„Úgyis átmész” – Mondatok, amiket soha ne mondj egy megmérettetés előtt álló diáknak

Aktív

„Úgyis átmész” – Mondatok, amiket soha ne mondj egy megmérettetés előtt álló diáknak

Segíteni sokféleképpen lehet, és nehéz is megtalálni, mi a legjobb megoldás egy adott helyzetben. De azt biztosan tudjuk, mi nem működik. Vizsgázók tapasztalatai alapján készítettünk gyűjtést arról, mit NEM szeretne hallani egy megmérettetés előtt álló diák sem.

Az év első fele – vagy ahogy a diákok és a színházi emberek gondolkodnak, a tanév második fele – tele van kihívásokkal az iskolások számára. Középiskolai felvételi, érettségi, egyetemi jelentkezés majd maga a felsőfokú képzés, ahol  decembertől januárig tart a vizsgaidőszak... ezek mind-mind feladatok elé állítanak bennünket. A nyelvvizsgákról és hasonló megmérettetésekről nem is beszélve.

A második diplomája felé haladó fiatalként, és kamaszokkal foglalkozni vágyó leendő pszichológusként úgy látom, hogy ez az időszak nemcsak a diákokat, de a szülőket és a diákokat körülvevő felnőtteket is próbatétel elé állítja. Sokan nem tudják, hogyan segíthetnek hatékonyan a gyerekeiknek, kistesóiknak, fiatal rokonaiknak.

Egy nagy halom jótanács hangozhat el ilyenkor, azonban ezek sokszor nem segítenek; ilyen rosszul eltalált mondatok közül hoztam el néhányat. Velem egykorú ismerősökkel beszélgetve gyűjtöttük össze őket, aztán arról beszélgettünk, melyek lehetnek jobb mondatok ilyen helyzetben. 

„Ne izgulj!”

Árulja el nekem valaki, hogy mégis hogy kell nem izgulni stresszhelyzetben, például életünk első vizsgahelyzetében! Én mint egykori zenésznek készülő gyerek, viszonylag gyakran kerültem versenyhelyzetekbe életem során, és valaki mindig ellőtte ezt a mondatot – amitől aztán csak még feszültebb lettem. Ez a mai napig tart, pedig azóta már számos technikát elsajátítottam annak érdekében, hogy elnyomjam az izgulást: tanultam mindfulness alapú stresszoldást, pszichológus segítségével különféle relaxációs légzéstechnikákat, és megvannak a saját kis rituáléim is, amik sokat jelentenek.

„A felvételi nem para, az érettségi parább lesz. Az érettségi nem para, az egyetem parább lesz. A BA záróvizsga nem para, várd ki a MA záróvizsgát!”

Tudom, mi áll ezen mondatok mögött, és megértem azokat, akik használják őket. Utólag én is úgy érzem, hogy túlmisztifikáltuk például a gimnáziumi felvételit és az érettségit. De emlékszem, hogy amikor azokat a vizsgákat kellett legyűrni, nem jelentett segítséget, ha azt hallottam, később minden nehezebb lesz.

Egyébként találkoztam olyan diákkal is, aki emiatt a mondat miatt gyakorlatilag nem készült egy fontos vizsgájára: mindenkitől hallotta, hogy úgyis átlökik rajta az embert. Nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, és nagyon megharagudott azokra, akik elbagatellizálták a megmérettetést.

Persze el lehet mesélni, mire számíthatunk különféle vizsgák előtt, de teljesen fölösleges az egyikről azt állítani, hogy a másikhoz képest piskóta. Nekem személy szerint sokkal többet jelent ilyenkor, ha azt számolgatom, hogy ennyi és ennyi idő múlva már mögöttem lesz az egész és jó eséllyel ezután is ugyanúgy fel fog kelni a nap.

„A mi időnkben még nem volt ez ilyen könnyű.”

