Emlékidézés és agykikapcs – Így kaptam rá újra a keresztrejtvényfejtésre

Visszataláltam egy régi hobbimhoz, újra elkezdtem rejtvényt fejteni. Tinikoromban szoktam rá: előbb a skandinávra, aztán a „plusz egy vicc”-re, majd jött a többi, a hagyományos, a szókereső, a betű-szám rejtvény, az „ábécében” és a többi. Végül megismertem az igazit, az olasz keresztrejtvényt, amit aztán mindenféle formában igyekeztem megoldani.

Az olasz típusú rejtvény jellemzően két rejtvény, amit egy cikk-cakkban haladó vonal választ el egymástól. Általában a rejtvényfejtőnek kell berajzolnia ezt a vonalat, és a szavakat elválasztó fekete négyzeteket is. A meghatározások soronként és oszloponként vannak megadva. Nehezíteni is lehet, többek között azzal, hogy csak úgy, „ömlesztve” adják meg a meghatározásokat, például „vízszintes” és „függőleges”, de hogy melyik sorba vagy oszlopba kell írni a szavakat, azt már nekünk kell kitalálni… 

Számomra ezek a nehezített rejtvények jelentették a legnagyobb kihívást, de annál nagyobb sikerélményt adott, amikor egy-két meghatározás kivételével minden szó, fekete négyzet és cikk-cakkos vonal a helyére került.

De csak lépésről-lépésre haladtam: meg kellett ismernem a rejtvények világát. A meghatározások megfogalmazásának stílusát, hogy mire gondolhatott a készítő, mikor kell szó szerint érteni és mikor valami másra gondolni. Anya csak ritkán segített, főleg az elején, később az esetek többségében csak rámutatott az egyik lexikonra vagy a világatlaszra, hogy keressem meg a választ – tény, hogy ebből jóval többet tanultam, mintha megmondta volna a megfejtést.

Tévénézés közben sosem hiányzott a kezemből a rejtvényújság – így lett lekötve teljes mértékben a figyelmem. A műsor háttérzaja nem zavart, tudtam követni a történetet, miközben

szinte magától töltődtek ki a négyzetek vegyjelekkel, rövidítésekkel, szinonimákkal.

Fiatal felnőttként elszakadtam az addig imádott hobbimtól, hogy majd később, harmincakárhány évesen újra visszataláljak hozzá. Egy hosszabb utazásra készültünk, és amolyan unaloműzőnek vettem egy újságot, amiben csupa olasz módra készült rejtvény volt. Be kellett látnom, hogy a kiesett évek alatt bizony berozsdásodtam. Nem is kötött le annyira, mint vártam. Idővel elővettem újra és újra, mígnem megint szokásommá vált – úgy, ahogy. A tévére már (még?) nem tudok figyelni közben, viszont minden alkalommal egyre jobban élvezem a rejtvényfejtést.

Megtornáztatja az agyamat, viszont más módon, mint a mindennapos dolgok.

És ez jólesik. Ahogyan a kihívás is, amit a teljesen üres négyzetek láttán érzek, amikor alig várom, hogy tartalommal töltsem meg azokat. Beírjam a megfelelő szavakat, berajzoljam a fekete négyezeteket és a cikk-cakkos vonala(ka)t.

Ráadásul megtudtam, hogy hosszú távon is hasznomra válhat, ha rendszeresen fejtek keresztrejtvényeket. Ezek, a szavakat és megfejtéseket kutató, mintegy problémamegoldó tevékenységek ugyanis hozzájárulhatnak az egyre öregedő agysejtek védelméhez a kutatók szerint: frissen és éberen tartják az agyat, ezáltal segíthetnek például az Alzheimer-kór megelőzésében.

A memóriára is pozitív hatással lehet. Nemcsak azért, mert az egyes meghatározásokra adandó megfejtések olykor-olykor ismétlődnek, hanem mert amikor keressük a memóriánkban, az emlékeinkben az egyes szavakat, szókapcsolatokat, akaratlanul is visszaemlékszünk a saját múltunkra, egy-egy eseményre vagy személyre. Ez nekem eddig fel sem tűnt, viszont valóban megtörténik keresztrejtvényfejtés közben. A nosztalgia révén újra felfedezhetjük a velünk történt, jó dolgokat, kellemes emlékeket, ami jó érzéssel, boldogsággal tölthet el bennünket, s ezáltal feltöltődhetünk. Ráadásul bővül a tudásunk és a szókincsünk – csupa haszon, nem igaz?

Többek között ez is segíthet abban, hogy feloldjuk magunkban a felgyülemlett stresszt. De főleg azért, mert ha belefeledkezünk egy-egy keresztrejtvénybe, ki tudjuk kapcsolni a külvilágot – nem marad más, csak mi és a két-, három- és hatbetűs szavak, és csak az előttünk lévő feladatra koncentrálunk. Ahogy múlik az idő, úgy tudunk egyre nyugodtabban létezni, helyrekerülhetnek a dolgok, összeszedhetjük magunkat mentálisan.

És aki azt hiszi, hogy ez egy magányos tevékenység, az téved: anyával régen rendszeresen fejtettünk rejtvényt közösen, ki-ki a sajátját. Ha nem tudtunk valamit, megkérdeztük a másikat, ha eszünkbe jutott egy történet, azt elmeséltük, vagy ha találtam valami érdekes dolgot a lexikonban, azt megbeszéltünk. Az egyes kutatások is ezt igazolják; az agyunk, a szociális igényünk és a mentális egészségünk is hálás lehet azért, hogy keresztrejtvények megfejtésével foglalkozunk a szabadidőnkben.