„Akkor van létjogosultsága a különleges fizikai teljesítményeknek, ha tudunk valamit adni velük” – Interjú Zichó Viktor extrémsportolóval

Aktív

„Akkor van létjogosultsága a különleges fizikai teljesítményeknek, ha tudunk valamit adni velük” – Interjú Zichó Viktor extrémsportolóval

Mint a mesében: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kalandor, aki fogta magát, és egy 11 hónapos túra keretében biciklivel járta végig Kőrösi Csoma Sándor útját egészen Indiáig. Az út során börtönbe került, és kórházban dekkolt, míg végül a kalandokkal teli, drámai utazás végén álruhában sikerült eljutnia a nyelvtudós sírjához. Hősünk már ekkor tudta, hogy ez csak a kezdet. Expedícióját újabb kerékpáros túrák követték; először fel, a Kilimandzsáró csúcsára, majd elkerekezett Európa legészakibb pontjáig. Zichó Viktorral beszélgettünk.

Az expedícióid mindegyike olyan területre vezet, ahol embert próbáló nehézségekkel kell megküzdened, hogy elérd a kitűzött célt. Miért csinálod, mi motivál?  

Nekem tulajdonképpen ezt az egészet csinálnom kell. Nem is tudom elképzelni, hogy ne csináljam, mert annyira belülről fakad, annyira ez vagyok én, hogy emiatt nehéz is elmagyarázni a mozgatórugóit. Gyakorlatilag úgy vált az életem részévé, hogy már kicsi koromban sokat jártunk a hegyekbe, édesapám mutatta meg nekem a hegyek világát. Sokat kerékpároztam, túrakerékpároztam, rengeteget időt töltöttem a természetben. Ez mindig jó érzésekkel töltött el, mindig akkor éltem igazán, amikor kint lehettem, amikor sportoltam, hegyet másztam, bringáztam. Mindig jobban éreztem magam odakint, mint az osztálytársaim között vagy bármilyen más közösségben. 

Azért nem mindenki indul ilyen expedíciókra, hiába szeret a természetben lenni. Miért nem mész az Északi-középhegységbe túrázni, mint sokan mások? Miért ilyen extrém túrákra vállalkozol? 

Szerintem akkor van létjogosultsága a különleges fizikai teljesítményeknek, ha ezekkel tudunk valamit adni a társadalomnak, ha valamilyen hasznos mondanivalót tudunk közvetíteni vele. Alapvetően imádok nagy erőkifejtéseket véghez vinni, akkor érzem igazán jól magam. Céltalanul viszont ezt nehéz csinálni: csak úgy felmenni a hegyekbe, hogy ott edzek egyet, mert az jólesik? Nekem az kevés. Az a jó, ha ezzel valamilyen hasznot is tudunk adni.

A média előszeretettel ad hírt a különleges expedíciókról és a kiemelkedő fizikai teljesítményekről, az emberek szívesen olvasnak róla. Ezért azt gondolom, hogy kiváló lehetőség, hogy a számomra kiemelkedő fontosságú fenntarthatóság szemléletét átadhassam. Az is motivál, hogy inspirálhassak másokat, hogy lássák, mire képes az emberi szervezet, mi mindenhez vagyunk képesek alkalmazkodni. Ezek szerintem fontos üzenetek a társadalomnak.

Milyen adottságok szükségesek, hogy ilyen volumenű túrákat teljesíteni tudj? 

Nagyon fontos, hogy le tudjunk mondani a komfortzónáról, legyünk képesek kiszakadni abból a tökéletes kis burokból, amelyben sokan élünk. Egy komoly expedícióhoz nagyon nagy akaraterő és elhatározás is szükséges. 

És fizikailag? Hiszen az sem mindegy. 

Valószínűleg tényleg nem mindenki képes rá, de nekem nincsen olyan kivételes fizikumom, nem gondolom, hogy különleges vagyok ilyen szempontból. Az én izmaim is elfáradnak, az ilyen hosszú távú dolgoknál nem ezek számítanak. Egy 100 méteres rövidtávfutónál sokkal jobban számít a megfelelő fizikum. 

Miért vagy mindig egyedül az útjaidon? 

