Gyerekként vékonyka voltam, az érettségi idejére pedig egy egészséges, nem túl vékony, de azért karcsú, sportos testalkatom alakult ki – úgy gondoltam, véglegesre. Idén volt az érettségim tizedik évfordulója, én pedig kicsit számot vetettem a jelenlegi életmódommal. Tizenévesen heti négyszer-ötször sportoltam a tornaórákon kívül, míg huszonévesen rendszertelenül, és hát nem is annyit. Amíg iskolába jártam, rendszeresen étkeztem, és a szüleim jóvoltából többnyire egészségesen.
Bár mára kialakult a saját, viszonylag egészséges konyhám, sokakhoz hasonlóan az egyetem évei alatt olcsó és nem túl tápláló kezdő, „albérleti szakácsnő” menüket fogyasztottam, mint amilyenek a tészták, mirelit pizzák, péksütik, vizsgaidőszakban megfejelve csokival és kólával. Akárhogy is,
tíz éve sétáltam bele a felnőtt világba, ahol a sok tudás, tapasztalat mellett öt kiló is ragadt rám.
Sok? Nem vészesen, de alacsony termetem miatt azért látszik – legalábbis én látom. Kétségbeesett fogyózásba kell fognom? Semmiképp. Meg vagyok győződve róla, hogy ha figyelünk az egészséges táplálkozásra és az elegendő mozgásra, akkor az orvostudomány által meghatározott kereteken belül nyugodtan érezhetjük jól magunkat akkor is, ha az alkatunk teltebb egy kicsit. Ez az egészséges keret elég tág, például az én magasságom esetében 45 és 61 kilogramm között húzódik, tehát a két szélső érték meglehetősen különböző testalkatot takar.
Egyszóval nem éreztem magam egészségtelenül súlyosnak, csak zavarni kezdett a kérdés: hogyha az első tíz évben észrevétlenül felkúszott ez az öt kiló, akkor a következő tíz évben több is lehet belőle?
Tervre van szükség
Ahogy visszagondoltam az elmúlt évekre, rá kellett jönnöm, hogy bár voltak gyomorrontásnak, stressznek, szerelmi bánatnak és rapid fogyókúráknak köszönhető súlyvesztéseim, valahogy sosem lett ezektől olyan formám, mint annak idején, amikor két futóverseny között egy néptáncfellépésem volt, és hétvégén még túrázni is elmentem pihenésképp.
Egyszóval, a harmadik x előszobájában rájöttem: korábban nagyon is sokat tettem azért, hogy energikus, fitt legyek, és ezt ma sem úszhatom meg. Azt gondoltam, rendben, akkor most gond nélkül felépítek magamnak egy fogyókúrás étrendet és egy ahhoz passzoló edzéstervet.
Tévedtem. Elsősorban abban, hogy elég lesz a „majd kevesebbet eszem és többet mozgok” homályos elve.
Valóban sokat gondoltam erre az elmúlt nagyjából három évben, ám mivel nem alkottam részletes tervet, általában a sport elé kerültek a feltétlenül megcsinálni való feladatok, az étkezést pedig a muszáj késztetése híján gyakran ezután is a gyors elkészíthetőség motiválta. Így hát a kudarcérzésem nőtt, de a derekam kerülete egy cseppet sem csökkent.
Ennyit nem is bírok enni!
Tavasszal elhatároztam, hogy segítséget kérek egy szakembertől. Molnár Dávid – a Magyar Nemzeti Balett táncművésze, fitnesz instruktor és személyi edző – megállapította, amit magamtól is gondoltam: nincs vész, egészséges a súlyom, de ha sikerül a közös utat végigjárni, valószínűleg jobban fogom magam érezni a bőrömben. Leültünk beszélgetni. Felmérte az életmódomat, az étkezési, pihenési, sportra vonatkozó szokásaimat, sőt azt is, milyen ételeket szeretek, miket kevésbé, mennyire vagyok édesszájú.
Megállapodtunk, hogy négy hétig mindenképp tartom az általa meghatározott diétát, a továbbiakat pedig majd meglátjuk. Másnap el is küldte az első két hétre vonatkozó étrendemet.
Az első gondolatom az volt, amikor olvasgattam, hogy hát én ennyit nem is szoktam enni,
dehogy fogok ettől fogyni, még meg is hízom a bőséges ételektől. Nem így lett. Biztosan sokféle sikeres étkezési rutin van, sokan az időszakos böjtre, mások valamilyen speciális étrendre vagy rendszeres méregtelenítésre esküsznek, a Dávid által összeállított étrend alapja a napi ötszöri étkezés, a hozzáadott cukor és a fehérliszt elhagyás, illetve a sok bevitt fehérje.
Bele is vágtam, és alig volt olyan nap, hogy éhes lettem volna, aminek kapcsán rá kellett jönnöm, hogy az eddigi hibás berögződéseim alapja nem is a főétkezésekben volt keresendő: hanem abban, hogy munka előtt, közben és után, sőt, szinte egész nap nassoltam valamit. Sok kicsi sokra megy, és most, hogy szigorúan ötször veszek ételt magamhoz, észre kellett vennem, mennyi rágcsálással terheltem a szervezetem nap mint nap.
fotó: Németh Zoltán
Emellett pedig heti két-három alkalommal elkezdtem futni, és az eredmény meg is lett: a negyedik hét végére 3 kilót leadtam, most pedig a második négy hetes szakasz végéhez közeledek, és az alakom egészen hasonlít arra, amilyen a ballagási fotón is volt.
Ráadásul kaptam még valamit ettől a két hónaptól:
rájöttem, van akaraterőm, és pontosan meghatározott célokért igenis tudok tenni.
Ha a jövőben a gyermekvállalás vagy bármi más okán felesleg szaladna rám, már nem fogok félni, mert tudom: ha meg akarok tőle szabadulni, meg is tudok. Az már csak bónusz, hogy a bőrömben sokkal jobban érzem magam. Persze, a kérdés az, mi történik a diéta után. Úgy tervezem, a napi ötszöri étkezést és az előírt mennyiségeket tartani fogom, a fehérje-szénhidrát-zsír arányára is könnyebb lesz figyelnem, hiszen kaptam egy átfogó képet a számomra egészséges ételek arányairól.
Ígértem egy tippet is, amit javaslok mindenkinek: Dávid feladatba adta, hogy az összes ételemet, amit megeszek, fotózzam le, küldjem el neki. Ugyan nem volt következménye, ha olykor valamilyen okból kicsit módosítottam, de ennek hatására azért az nem következett be, hogy mondjuk a párolt csirkemell és bulgur helyett csülkös pacalt és francia krémest egyek suttyomban. Ha nem küldtem a képet, érkezett az üzenet: „Az ebéd megvolt?”.
Úgy gondolom, ezt akár szakember nélkül is megtehetjük: egy diétatárssal egymást is motiválhatjuk az egészséges menüre való átszokásra.
Irigylésre méltó, ha valakinek külső, egy kicsit ellenőrző szem nélkül is könnyen megy, de azt hiszem, többen vagyunk, akiknek egy ilyen megoldás igazi motiváló erő lehet!
Emellett viszont hangsúlyozom: nagyobb volumenű diétáknál mindenképpen elengedhetetlen a szakemberrel való konzultálás, de a saját példám alapján határozottan állítom: kisebbek esetében is mindenképp csak nyerhettek vele!
