Ciki a kockahas, éljen az apatest? – A férfiideál nyomában

Immár évtizedes edzésmúlt és jó pár év edzősködés után valószínűleg nem meglepő, ha azt mondom, számomra mindig is az előbbi megjelenés volt egyenlő a férfiassággal. Középiskolásként, amikor a haverokkal belekezdtünk az edzésbe, mindannyian Arnold Schwarzeneggerre vagy Sylvester Stallonére szerettünk volna hasonlítani.

Ők voltak a nagybetűs férfipéldaképek, akikért minden nő odáig volt.

Széles hát, kockás has, eres bicepszek, szigorú tekintet – már a jelenlétük is tekintélyt parancsolt.

S most itt vagyunk napjainkban, amikor a csapból is az apatest-jelenség folyik, és ez számít trendinek. Elfogadni valószínűleg soha nem fogom tudni, de azért teszek rá egy kísérletet, hogy megértsem. Mert ha belegondolok, valahol nagyon is érthető a folyamat, aminek révén ide jutottunk.

Elindultunk onnét, hogy az izmos fizikum vonzó, hiszen erőt, biztonságot sugároz, azt mutatja, az illető képes megvédeni szíve választottját. Az is egyértelmű, hogyha valaki így néz ki, akkor feltételezhetően sportol, esetleg kemény munkát végez. Syl vagy Arnold ilyen volt, igazi macsók. Úgy hittük, ők attól izmosak, mert igazi férfiak. Nem az izom tette őket férfiassá, hanem ez az életmód és gondolkodásmód, ez a személyiség és erő következménye az izmos megjelenés. Ha kell, a legvastagabb törzsű fát is kettéhasítják egy fejszével, vagy egy medvét is lebirkóznak puszta kézzel. Aztán ahogy teltek az évek,

megjelent az „új generáció” akik azt hitték, pusztán az izom elég ahhoz, hogy igazi férfiak legyenek.

Továbbra is az izmos alkat dominált, de már jóval hétköznapibb módon. Ők már nem a hagyományos „izomszörnyek” voltak, sokkal többet adtak a megjelenésre, és akkor ők olvasztották meg a női szíveket. 

Aztán ez a tendencia egyre inkább fokozódott. Idővel a sportos megjelenés mellé a csokibarna bőr, a gondosan epilált felsőtest, a szedett szemöldök és a fazonra belőtt séró is alapkövetelménnyé vált. Tökéletes test, tökéletes haj, Colgate-mosoly: mintha csak egy katalógusból léptek volna elő. A macsók végérvényesen szépfiúkká szelídültek.

Ez pedig már sokkal inkább feminimnek, mintsem férfiasnak hatott a szebbik nem képviselői számára.

Ezekről a „férfiakról” ugyanis már nem az jutott az eszükbe, hogy puszta kézzel kicsavarnak egy fát a helyükről, hanem az, hogy a fürdőkád szélén kis köntösben epilálják a lábukat. Ez pedig minden, csak nem férfias. Az én olvasatomban az egész apatest-őrület egy erre adott, eltúlzott válasz. Egyfajta lázadás azon férfiak irányába, akik több időt töltenek a fürdőszobában, mint a barátnőjük. Nyilván ebben a trendinek számító megjelenés leírásában az „apa” megnevezésnek is jelentősége van, mint a férfiasság fontos összetevőjének. Egy apa biztosan nem nőies.

De az eltúlzott igényességre nem lehet válasz az általános igénytelenség. Úgy gondolom, egy férfi nem teheti meg, hogy teljesen elengedje magát. Nem kell túlzásba vinni, de igenis, az igényes megjelenés színvonalát tartani kell. Nem kell heti ötször a konditeremben izzadni, minden reggelt félmaratonnal indítani, vagy grammozni a szénhidrátokat. Kevesen is engedhetik meg ezt maguknak a rohanó mindennapokban. De annyival tartozunk magunknak, hogy amennyire lehet, tudatosságot viszünk az életünkbe.

Ha valaki ezt nem teheti meg, nem kell rá ujjal mutogatni, de követendő példaként sem szabad beállítani.

Mindezek ellenére nem gondolom, hogy napjaink férfiideálját az apatestű férfiak testesítenék meg. Bár több felmérés szerint is ez a nyerő a hölgyek körében manapság, és biztos van, akinek ez a típus az esete, de azért általánosságban ezt nem jelenteném ki. Abba viszont érdemes belegondolni, kedves férfitársaim, hogyan jutottunk el ide, és emlékeztetni magunkat arra, nehogy átessünk a ló túloldalára.