Magyarország 7 csodája: rendhagyó programajánlónk

ZónánTúl

Magyarország 7 csodája: rendhagyó programajánlónk

Idén a legtöbben belföldön utazunk, és ezt talán nem is bánja senki. A szerkesztőség tagjainak egytől egyig fantasztikus emlékei, élményei vannak a belföldi kirándulásokról, ezekből gyűjtöttünk most össze egy csokorral magunk, és a nagyvilág számára. Mert Magyarország tényleg ezerarcú, megunhatatlan és csodás!

Antal Csilla és a Gyulaji erdő (nem tévedés, így, j-vel!)

Sokfelé jártam az országban, és túlzás nélkül állíthatom, hogy az Alföld éppúgy lenyűgözött, akárcsak az őrségi lankák vagy éppen a Mecsek hegyei közt kanyargó utak, melyeken gyakran autóztunk gyerekkoromban. Az egyik legnagyobb meglepetést mégis egy a szívemhez közel álló hely okozta, a gyulaji erdő.

Tolna megyében, Zombán nőttem fel, gyakran jártunk a tamási gyógyfürdőbe, mégsem tudtam, micsoda vadregényes erdőt, mezőt, tiszta vizű tavakat rejt ez a hely, ha egy kicsivel tovább megyünk éppen a fürdőhöz vezető úton. Egy forgatás apropóján jutottam el ide, így láthattam a legszebb, legeldugottabb szegleteit ennek a területnek, cserkelhettem a vadászokkal, hogy meglessük az erdőben élő fenséges dámvadakat és a jókedvű vaddisznókat. Mindez egy csodás őszi napon történt, amikor is vörös avar borította be a talajt, a fák között pedig időről-időre őzek is feltűntek. Tényleg olyan volt, mint egy mesebeli erdő, mi pedig nem győztünk percről percre rácsodálkozni, hová is csöppentünk. A terület gazdái pedig igazán nagy tudású, természetet tisztelő emberek, akik beavattak bennünket különféle gasztronómiai titkokba is. Megkóstolhattuk a tábortűznél sült, alig néhány órája az annafürdői tóból kifogott süllőt, megtudtuk, milyen jól passzol a dámhoz a gyöngyhagyma, és milyen íze van a bükkmakknak. Az éjszakai szállásunk közelében pedig sötétedés után megelevenedett a természet, rókák jöttek-mentek, baglyok huhogtak és más titokzatos vadak is ólálkodtak arrafelé. Igazán emlékezetes élmény volt.

 
Antal Csilla

 

Gacsályi Sára és Bereg

Nem vagyok beregi gyerek, mégis ide húz haza a szívem időről időre. Apai ágon idevalósi a család, így gyerekkoromban minden nyáron itt voltam, nagymamámhoz kötődő emlékeim nagyrésze innen való, és ennyi elég is ahhoz, hogy otthonomnak érezzem a térséget. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy minden alkalommal a szívem sajdul bele, ha valaki „sötét Bereget” vagy „tirpákokat” emleget.

Számomra ez a hely a tiszta szívű embereket jelenti, a vendégszeretetet, a föld, az otthon, a haza szeretetét, a hűséget a múlt, az emberség iránt. Az emberi lét mélységeit és magasságait. A szegénységet és a lelki gazdagságot. A tökéletes egyszerűséget, a mikor mennyire rendezett termőföldek elmét és lelket nyugtató monotonitását, amit „csupán” a 13-ik századi templomok és harangtornyaik szakítanak meg a maguk különös, zömök kecsességével. Számomra Bereg az eltűnőfélben lévő kincseket jelenti, amire itt lenne az idő odafigyelni. Valamit, amit minden magyarnak látni kellene.

 
Gacsályi Sára

Gáll Orsolya és Kehida

Az egyik – ha nem a legjobb – nyári élmény megérkezni Szántódra, megváltani a jegyet a kompra, és elindulni Tihany felé. Mindeközben persze ragyogóan süt a nap, befigyel egy-egy „balatonos” szelfi, a türkizkékből zöldbe játszó vízen lágyan siklik a komp. Aztán kiköt, és irány a „hegytető”. Útba esik a Malackrumpli, ha éppen elkap bennünket a farkaséhség, de ha „csak” egy kávéra vágyunk, akkor (is) életünk egyik „leg” élményében lehet részünk. A Rege cukrászda 3 az 1-ben szolgáltatást nyújt a munkában megfáradt, némileg burn out-os utazónak: kávé plusz süti plusz olyan panoráma, hogy egyszerűen eláll a lélegzetünk. Egy szimpla nyári napon is számtalan vitorlás pettyezi a tó tükrét, az „ezerkékzöld” magyar tengert szívünk szerint odasorolnánk a világ hét csodája mögé nyolcadiknak. A víz, a levegő, a vakító nap, a napszemüveg, ami rózsaszínre festi a látképet, mind-mind azt súgja, hogy az élet csodaszép. Na, ezért kell kiülni erre a teraszra.