Valahogy így alakult. Az egyetemi éveim alatt, amikor az első túrákat szerveztem, és nyáron többen is elmentünk például az Alpokba, akkor nyár végén többen odajöttek, hogy legközelebb ők is szeretnének csatlakozni. Amikor közeledett következő túra időpontja, sokan visszamondták az utat, sőt olyanok is akadtak, akik válaszra sem méltattak. Nagyon kiábrándító volt. A Kőrösi Csoma Sándor-expedíció szervezésekor is hasonló hozzáállással szembesültem, mert azt is több emberrel együtt terveztem teljesíteni. A végére egyedül maradtam. Ezek után egyáltalán nem terveztem társasággal. 

Rendszeresen tartasz előadásokat, milyen a fogadtatása a történeteidnek, hogyan viszonyul hozzád a hallgatóság? 

Éppen tegnap tartottam egy motivációs előadást a Generali 400 értékesítő munkatársainak, akiknek a programjában az enyém mellett más programok is helyet kaptak. A nap végén sokan jöttek oda hozzám, hogy az én előadáson volt az estéjük legértékesebb része. Én mentem oda motivációs előadást tartani, és szerintem ők sokkal jobban motiváltak engem – ezek annyira felemelő élmények! 

Összességében nagyon jók a visszajelzések, úgy érzem, hogy jól át tudom adni az embereknek, amit szeretnék, ők pedig szívesen hallgatják. Általában könyvtárakban, kultúrházakban tartok előadásokat. A középiskolákban tátott szájjal bámulnak a fiatalok. Látom rajtuk, hogy imádják a sztorikat, és ők is szeretnének valami egyedülállót véghez vinni. Látom a csillogó szemükön, hogy adtam nekik valamit, még a legfegyelmezetlenebb osztály is csendben végig üli az előadást. 

Ezek szerint inspirálod az embereket? 

Úgy tűnik, hogy igen, és emiatt talán ez a legjobb munka az egész világon. Adhatok másoknak valamit, ami nekik hasznos. 

Melyik expedíció volt eddig a legfontosabb számodra? 

A Kőrösi Csoma Sándor-expedíciót emelném ki, mert az egy óriási dobbantó volt nekem. Egyrészt ahhoz, hogy merjek vállalni más, még nagyobb dolgokat, hogy tudjam, én ilyenekre képes vagyok. Másrészt ez egy óriási út volt nemcsak utazás szempontjából, hanem emberileg is. Maga a történet egy könyvbe illő dráma, amit meg is írtam, tavaly júniusban jelent meg, pont egy évvel a hazaérkezésem után. Nem számítottam ekkora sikerre: kilenc hónap alatt elvittek 1300 példányt úgy, hogy magánkiadásban adom el őket. Rengeteget kaptam az úttól, megerősített, így most nagyobb magabiztossággal tudok vállalni ettől sokkal nagyobb volumenű expedíciót is. 

Melyik történet a legkedvesebb, amely a túrák valamelyikén történt meg veled? 

Afrikában, Tanzániában történt a Kilimandzsáró-expedíció alatt, amikor hegyikerékpárral hódítottam meg a hegycsúcsot. A csúcs megmászása után egész nap ereszkedtünk lefelé a túravezetővel, aznap 4000 méter szintet mentünk lefelé. Fülig ért a szánk, imádtuk az egészet. 

Aznap a túravezetőnél aludtam, és másnap a fia kölcsönkérte a biciklimet. Még éppen csak ébredeztem, amikor azzal jött oda, hogy mehet-e egy kört a bringámmal. Látszott rajta, hogy mennyire szeretné, ezért beleegyeztem. Két óra múlva jött vissza, amikor ő is csatlakozott a közös ebédhez. Láttam, hogy vegyes érzelmek uralkodnak az arcán, és megkérdeztem, hogy ment a bringázás. „Nagyon jól, imádtam, bárcsak nekem is lenne egy ilyen biciklim!” – sóhajtotta. Mindössze annyit válaszoltam, hogy talán egyszer majd lesz. Másfél óra múlva, amikor már búcsúzkodtam tőlük, nekiajándékoztam a bringámat. Tudtam, hogy ennek a biciklinek ott van a legjobb helye. Azt hiszem, ekkor éreztem magam a legjobban az egész afrikai bikepacking expedíció alatt. Szimbolikus dolog a bringa, de adhattam vele, segíthettem a helyieket. Hiszem, hogy ezzel tovább terjesztettem a kerékpározás szeretetét egy olyan helyen, ahol nehezen tudnak hozzájutni. 

