Aktív

Kiskutya egy évre – ilyen az önkéntes kölyöknevelési program

Többször is írtam már a vakvezető kutyákról és csodás képességeikről, arról, milyen sokat jelent egy négylábú társ egy látássérült gazdinak. Arról azonban még nem beszéltem, mekkora szerepe van a kölyöknevelőknek abban, hogy egy párhetes szőrgombócból okos, ügyes vakvezető kutya váljon. Ők gondoskodnak a kiskutyáról onnantól kezdve, hogy elválasztják az anyjától, egészen addig, amíg kiképzőhöz nem kerül. Két önkéntes kölyöknevelőt kérdeztünk, hogyan néz ki ez a kedves feladat a valóságban.

A kölyöknevelő önkéntesek 2-3 hónapos korukban kapják meg a rájuk bízott kiskutyát, és 12-15 hónaposak, mire kiképzésbe kerülnek, ebben az egy évben gondoskodnak róluk. Nem egyszerű feladat ez, a sok öröm, mosoly mellett rengeteg kihívást is tartogat.

Susán Judit már rutinos nevelőszülő, az én jelenlegi négylábú segítőmet, Szikrát is ő nevelte. 2017-ben cseppent bele a vakvezető kutyázás világába egy hirdetésre reagálva, korábban nem sokat tudott a látássérült emberek életéről, de rengeteget tanult azóta, és rendszeresen tartja a kapcsolatot egykori neveltjeivel és gazdáikkal. Legutóbbi neveltje, Wilson a hetekben kezdi vakvezető tanulmányait.

Daróczy Eszter pedig első alkalommal kölyöknevelő,

nyugdíjasként vágott bele ebbe a küldetésbe.

Semmit nem tudott a vakvezető kutyákról azon kívül, hogy látott közülük néhányat dolgozni. Akkor kezdett megismerkedni a hatlábú párosok életével, amikor a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány önkéntese lett. Az édesanyja már korábban támogatta az alapítványt, miután neki egy vaksággal és értelmi fogyatékossággal élő testvére van, Eszter pedig a hirtelen rászakadt ráérő időben vette fel az iskolával a kapcsolatot, hogy megérdeklődje, hogyan tudná segíteni őket.

Az önkéntes szerződésben, ahol meg lehet jelölni, milyen feladatokban szeretne részt vállalni, mindent megjelölt, kivéve a kölyöknevelést, mivel elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy évig neveljen egy kiskutyát, akit majd el kell engedni. Végül mégis elment a kölyöknevelő képzésre, kedvet kapott, így tavaly augusztus óta Astoriát neveli. Nagy élmény számára a nevelés, azt mondja, mindennap tanul.

Ismerkedés a világgal

A kölyöknevelés a kiképzés előszobája, így abban az egy évben, amit a nevelőknél töltenek a kiskutyák, fontos feladat, hogy megismertessék a világot a leendő vakvezetőkkel. A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány munkatársai egy tréning keretein belül adják át mindazt, amire az egy év alatt meg kell tanítani a nebulókat. Eszter azt meséli, hogy

a korábbi, nem vakvezetőnek készülő kutyáit is tanította, de most sokkal tudatosabbá vált,

jobban kell koncentrálnia nemcsak arra, hogy a kutya ismerje a nevét és hívható legyen, hanem arra is, hogyan megyünk ki az ajtón, hogyan szállunk be az autóba, hogy viselkedünk étteremben, bevásárlóközpontban. Számos olyan helyzettel kell megismertetni a kölyköt, amire más kutyákat nem feltétlenül kell tanítani.

Judit is kiemeli, hogy egy ilyen kutyának más élete lesz, mint egy családi kiskedvencnek, de mégis az a legfontosabb, hogy boldog legyen, mindennap jól érezze magát és a lehető legkiegyensúlyozattabban kerüljön majd kiképzőhöz.

Elengedni

Amikor arról kérdezem őket, mi a legnagyobb kihívás számukra a nevelésben, Judit elmondja, hogy a folyamat kezdete és a vége. Az első napokban gyakran sírnak a kicsik, hiszen elválasztották őket a testvéreiktől. Az elengedés pedig nehéz lelki teher, de mivel jó célt szolgálnak, nagy örömmel engedi el őket, tudatában van, hogy jó helyre kerülnek, hiszen a látássérült gazdik a legnagyobb imádattal veszik körül a kutyájukat.

