Szádeczky-Kardoss a túramozgalomhoz történő anyaggyűjtés során számos történetet hallgatott idős emberektől, a rég letűnt világ regéiből pedig kiderült, hogy a forrásházakban, mosóházakban banyák laknak, vagy épp tündérek élnek, de éjszaka a csúf boszorkányok is meghúzhatják ott magukat. Így ezeken a helyeken megcsap a fuvallata, hogy egyszer, valaha, talán tényleg tündérek és banyák, jó és gonosz erők jártak e tájon – ehhez a Káli-medence, a Balaton-felvidék lenyűgöző vidékénél keresve sem lehetne jobb díszletet találni. Megérint a múlt, megelevenedik szemünk előtt az egykori asszonyok közössége is.

A Káli-medence legismertebb mosóháza a kővágóörsi. Köszönhető ez a kékkúti ásványvízgyárnak, amely 2005-ben a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakmai támogatásával felújíttatta, egyúttal az általuk létrehozott Theodora Tanösvény állomásává is tette. A korábban egy vágóhíddal közös épületből ekkor már csak falmaradványok álltak, növényzettel sűrűn benőve.

A falun kívül elhelyezkedő, útszéli mosóház varázsos helyszín, hatalmas diófa árnyékában húzódik meg, belépve a misztikum megérinti a látogatót, akkor is, ha a mosóházak alapvetően egy rendkívül gyakorlatias tevékenység céljából keletkeztek. A banyaház vízellátását egy forrás szolgálja, amely a környék építészetében is fontos szerepet betöltő, vörös homokkőből ered – ebből készült a mosóház is.

A misztikum érzetét erősíti az is, hogy a Mosóház-forrás áttetsző vize nem látható, titokzatos módon tör a felszínre.

Az épület a XIX. század elején már biztosan állt, bizonyíték erre, hogy egy 1877-ből származó testületi határozat már a felújításáról rendelkezik. A mosóházak az asszonyok közösségi életének színhelyei is voltak, hiszen a havi nagymosás mellett hetente is jártak ide mosni. Tekintve, hogy a mosóház nem a faluban van, nem lehetett egyszerű idehordani nagyobb mennyiségű ruhaneműt, az elhelyezett információs tábla tanúsága szerint az asszonyok ezt a fejükön, lavórban vagy talicskán oldották meg.

A lúgos szappannal mosás igényelte a bő vizet, ütőfával, mosófával vagy sulykolófával verték ki a textíliából a szennyeződést, érdekesség, hogy a mosóeszközt a környéken lapickának nevezték. Mivel a beszappanozott ágyneműt és fehérneműt haza kellett vinni kifőzni, majd újra vissza a mosóházba öblíteni, a folyamat 3-6 órát is igénybe vehetett, így az asszonyoknak volt idejük megbeszélni a falu híreit, ügyes-bajos dolgaikat, és

a kemény feladat egyúttal közösségi időtöltéssé is válhatott.

A köveskáli mosóház Mosóház-forrásának vizét szintén a perm korú Balaton-felvidéki homokkőből áramló hasadékvízből, valamint a beszivárgott csapadékból nyeri. Az épület egy jó évszázada épült a falu szívében, két templom közé. Ezt egészen sokáig, 1940-ig használták, a jó állapotú, faluképbe illeszkedő épület zárt és nyitott mosórésszel is rendelkezik, a Városkút névre hallgató zárt forrásházból folyt át a felesleges víz a mosóba. A nyitott, de fedett medencén pallókat vetettek keresztbe, azokon sulykolták a ruhát. Az épület könnyen megközelíthető, körbejárható, ám történetéről sok információt nem kapunk a helyszínen.

A taliándörögdi mosóház alapja ősi karsztvizes forrás, a mosóházból kijövő patakkal egyesül a Röhe-víz, amely az Eger-patakba folyik. A faluban, egy buszmegálló közvetlen szomszédságában található dongaboltozatos épület bazaltból és mészkőből épült, a ma látható kút elődje pedig egy barokk kori vízköpő-forma lehetett, és már 1756-ban is jelölték a térképeken. Mostani formáját 1918-ban nyerte el, Rédei Pál falubírónak és a falu közösségének köszönhetően. A kút ekkor a csordák, kondák, továbbá a vásáros kereskedők állatainak itatását is szolgálta a vászonnemű tisztításának hagyományos módja mellett.

Az évtizedek során az épület számos változáson ment át: az 1920-as években a korábban fapados mosóhelyiség háromlépcsős műkő-padokat kapott, betonmedencéje és aljzata a 40-es években készült el, 1956-ban pedig a fa állatitató vályút többlépcsős műkő vályú váltotta fel, ez idő tájt vált egy szovjet tank manőverezésének áldozatává a kút sárkányfejes kiköpője is. Végül a 2010-es években a kutat és környezetét is megújították lakossági kezdeményezésre, ennek ellenére ott jártunkkor nem lehetett bemenni, és a rácsra kiakasztott, kifakult plakáttal egyetemben kissé elhanyagolt látványt nyújtott. 

Az ország egyik legkisebb, ám annál festőibb településén –  ahol mindösszesen hatvan fő él – a mosóház részben eredeti funkcióját tölti be: közösségi helyszín. Az óbudavári mosóház ugyanis a 2007-ben átadott, faluszéli Szent Márton Pihenőpark részeként látogatható ma. Már a park bejárata is idilli, a futónövénnyel benőtt parkkaputól egy ösvény vezet a kis völgybe, ahol

fás liget vár, hintával, sütögetővel, a tájba illő, fedett közösségi házzal, no meg persze patakkal és banyaházzal.

Itt bemehetünk a házba, ha van merszünk hozzá, és nem tartunk a körben felhelyezett pallók némileg rozoga állapotától. A kristálytiszta víz igen sekély, de a vizes öltözet elkerülése érdekében csak a ház szélére belépve próbáltuk átélni a mosóházi, egykori hangulatot. A pinceszerű banyaház is sejteti azt, amit kővágóörsi társa.

A Nivegy-völgyi helyszín egyébként rendkívül kellemes, marasztaló, ugyanakkor látszódnak rajta az elhanyagoltságnak egyéb nyomai is, ami igen sajnálatos. Bár a park kialakítása a tájba illő, itt-ott egy műanyag rekesz, széthagyott vasháló, más oda nem illő dolog bukkan fel, erősen rontva az összképet. A helyszínt kiadják rendezvényeknek, így remélhetőleg onnan maradhattak csak hátra ilyesféle tárgyak, nem az általános leromlás, elszemetesedés jelei, mert a piknikezésre, időtöltésre hívó pihenőhely szépségét csorbítja.

Ha a teljesség jegyében a túramozgalom valamennyi banyaház-helyszínét fel akarjuk keresni, akkor kell még egy kitérőt tennünk a Kapolcs és Monostorapáti közötti műút irányába is. Az ittani banyaház ma már nem áll, helyén csupán az egykori Mázas-kút forrását találjuk meg, az útileírás alapján. A sebességkorlátozást az itt elhaladó autósok inkább hírből ismerik, óvatosan kell megközelíteni a főút menti helyszínt. Az út megépítésével a forráskürtő sziklatömbjének eleje, tehát az egykori banyaház nagy része is elpusztult, emellett az emberi beavatkozás miatt a forrás vízhozama is jelentősen lecsökkent, ám a gazos területen mégis megtalálhatjuk a múlt, no meg a jelvényszerző kirakós egy darabját.

 Fotók: Herbák Dóra