Évszakok és legendás figurák lapjain visszakacsintó történelem – csak játszol vele, vagy ismered is a magyar kártyát?

Aktív

Évszakok és legendás figurák lapjain visszakacsintó történelem – csak játszol vele, vagy ismered is a magyar kártyát?

Vajon emlékeztek még az ulti, a snapszer, a ferbli vagy a tartli játékokra? A zsírozásra, a makaóra, a lórumra vagy arra, aki a 19-re lapot húzott? Mindannyiunk kedves gyermekkori emlékei között a kártyázás is előkelő helyen van. A sokunk által kedvelt, ma ismert magyar kártya Schneider József pesti kártyafestő 1836-os találmánya, amiről kevesen tudják, hogy Friedrich Schiller Tell Vilmos című 1804-es színdarabja alapján készült. Innen ered másik, kevésbé ismert neve is: Tell-kártya. Tell vagy magyar  a lényeg ugyanaz: Európa nagy részén a francia kártya után a legkedveltebb kártyatípus.

Kibogozhatatlan szálak

A történelmi feljegyzések szerint Zsigmond király udvarában játszottak egy kártyajátékot: Ambraser Hofämterspiel volt a neve. Állítólag a középkori udvari tisztviselők játéka volt. A pakli 48 lapjával akár nyolc játékos is játszhatott, de a játék pontos szabályai nem ismertek. A lapok a magyar, német, cseh és francia királyi udvarokhoz tartozó személyeket ábrázolták, és hierarchikusan voltak rendezve: az alacsonyabb rangú udvaroncoktól a legmagasabb rangúakig terjedtek.

A kártyák színei a különböző országok címerképei voltak, és szerepeltek köztük vörös-ezüst színezésű magyar sávos lapok is. A kártyákon királynék és a királyok udvartartáshoz tartozó személyek is felismerhetők voltak.

Sokan ezt tartják a mai magyar kártya első ősének – azonban erről erősen megoszlanak a vélemények. Az uralkodók, hősök és elismert személyiségek kártyákon, játékokon és más tárgyakon történő szerepeltetése ugyanis hosszú időkre nyúlik vissza, és fejlődésének szálai igencsak kibogozhatatlanok. 

A Hofämterspiel kártya egyik magyar lapja: Az udvarhölgy – Fotó: Wikipedia

Állandó változásban

Bár sok történelmi emlék maradt ránk a magyar kártya kialakulásának idejéből, története és „magyar” jellegének teljes valója mégsem körvonalazható olyan egyszerűen. Vannak itt német és svájci szálak is, nagy játékgyártók trónbitorlása és híres kártyafestők egyedi változtatásai is. Egy biztos: ízig-vérig magyarnak tartott játékunk egyik fő jellegzetessége az egyes színek ász lapjain látható évszakallegória, illetve az alsó és felső lapokon feltűnő Tell-mitológia szereplői tükörképesen jelennek meg.

Az eredeti kártyalapok nagyobbak voltak, és szenteket ábrázoltak, és színeik száma is az 5 és 12 között változott.

Idővel a négy szín maradt, és ez a verzió honosodott meg Magyarországon, mert nevével ellentétben a magyar kártya sokkal inkább német, mint magyar. A sajátunkként jegyzett kártyatípust amúgy is csak mi, magyarok hívjuk magyar kártyának: Ausztriában kétfejű vagy kettős németnek hívják, a német színek és a Tell-motívumos lapok tükörképes elrendezése miatt.

Tell Vilmos a makk felsőn – Fotó: Wikipedia

A ma ismert kártyaképek állandó változások közepette élték mindennapjaikat, és még attól függően is átrajzolták őket, hogy éppen kiknek lettek készítve: az arisztokrácia számára készült kártyákon sólymok és kócsagok, a nőknek készült kártyákon virágok és állatok is szerepeltek. A ma ismert tök sem tök volt eredetileg: kezdetben a vadászsólymok nyakába akasztható csengettyű szerepelt a lapokon – ezt váltotta fel idehaza a ma is ismert tök motívum.

Az eredeti német verzió négy szimbóluma a négy társadalmi rendet jelképezte: a piros a papságot, a zöld a polgárságot, a makk a parasztságot, a csengő pedig a nemességet szimbolizálta.

A kártyák számozása VII, VIII, IX, X, alsó (baka), felső (filkó), király csikó) és ász (disznó) voltak.

A négy szimbólum a kártyalapokon a Tell Vilmos legendából ismert 4 figurával – Fotó: Wikipedia

A mai design elődjét, Tell Vilmost és fiát először Johann Hieronymus Löschenkohl festette meg 1806-ban a botanikai kártyalap sorozatának egyik lapján. A ma is ismert festés alkotójára, Schneider Józsefre akkor derült fény, amikor 1973-ban megtalálták a széria ős-darabját. Sylvia Mann angol kártyagyűjtő és kártyatörténész vásárolta meg egy magángyűjtőtől, és ezen az ős-darabon szerepelt a feltaláló és készítő Schneider József, egy pesti kártyafestő mester neve is.