Nem szoktál félni, amikor egyedül vagy a semmi közepén? Mit érzel olyankor? 

Dehogynem, szoktam félni, sőt, sokszor inkább már komikusnak érzem a szituációt, hogy ott vagyok valahol tök egyedül. Ha valamilyen veszélyhelyzet merül fel, vagy egyre kockázatosabbá válik az utazás, akkor van, hogy csak nevetek az egészen. 

Hogyan változtattak meg a túrákon szerzett tapasztalatok, ki voltál előtte és ki vagy most? 

Karakterben biztosan nem változtam, ha az elmúlt három expedícióra gondolok. Életem első egyedüli utazása egy stoppos kaland volt, 23 éves koromban. Magyarországról a Perzsa-öbölig, Iránig utaztam így. Na, az nagyon megváltoztatott, azt hiszem, hogy akkor nőttem fel. Az elmúlt három expedíció talán csak csiszolt rajtam, erőt adott, megerősítettek abban, amit csinálni akarok. 

Milyen alapfelszerelés van nálad mindig, függetlenül attól, hogy hová mész? 

Mindig van nálam jégcsákány. Afrikába például nem vittem és hiányzott, mert úgy érzem, hogy erőt és biztonságot ad. Egyszer szükségem is volt rá Iránban, amikor három 20 év körüli fiatal próbált meg kirabolni a sivatag közepén, és csak annak a segítségével tudtam őket elijeszteni. 

Mesélj a következő expedíciódról! 

A világon először kísérlem meg a Himalája hosszanti átszelését Pakisztántól, a Nanga Parbat hegycsúcstól Tibet, Namcha Barwa hegycsúcsáig. Ez egy kb. 5 ezer kilométeres expedíció, amit 5-6 hónap alatt fogok megtenni. Úgy tervezem, hogy dokumentumfilmet forgatunk a túra alatt, amely valamelyik online streaming szolgáltatón keresztül nézők millióihoz juthat el. Az út szervezése gőzerővel folyik, és keresem hozzá a partnereimet. 

Magát az expedíciót teljes mértékben annak dedikálom, hogy a fenntartható formákat, az ökoturizmust és a környezettudatosságot hirdessem. Azt látom, hogy nagyon sokan beszélnek róla, rengeteg cégnek szerepel a stratégiájában, sokan szeretnének változtatni, de nem tudják, hogyan. Az emberek nem ismerik az eszközöket. Szerintem, ha ismernék ezeket, akkor sokan elkezdenének a fenntarthatóság irányába változtatni. Azt szeretném kommunikálni, hogy mik a lehetőségeik belátható, ésszerű lemondások mellett. 

Ezekről hol fogsz kommunikálni? 

A következő könyvemben már olvasható lesz, ahol az afrikai és az észak-európai útjaimról írok, illetve bejegyzések formájában folyamatosan fogok a témáról beszélni a közösségi média felületeimen. 

Mik a távlati terveid? 

Szeretnék teljes mértékben ebből megélni, mindezt úgy, hogy fenntartható legyen. Azt szeretném, hogy ne csak környezeti és társadalmi szempontból legyen fenntartható, hanem gazdaságilag is. Jelen pillanatban a könyveimet értékesítem, előadásokat tartok, illetve vannak szponzorok, akik nagyon fontos támogatást nyújtanak az expedíciók során. Ezt az utat szeretném folytatni. 

A képek Zichó Viktor tulajdonát képezik.

Ajánljuk még:

A kullancs az otthonunkban is áttelel, és észrevétlenül férkőzik belénk!

Az első hibát talán ott követjük el, hogy azt hisszük: kullancsok csak az erdőkben, sűrű bozótosokban és füves réteken állhatnak lesben. Nagyon nagy tévedés. Egyre inkább beférkőznek a városi környezetbe is: parkokban, strandokon, lakóházak udvarában is veszélynek vagyunk kitéve, ezért jó, ha pár alapvető információval tisztában vagyunk. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy mindenki számára öröm legyen a szabadban töltött idő!