Túrázó született! – Így szoktass rá egy óvodást a természetjárásra

ZónánTúl

Túrázó született! – Így szoktass rá egy óvodást a természetjárásra

A kánikula és a rossz idő közti kellemes időszakban bőven van lehetőségünk kirándulni, amiből a legkisebbek is kivehetik a részüket. De hol kezdjük el megszerettetni a túrázást a gyerekekkel? Íme, néhány tipp!

Ha már úgy alakult, hogy idén elmaradt a külföldi nyaralás, a belföldi élményekből igyekeztünk a lehető legtöbbet kihozni. Ez persze nem azt jelenti, hogy luxusszállásokkal és -szórakozásokkal kényeztettük magunkat, hanem azt, hogy sorra látogattuk Magyarország szép és izgalmas helyeit.

Sorvezetőnek a Kajla nevű vizslával népszerűsített turisztikai programot használtuk, de sajnos csak ihletet meríthettünk belőle: az igazi mókát, a pecséteket gyűjtögető Kajla-útlevelet elzárták az ötévesünk elől, ugyanis ebbe a buliba csak diákigazolvánnyal lehet beszállni. Pedig hamar kiderült, hogy a mi ovisunk már egy túraérett, a természetben tett sétákat élvező és értő nagyfiú.

Ezért most olyan túrákat fogok ajánlani, amikkel kedvet csinálhatunk óvodáskorú gyermekünknek ehhez az elfoglaltsághoz, és fokozatosan felkészíthetjük a komolyabb kirándulásokra. 

Kezdetben nagyon fontos elem a játékosság, hogy célja is legyen a kószálásnak:

kell egy kerettörténet, egy mese, aminek ő lehet a hőse, a bátor ifjú lovag, aki minden próbát kiáll.

Szerencsére egyre több ilyen jellegű sétával találkozunk.

A lépcsőzetesség elvét követve egy egykilométeres mini-túrával indítottunk, méghozzá Aggteleken, a Baradla-barlang mellett – a fő program tökéletes kiegészítőjeként. A játékos kincskeresésre a barlang bejárata közelében található Tourinform irodában lehet jelentkezni, ahol jelképes összegért egy kis térképet kapunk, matricagyűjtővel, valamint egy fatojással. A felragasztható állatképek a teljesítménytúrák állomáspecsétjeinek megfelelői, minden jól megoldott feladat után a helyére kerül egy. A tojásra pedig végig szükség lesz – nem lövöm le a poént, hogy hol, miért, tessék kipróbálni!

Maga a kirándulás legfeljebb egy órát vett igénybe, minimális szintemelkedéssel, a próbatételekhez pedig csak az információk felolvasásakor kellett felnőtt segítség. Útközben a gyermek színes virágokkal és pillangókkal ismerkedhetett meg közelebbről, amellett, hogy természetesen a környezet és a kilátás is páratlan élményt nyújtott. A túra végén jelképes kis ajándékokkal jutalmazták Anton erőfeszítéseit, és ő bizony nagyon büszke volt magára.

Ezen felbuzdulva a következő körben a Szarvasi Arborétumot látogattuk meg, konkrétan a Pepi-kert Csodaösvényét, ami az aggtelekinél jóval komplexebb élményt nyújtott: itt már komoly történetet kerekítettek a játékos tündérmentéshez, mesetarisznyát kaptunk a szükséges felszerelésekkel, és ezen az amúgy is szépséges helyen nagyon izgalmas két órát töltöttünk el. Anton imádta, hogy ő fedezte fel az útvonalat jelző kék csillagokat és a feladatokat mutató baglyokat, tehát

gyakorlatilag ő vezetett minket a túrán.

A jutalom itt sem maradt el, az apró meglepetések mellé emléklapot is kaptunk, és fontos megjegyezni, hogy ezúttal sem kértek el tőlünk egy vagyont ezért az élményért, manapság fél délutánt kevés helyen tölthetünk el ennyi pénzért. Ráadásul így arborétumbelépőt sem kellett fizetnünk, és ami szintén fontos: nem kellett sorba állnunk, pedig folyamatosan tömegek várakoztak a bejutásra, vagyis ez szerintünk ilyen módon egy egészen covid-kompatibilis móka.

Most már tényleg nem volt más hátra, mint az első igazi teljesítménytúra. Az évente megrendezett Pilisi Trappra esett a választásunk, a többi közt azért, mert kimondottan családokra szabott távokkal is készültek, nekünk pedig az öt kilométer tökéletesnek tűnt. A Pilisszentkeresztről induló kirándulás útvonalának nagy része a gyönyörű Dera-szurdokon át vezetett: tényleg egy csoda ez a hely, az ember alig hiszi el, hogy ilyen vadregényes tájat találhat Budapest közvetlen közelében. A szintemelkedés még pont elviselhető volt, egy nagyon pici „hegymászást” ugyan beiktattunk önszorgalomból, de ettől eltekintve kifejezetten családbarát terepnek mondható. 

Antonnak itt is az volt a feladata, hogy figyelje a jelzéseket, és szóljon nekünk, merre kell mennünk. Mondanom sem kell, nagyon élvezte. Végig ügyesen, fegyelmezetten haladt, közben gyönyörködött a tájban – továbbá kijelentette, hogy ő a természet legjobb barátja. És amikor a nagyfiam lelkesen megtöltötte a kulacsát a szentkút forrásából, már éreztem: túrázó született!

Alig várjuk a következő, még nagyobb kirándulást, de az is lehet, hogy visszatérünk a mesés, feladatos vonalhoz, mert még ilyen ösvényekből is van jó pár. A lényeg: mostantól nincs megállás!

Ajánljuk még:

Tartósítási kisokos télire – szőlőt, paprikát, tököt is frissen tarthatunk!
Az ősz közeledtével gyakorta halljuk: ideje feltölteni energiaraktárainkat. A természet ugyanis megteremtette elképesztő körforgását, amelyben a szűkösebb hónapoknak éppúgy helye van, mint a napfényben és friss termésekben bővelkedő meleg időszakoknak. Ez az élet rendje, ezt kell elfogadnunk. De mint mindig: most is megmutatkozik az emberiség ösztönös leleményessége, amely bár uralkodni nem tud az ősi erőkön, kreatívan túlélni, átvészelni annál inkább.