Habár mindegyik kölyök elengedését nehezen élte meg, ennek mértéke függ attól is, milyen természetű az adott kutya. Vannak, amelyek már nagyon igénylik a feladatokat, szeretik az iskolába járást, érezhetően várják, hogy történjen végre valami. Őket könnyebb elengedni, mint azokat, amelyek ragaszkodóbbak. Juditnak az a megküzdési stratégiája, hogy kér egy újat, amelyikkel újrakezdheti a munkát, s ez lefoglalja.

Eszternek még nincs ilyen tapasztalata, hiszen van még egy kis ideje az elengedésig, de biztos benne, hogy nem lesz könnyű. A kezdetet ő is megemlíti, mint nehéz időszakot, de ahogy meséli, Asti nem volt sírós, hanem Eszter maga izgult sokat, hogy miért nem mennek a feladatok, hiszen már annyit gyakoroltak, és ha el is végzi őket Asti, miért pont a kölyöktalálkozón nem sikerül?

Együtt könnyebb

A kölyöktalálkozók egyébként havonta kerülnek megrendezésre, ez jó alkalom arra, hogy a közös gyakorlásokon az alapítvány munkatársai lássák, hogyan haladnak a növendékek, miközben a gazdik tudnak beszélgetni. 

Judit és Eszter szerint is nagyon jó közösség alakult ki,

a sokadik kölyköt nevelők és az újoncok egyaránt megtalálják benne a helyüket és feladatukat, mindig új emberekkel ismerkedhetnek meg. Kölyökcsere programot is bevezetett az alapítvány, amelynek során egy kis időre helyet cserél két kölyök, ilyenkor megtanulják, hogyan kell más helyen, más emberekkel, más helyzetekben viselkedni. A kölyöknevelők számíthatnak egymásra, vigyáznak egymás kölykeire is szükség esetén.

Eszter elmeséli, hogy szilveszterkor megkérdezte a közös csoportban, mit kell csinálni, hogy ne féljen a kutya a petárdától, tűzijátéktól, és azonnal segítséget kapott. Nemcsak a kiképző reagált, hanem a többi nevelő is sokat segített neki a helyzet kezelésében.

Sokan más feladatokat is vállalnak a kölyöknevelés mellett az alapítványnál, például képviselik azt egy rendezvényen, felügyelnek egy gazdis kutyára vagy éppen elkísérnek egy látássérültet a kutyájával valahová, ha ilyesmire igény van.

Profi segítség

Az alapítvány kölyöknevelő koordinátora, munkatársai pedig professzionálisan nyomon követik a kicsik fejlődését, az ominózus, elengedéssel való megküzdésben sincsenek egyedül hagyva a nevelők, az átadást megelőzi egy csoportos tréning, ami azt a célt szolgálja, hogy ez a lehető legjobban alakuljon.

Arra a kérdésemre, ajánlanák-e a kölyöknevelést valakinek, aki nem tudja eldönteni, belevágjon-e, egyöntetű igennel válaszolnak. Judit úgy érzi, ezt nem lehet rosszul csinálni. Azt mondja, azért választ az alapítvány sokféle kölyöknevelőt, mert a látássérültek, a leendő gazdik is nagyon különböző emberek, az a jó, ha a kutyák is különböző környezetben, eltérő körülmények között nőnek fel. Tehát elrontani csak annyira lehet ezt, ahogy egy nagymama is ront egy kicsit az unokáján – a kiképzők ezt mindig helyre tudják hozni. Az elengedés nehézségeire azt mondja, ez egy ilyen feladat, és

ennyi jót meg lehet tenni az életben, az időnk véges, azt pedig igyekezzünk jól kitölteni.

Judit még hozzáteszi, hogy a gyerekünket is meg kell tanulni elengedni, ami hasonló helyzet, hiszen a kutya elmegy továbbtanulni, hogy utána egy nagyon jó ügyet szolgáljon. Azt is megosztja velem, milyen jó hatással van a kutyázás a családjára, az életmódjukra.

Én pedig, mint érintett látássérült gazdi, annyit szeretnék csak hozzátenni, hogy rengeteget jelent számunkra a kölyöknevelők jelenléte, hiszen nekik köszönhetjük, hogy ilyen okos, ügyes kutyus kezdi meg tanulmányait a kiképzőknél.
A programról bővebben itt tudtok tájékozódni.

 

Már követem az oldalt

X