A legnehezebb újra és újra leteríteni a matracot – ezt teszi veled 30 nap otthoni jóga

A 2021-es év nem volt a barátom. Nem csak az elhúzódó járvány nyomasztott. Sajnos felmerült néhány olyan horderejű gond a családomban, amire bárhogy kerestük a megoldást, nem találtuk meg. A lelki terhek egyre nőttek, és mire beköszöntött a november, egyre több nap telt el szinte céltalanul, amikor legszívesebben szabadságra mentem volna az életemből. Cserbenhagyott a motivációm, és szenvedtem ettől. Minél jobban szenvedtem, annál kevésbé találtam kiutat a nyomasztó gondolatok közül. Ördögi kör.

Ebből a kissé fásult állapotból érkeztem el végül a közelmúlt egyik legáldásosabb döntéséhez: elhatároztam, hogy januártól csatlakozom egy 30 napos online jógakihíváshoz. Életemben először minden nap jógázni fogok egy teljes hónapon át – otthon, Yoga with Adriene Youtube-videóira.

Éveken át jártam csoportos jógára, amit nagyon szerettem. Az órák után sokszor éreztem úgy, hogy testileg-lelkileg feltöltődve, újult erővel vágok neki a hétköznapoknak. A járvány kitörésével a gyakorlások itthonra szorultak, és így tértem át az USA-ban élő Adriene Mishler videóira. A 37 éves Adriene az otthoni jóga „nagykövete”, aki kitartó munkájával és emberi hitelességével mára több millió jógarajongót tudhat maga mellett.

Lélegezz! Néha nem is olyan egyszerű

Feliratkoztam, és vártam a január elejét, amikortól 30 napon át a postafiókomban vár Adriene e-mailje az új jógavideóról. Az év végének közeledtével egyre izgatottabb lettem. Meg ijedtebb. Mert nem „csak úgy” akartam csinálni. Én nem jógázgatni akartam, hanem komolyan kitartani, napról napra, hétről hétre.

A kitartás pedig nem magától értetődő: „A legnehezebb rész, hogy mindennap leterítsd a matracod és nekikezdj. Időt szánj rá. Mindegy, mennyi a teendőd, és hogy vidám, szomorú, feldobott vagy csalódott vagy. Nemcsak hetente párszor, hanem az összes hétköznapon és szombaton, vasárnap is. Ha ezt megteszed, már megtetted a legnehezebb lépést” – vallja Adriene. És igen: valóban tud nehéz lenni, hogy megjelenj, még ha csak a képernyő előtt is.

Engem körülbelül a 7. napig hajtott a lelkesedés és az órák változatossága. A 20-30 perces gyakorlatsorok tematikusak: inspiráló, hogy minden óra más szellemiség köré épül, és külön nevet kap, mint például: horgony, újrakezdés, felfedezés, repülés, szeretet, megkönnyebbülés, kíváncsiság, fény, választás, bizalom. 

Szerettem, hogy a dinamikus mozdulatok hol szinte kicsavartak, hol pedig lágyan körbevettek, mint egy ölelés. Erősítő órák váltakoztak a nyújtással, meditációval, és mindent a légzés üteme vezérelt. 

A nyolcadik napon viszont nulla hangulatom volt jógázni. Unottan és kedvetlenül meredtem a laptop képernyőjére, és azon morfondíroztam, minek vágtam bele ebbe az egészbe? Nem emlékszem, végül milyen elhatározásból és hogyan, de csak előhalásztam a matracom. Elindítottam a videót (aznap éppen a Nyugalom című következett), és hallottam Adriene hangját, ahogy biztat: először mindig lélegezz. Mindig a lélegzet az első.

Nehezen indult a gyakorlás, de aztán az ismerős mozdulatok lassan átringattak a holtponton. Onnantól kezdve egyre könnyebbé vált újra és újra leteríteni a matracot. Nem volt több elbizonytalanodás, vonakodás. Az ülőmunkával töltött hosszú órákat követve megváltásként éltem meg a napi mozgást, és hétről-hétre látványosan erősödtem, ahogy az izmaim fokozatosan hozzászoktak.

Teljesen rendben van néha nem jól lenni. Adriene sem rejtette véka alá, amikor utolérte a kiégés, a szorongás, vagy amikor édesanyja sztrókot kapott, és borzalmasan aggódott érte. Nem játszotta el sosem, hogy az élet fekete vagy fehér, átmenetek nélküli. Viszont amit határozottan képvisel: 

Bármi történjék, minden ember megérdemli a saját magára fordított időt és öngondoskodást.

Ez pedig számomra megnyugtató felfedezés.

Mi a titka? Talán a videók helyszíne: a hatalmas ablakok, ahonnan csak fákat, bokrokat látni. Talán az, hogy jóga közben nem mesterkélt, nincsen túlsminkelve, agyoncicomázva. Talán foltos kutyája, Benji, aki beleszuszog néha a videókba. Talán, hogy nincsen zavaró zene, és egy idő után már a képernyőt se feltétlenül szükséges nézni, ha az ember jobban ismeri a gyakorlatokat, elég a hang, ami vezet. Lehet, hogy mindez együtt éri el a hatást. Mindenesetre a hetek múlásával úgy éreztem: egy energikus és sokszínű közösség részeként egyszerre jógázom sokakkal, ugyanabban a pillanatban, a világ különböző pontjáról. Még akkor is ez volt az érzésem, ha tudtam, hogy az időeltolódás miatt ez lehetetlen.

Január végére a rendszeres jóga hatására türelmesebb lettem, és hamarabb túltettem magam a bosszúságokon. Elmúlt az ülőmunka miatt korábban tapasztalt nyakfájdalmam, hiszen bár ugyanannyit ültem, napi szinten mozogtam is. Apránként nőtt bennem az elfogadás az iránt, amit nem tudok megváltoztatni – a terveimhez ugyanakkor energiát és lendületet kaptam. Ami pedig talán a legfontosabb: képes voltam rá, hogy kitartsak egy hónapon át. Lehet, hogy nem töretlen lendülettel, de végigvittem, amit elhatároztam – saját magamért.

A gondjaim persze nem tűntek el. Nem növesztettem vastagabb bőrt a terhek elviseléséhez. Nem ért el a megvilágosodás, és nem vagyok a kizökkenthetetlen béke képességének birtokában. Az életem számos kérdésére nincsen még kész válaszom, és lehet, hogy soha nem is lesz. Viszont azt tudom, hogy számomra a jóga olyan „drog”, amiről nem szándékozom leszokni. Ez az én „lélekplasztikám”.