Ha gyerek is van a családban, még bonyolultabb a helyzet. Mikor kezdjen el mozogni? Egyáltalán melyik gyerekhez milyen sport illik? Ennek jártunk utána.

Mondani szokás, hogy nem lehet elég korán elkezdeni a gyerekek sportra nevelését és megszerettetni velük a mozgást. 5-6 éves koruk előtt ne várjunk el tőlük sokat, a kezdeti időkben a lényeg, hogy élvezzék és adják át magukat a sportolás örömének.

Ezekben az időkben a gyerekek leginkább az edzőikhez ragaszkodnak és nem feltétlen a sport típusához, így érdemes a gyereknek szimpatikus edzőt választani, aki szem előtt tartja a kisgyerekek játékra, játszásra való igényét is. A gyerekek motorikus képessége ekkortájt még fejletlen, nehezebben követik le a koreográfiákat, nem értik még a stratégiát, rosszul kezelik a nyomást és a versenyhelyzetet, valamint nehezükre eshet a 30 percnél hosszabb ideig tartó összpontosítás is. Viszont már a kezdeti időkben sok mindenre megtaníthatja őket a sport.

Például az öröm átélésére.

Ez az öröm a felszabadult mozgás közben érzett „flow” élmény, a kötöttségek kioldása, a többi gyerekkel való féktelenség megélése.

Na meg a küzdeni tudásra. Az alázatra. Elérni céljaikat a saját erejükből.

A versenyzésre. A tisztességes küzdelemre. Kiállni, megpróbálni, az akkori állapotuknak a legjobbját kihozni magukból.

A bukásra. Mert nincs élet és verseny sem vereség nélkül, ezeket a helyzeteket még sok felnőtt sem tudja kezelni, nem árt, ha mielőbb túlesnek az első élményen.

A sport iránti kíváncsiságot a szülők, és a gyerekre ható környezet kelthetik fel. Működhet ez példamutatás szintjén – ami talán a leghitelesebb verzió–, de megszülethet a lelkesedés beszélgetések, vagy sok, mozgásos tevékenység, közös sportos játék során is. Aztán jöhet a sportág kiválasztása, aminél

célszerű a gyerek temperamentumához, jelleméhez, személyiségéhez illő mozgást keresni.

Extrovertált, tehát nyitott, kezdeményező gyerekeknek azok a sportok és helyzetek kedveznek, ahol a csapat közösen küzd, együtt él, mozog. Viszont lehet, hogy egy ilyen gyerek két edzés és a hazáig futás után sem lesz fáradt, mert valójában a társakból, a csapat összetartásából nyer energiát.

Egy introvertált, tehát zárkózottabb, visszahúzódóbb gyerek főként magának bizonyít, és nem a külvilágnak. Elemzőbb, ezáltal esetleg lassabban fejlődő gyerekeknél nem a felgyülemlett energia levezetése az elsődleges cél, hanem az érdeklődés és a kíváncsiságuk folyamatos fenntartása. Könnyebben és gyorsabban elfáradhatnak, és talán nem riadnak meg a csapatsportoktól, de inkább háttérben maradnának. A küzdősportok, a lovaglás, vívás, biciklizés viszont nagyon jól működhet számukra.

A szétszórt gyerekeknek állítólag szuperek lehetnek a monoton atlétikai sportágak, melyek űzése közben kénytelen magukra összpontosítani, kialakítani egy „befelé figyelést”. Esetükben jöhet a futás, úszás, kerékpározás.

A kedvetlen, sportaverzív gyerekek életébe is beépíthetjük a mozgást, pláne családi tevékenységként. Kirándulások, közös túrák, biciklizések, foci a haverokkal, rollerezés, séták, akármi, ami átmozgatja a gyereket, segít neki levezetni a feszültséget. Ha lehetőségünk van, ismertessünk meg vele minél több sportágat, hátha az egyik beszippantja...

Ajánljuk még: