FOMO és JOMO: az internetezés veszélyei idősebb korban

Az egyik legnagyobb az, hogy hosszú órákra, akár fél napokra belefeledkezünk a böngészésbe, s ezzel az önfeledt eszközhasználattal testünket tönkretesszük, s agyunkat olyan információáradattal bombázzuk, amelynek még csak a töredékét is alig vagyunk képesek feldolgozni. Ezzel pedig egyértelműen gyorsíthatjuk az agy természetes leépülését, sőt: a dementálódás felé is nagy lépéseket tehetünk. Szintén veszély az is, hogy nem védjük eléggé számítógépünket a csalóktól, akik így könnyen és gyorsan akár a pénzünkhöz is hozzájuthatnak. 

A FOMO kifejezést egy Patrick J. McGinnis nevű fiatal újságíró és író írta le először a Harvard Business School magazinjában, a The Harbusban, egy 2004-es cikkében. A fogalom az angol Fear of Missing Out kifejezés rövidítése, ami azt jelenti, hogy „félelem a kimaradástól”. Azt hiszem, nem kell túl sokat magyarázni ezt a lelki jelenséget, belső érzést az idősebb emberek vonatkozásában: 50 év felett lassan minden embernek csökken a kapcsolati hálója, s ha a háló legfontosabb „pontjaival” nem alakítunk ki erős, megbonthatatlan kapcsolatot, a magány (sőt: annak radikális formája, az izoláció) könnyen bekövetkezhet.

A magánytól való félelemmel gyakran együtt jár az az érzet is, hogy már senki számára nem vagyunk érdekesek, és már nem tudjuk befolyásolni a történéseket az élet globális-társadalmi, de akár családi szintén sem.

Ez a feleslegesség-érzet gyakran azzal társul, hogy az illető túlkompenzál: úgy érzi, hogy igazolja az idősekkel kapcsolatos negatív társadalmi előítéleteket, ha bizonyos dolgokról kevesebbet tud másoknál, ha mintegy „lemarad valamiről”, ezért folyamatosan bújja az internetet, megállás nélkül új és új ismereteket szerez, s ezzel együtt mindenhez hozzászól – a kommentszekciók királya/királynője lesz.

Fotó: Unsplash / Sherise van Dyk 

Mivel jár ez? Természetesen azzal, hogy a mennyiség a minőség rovására megy: ismeretei részismeretek lesznek, s ezzel környezetében éppen az ellenkező hatást éri el: nem tiszteletet és elismerést vált ki, hanem még inkább azt mondják róla, hogy tájékozatlan, zavaros, kapkodó, s társadalmi kapcsolatai még inkább csökkennek. 

Bizonyos értelemben ennek ellentéte a JOMO jelensége. Ez a kifejezés a Joy of Missing Out kifejezésből származik, ami azt jelenti: a kimaradás öröme. A FOMO ellentétét, a JOMO-t Anil Dash, ismert blogger, a Glitch szoftvercég vezérigazgatója alkotta meg, 2012-ben.

A JOMO azt jelenti, hogy a bármely korosztályhoz tartozó ember úgy érzi, hogy ő képes helyes rendet tartani az életében azzal, hogy nem bújja állandóan okoseszközeit, építi valódi társadalmi kapcsolatait, valódi élményeket szerez. Sőt, akár internet nélküli napokat is tart, mivel nem érzi azt, hogy bármiről lemaradna. Nem kell magyaráznunk, ez a hozzáállás sokkal egészségesebb és örömtelibb a FOMO-nál az idősebb korosztály számára is, de mégsem teljesen veszélytelen.

Fotó: Unsplash / Sven Mieke

Nem pusztán arról van szó, hogy a JOMO gyakorlójában kialakulhat egy felesleges felsőbbrendűségi érzés azokkal szemben, akik sokkal gyakrabban, akár mániákusan használják digitális eszközeiket, hanem inkább arról, hogy valaki a FOMO parttalanságával szemben merev szabályokat állít fel önmaga és környezete számára. Mindannyian könnyen beláthatjuk, hogy

a mániákus eszközhasználat és az eszközhasználat időnkénti, periodikus tiltása között húzódik egy egészséges, értelmes sáv, amelyen működünk kellene.

Ha éppen szükséges, mert valamilyen fontos információra szükségünk van, ha éppen valakit gyorsan el kell érnünk, miért ne használnánk okoseszközeinket? Ha éppen valami olyat szeretnénk megrendelni, amelynek internetes ára sokkal olcsóbb az üzletinél, miért ne rendelhetnénk meg az interneten? Ha valamilyen fontos témához egy kommentoldalon hozzá akarunk szólni, miért ne tegyük meg? Ha pedig valaki a környezetünkben sűrűn tájékozódik az internetről, az miért elítélendő a részünkről?

Fotó: Pexels / Cottonbro Studio

A példakérdésekből is látszik, hogy ismét bebizonyosodik, hogy mélyen igaza van a kereszténység egyik legnagyobb tanítójának, Pál apostolnak, aki azt mondta: a „tisztának minden tiszta”. Nem az internettel van baj, ha állandóan fenn lógunk rajta, és attól félünk, hogy valamiről kimaradunk (FOMO), és akkor sem, ha korlátozzuk a saját digitális jelenlétünket, vagy akár a környezetünk internethasználatát (JOMO).

Az emberrel van baj, aki nem érti, hogy az internet és a hozzá tartozó digitális eszközök olyan lehetőségek, amelyekkel hatékonyan lehet ismereteket szerezni, és kapcsolatokat építeni, de nem pótolják a valódi, társadalmi kapcsolatainkat,

és nagyon sokszor nem adnak releváns ismereteket számunkra – ellentétben a lexikonokkal, a szaktanulmányokkal és a szakkönyvekkel.

A FOMO és a JOMO voltaképpen tehát lelki csapdák, feladatok, elkerülendő akadályok az idősebbek számára is. Világosan és egyszerűen ki kell mondani: a digitális eszközökkel kapcsolatban is az „aurea mediocritas” (arany középút) a járható út: akkor és annyit használjuk ezeket, amennyire mindenképpen szükségünk van, és ne féljünk a „kimaradástól”, de ne is korlátozzuk feleslegesen magunkat.