Megint egy olyan mondat, ami nagyon jó beszélgetésindító lehet, hiszen hasznos, ha tudjunk róla, miben változott a világ az évek alatt. Nekem is sokat meséltek a szüleim, nagyszüleim arról, milyen volt az ő fiatalkoruk és mindig örömmel hallgattam a történeteiket. De vizsgahelyzet előtt ilyet mondani nem célszerű, mert jó esetben semmit nem ad hozzá a vizsgázni készülő ember életéhez, rossz esetben viszont bűntudatot, szégyenérzetet is kelthet benne, plusz külön stresszelhet azon, hogy előtte mindenkinek sikerült a vizsga, pedig nekik nehezebb volt, ezek alapján ő végképp nem ronthat...

Egy idősebb barátnőm arról szokott mesélni hasonló helyzetben a gyerekeinek, hogy neki melyek voltak a legcikibb, legviccesebb, legfurcsább vizsgázós esetei. Tetszik a technikája, mert általa tudatosítható, hogy a felnőtt is csak emberből van, és lehet, hogy régen minden máshogy volt, de akkor is ugyanolyan érzésekkel vizsgáztak az emberek, és sok jelenséggel találkoztak, amikkel mi is találkozunk.

„Nem kellene még készülnöd egy picit?”

Akik gyorsan és könnyen tanulnak, gyakran hallhatják ezt, hiszen rajtuk (rajtunk), nem biztos, hogy annyira látszik a stressz a vizsgát megelőző napon, vagy akár hetekben. A legjobb barátnőmmel egyszerre érettségiztünk, és akkoriban jártunk a legtöbbet közösen edzeni, kávézni – de nem azért, mert nem tanultunk.

A vizsgaidőszakokban is szeretem úgy beosztani az időmet, hogy legyen lehetőségem kimozdulni, mert pontosan tudom, mikor van az a pont, ahol már nem fogad be több információt az agyam, onnantól meg csak önáltatás a jegyzetek felett görnyedni. Tervezek ezzel, és inkább elmegyek kiszellőztetni a fejemet időről időre, mert így tudok valóban tanulni, mikor odajutok. Vizsga előtt egy nappal pedig szeretek korán lefeküdni, egy jó alvás nekem sokkal többet ad, mint az, ha még akkor is próbálom menteni a menthetőt – és nem, nem segít, ha megkérdőjelezik, hogy jól készülök-e, hogy készültem-e eleget. Jobb, ha hagynak a magam technikája szerint készülni, és azt hiszem, másnak is ezzel segítünk a legtöbbet.

„Ez most már nem segít.”

Az előző jótanács ellentéte. Egy nagyon tanulós barátnőmnek én magam mondtam ezt a mondatot jópár évvel ezelőtt, elkövetve a hibát, hogy magamból indultam ki. Később rájöttem, hogy éppen a saját elveimmel megyek szembe, mert nem hagyom, hogy a maga módszere szerint készüljön. Utólag beláttam, hogy akkor és ott sokkal több lett volna a kevesebb, elég lett volna biztosítom a támogatásomról.

„Át fogsz menni!”

Ez a megerősítés rám nagyon sokáig pozitívan hatott, hiszen általában tényleg könnyen megoldottam a kritikus helyzeteimet. Egyetemen viszont elkezdett visszaütni az, hogy folyamatosan ezt mondogattam magamnak és ezt mondogatták nekem mások. Amikor életemben először megbuktam, teljesen kiborultam.

Át kellett értékelnem akkor sokmindent. Először is meg kellett szoknom a gondolatot, hogy az egyetem nem általános iskola és nem is gimi, itt egy bukás gyakrabban előfordulhat, viszont könnyebb is javítani. Furcsamód azóta egyáltalán nem buktam semmiből, talán mert azzal a gondolattal megyek oda, hogy ha nem sikerül, akkor se szakad rám az ég, és nem ezen múlik az, hogy milyen szakember leszek. 

Utolsó jótanács 

Mindent egybevetve azt tartom a legjobb megoldásnak, ha rákérdezünk a vizsgázni készülő diáknál, mi esne jól neki az adott helyzetben. Ezzel lehet a legtöbbet tenni, egyúttal ez talán a legnehezebb út is, hiszen alapvetően sokan magunkból indulunk ki. De a másik vizsgája, a másik drukkja nem rólunk szól – igyekezzünk hát inkább neki segíteni!

 

Már követem az oldalt

X