És hogy miért nem magyar hősök szerepeltek Schneider képein? A válasz egyszerű: ha magyar történelmi személyiségeket, szabadságharcosokat festett volna a kártyákra, az akkori cenzúra nem engedte volna forgalmazni a kártyákat.

Schneider ászai a négy évszakot mutatják be: a piros ász a tavasz, a tök ász a nyár, a zöld ász az ősz és a makk ász a tél. A piros alsón a kuoni pásztor, a makk alsón Harras Rudolf, a zöld alsón Fürst Walter, a tök alsón Reding Itell, a piros felsőn Geszler Hermann, a makk felsőn Tell Vilmos, a zöld felsőn Rudenz Ulrich, a tök felsőn pedig a Stüszi vadász láthatók. A pakli további lapjain sorra elevenednek meg a Tell Vilmos-történetek: Tell Vilmos csónakban evez, Tell Vilmos búcsúzik feleségétől és fiától, de a tájképek is a dráma eseményeit tárják a játékosok elé.

A négy évszak ászai – Fotó: Wikipedia 

Sok helyen feltűnik

A Tell-kártya képei életünk számos olyan területén fel-feltűnnek, ahol szinte észre sem vesszük a híres paklira utaló motívumokat. A Magyar Televízióban például a Szeszélyes évszakok című szórakoztató műsor főcíménél fedezhettük fel, az ász lapja pedig reklámként gyakran tűnik fel újsághirdetésekben, nyomtatványokon, üzletek kirakatában. 1939-ben például a tűznél melegedő makk ászt használták fel a tatai brikett reklámozásánál (Nagy Képes Friss Naptár. Budapest, 1939. hátsó borító).

A hatvanas években már dísztárgyakon is feltűntek a magyar kártya motívumai.

Egymás után jönnek ki a magyar kártya képeire épülő propagandakártyák, de a VIDEOTON reklámkártyáján például a klasszikus kártyamotívumok mellett a cég termékeit is láthattuk. Majd következtek a használati tárgyak: pohár, hamutartó, gyufásdoboz, telefonkártya is készült a magyar kártya különböző lapjaival díszítve. Megjelentek a kártyanevekkel apelláló vendéglátóipari egységek: a Makk Hetes nevével talán már a legtöbben találkozhattunk, gyakori névnek számított és számít még ma is. Négy Ász nevű vendéglőben is ehettünk már, de a Piros Hetes étterem is létező hely.

Alsók a Tell-kártyában – Fotó: Wikipedia

Gyermekkorunk játékai

Idehaza a 19. század negyvenes éveire vált a kártyázás a hazai polgárvilág legjelentősebb szabadidős tevékenységévé. Csekély számú emlék maradt ránk ezekből az időkből, de azt biztosan tudjuk, hogy a kor kétnyelvű Magyarországának kártyajátékai Bécsből átvett minták voltak, és elsősorban az arisztokrácia, a polgárság, katonák, diákok, céhlegények és korhelyek szórakozását szolgálták.

Egészen a19. század második feléig kellett várni, hogy a kártya a tömegek játékává válhasson, azóta viszont talán nincs is olyan háztartás, ahol időről-időre ne kerülne az asztalra.

Egy biztos: történet, balhé és anekdota bőven kapcsolódik a kártyázással töltött időhöz – érdemes elolvasni párat az elmúlt évszázadok legfurcsább kártyasztorijai közül.

Mindannyian a magyar kártya lapjait forgattuk gyermekkorunkban, de még most is szívesen kártyázunk. Kíváncsi vagy, hogyan játsszák az ultit, a snapszert, a ferblit, a tartlit, a zsírozást, a makaót, a lórumot vagy csak felfrissítenéd az emlékeidet? Itt megteheted. És ha épp nincs ki kártyázzon veled, sebaj! Már online is játszhatod kedvenc magyar kártyajátékaidat. Ha pedig szeretnél többet tudni a kártya izgalmas világáról, Jánoska Antal kártyagyűjtő és kutató oldalát ajánljuk. 

Ajánljuk még:

Édeskeserű ballada a szülőföldről: táncban elmesélve

Május 10-én látható újra a Magyar Állami Népi Együttes ismét színpadra állított Édeskeserű című előadása a Hagyományok Házában. A táncköltemény korszerű vizuális nyelven, feszesebbre szerkesztett jelenetekkel, konkrétabban fogalmazva, de az alapüzenetét nem feledve éled újjá.