Ha feltöltekeztünk a Balatonból (na jó, valamennyire, de ide nagyon hamar vissza kell térni), akkor tegyünk egy kulturális kitérőt. Elindulunk a 71-es úton nyugat felé, és mintegy 80 kilométer megtétele után megérkezünk Kehidára. Igen-igen, a gyüttmentek nem átallják Kehidakustánynak nevezni, de az őslakosok kikérik maguknak: van Kehida és van Kustány. Nos, mi Kehidára megyünk, a barokk stílusban épült a Deák-kúriára. És ha valakinek ismerős a név, az nem a véletlen műve: itt élt a haza bölcse, Deák Ferenc 1808-tól 1854-ig. Az épületben egymásba nyíló termek mutatják be az államférfi pályafutását és azt a miliőt, amelyben élt és alkotott. Ha feltöltekeztünk a múlt emlékeiből, vissza a valóságba: kanyarodjunk a termálfürdő felé és wellnessel folytassuk a csodás és felejthetetlen napot. Én még nem untam meg őket!

Horváth Andrea és Mátraszentimre

A világ közepe nekem sokáig Mátraszentimre volt. Itt indult és itt zárult az évem gyerekként, ebben a mesebeli erdőben. Akkor érkeztem meg igazán, ha a szokásos utunkat megtettük Mátraszentlászlóra. Ez a következőképp néz ki: északra haladva rendre megállunk a kedvenc patakomnál, ahol békát, ásványokat és egyéb kincseket lehet találni. Aztán beérve Mátraszentlászlóra körbefogjuk a háromemberes fát a „Három falu templománál”, (Mátraszentimrei Szent István király templom), megpróbálunk bejutni a templomba (minden egyes alkalommal), meglapogatjuk a Vörös követ (spoiler: nem is vörös) és végezetül betérünk a kedvenc helyi vendéglőnkbe. Így kell ide megérkezni.

Az erdők jellemzően dúsak, élettel teliek, az utak jó állapotban vannak. Ha jó időszakot fogunk ki, akkor esélyes, hogy ehető gombákra, kevésbé ehető szalamandrákra és gazdag madárvilágra bukkanunk. A családosoknak és az önálló, lendületes túrázóknak is tartogat szép utakat ez a vidék. Az egyik legszebb útvonal a Csörgő-patak mentén halad, és kis kitérővel (kaptatóval) akár Ágasvárra is érdemes felmászni a meseszép kilátásért. Itt egyébként az Ágasvár büfé rendszeres látogatói vagyunk, ahol a birsalmapálinka mellett igazi vendégszeretet vár minket minden alkalommal.

Mi jellemzően közel az erdőhöz, Mátraszentimre északi részén szálltunk meg. A környék almafái, a házikók előtt ücsörgő idős apók és anyók, az erdőben talált őzlábgombát elkészítő kedves szakács, és a Mátraszentlászló felé csordogáló patakocska mesebeli, szerethető elemei itteni emlékeimnek.

Kovács Kriszta és Noszvaj

Néhány évvel ezelőtt hirtelen felindulásból lefoglaltam egy februári hosszú hétvégét Noszvajra. Romantikus ötletnek tűnt, tekintve, hogy a naptár szerint éppen a szerelemesek hétvégéjére érkeztünk az Egertől körülbelül 10 kilométerre fekvő Heves megyei községbe. A jókedvünket csak tetézte a vintage stílusban berendezett szállásunk, és a fiatal házaspár, akik minden nap mennyei reggelivel és vacsorával vártak bennünket. Busszal érkeztünk, de nem is voltak nagy terveink, csak néhány csendes napra vágytunk mindentől és mindenkitől távol.

A magával ragadó természet látványa mellett szinte beleszédültünk a levegő oxigéndús tisztaságába. Borongós időt fogtunk ki, ez mégsem szegte kedvünket, bejártuk az egész települést, megnéztük a De La Motte-kastélyt és felsétáltunk a barlanglakásokhoz. Ez utóbbiaknak egyébként elképesztő az akusztikájuk. Megtudtuk, hogy az alkotótelepként is funkcionáló látványosság már több zenész fantáziáját megragadta. A művészek pedig izgalmas belső tereket hoztak létre a riolittufába vájt kisebb-nagyobb helyiségekben.

Mivel éppen ráértünk, átsétáltunk a néhány kilométerre található Galassy-kastélyba, ahol most egy négycsillagos hotel és spa működik – ez utóbbiban mi is megmártóztunk, ezzel téve még pihentetőbbé az egyébként is különleges kirándulásunkat. Kétségtelenül kipihenten és feltöltődve indultunk hazafelé azzal az ígérettel, hogy legközelebb bringát is viszünk magunkkal, hogy még alaposabban szemügyre vehessük a környéket. Noszvajt pedig, túlzás nélkül állíthatom, egy életre a szívünkbe zártuk.

Puha Andrea és a Dunakanyar

Mivel én Csallóközből származom, „laposföldön” nőttem fel, így aztán nem meglepő, hogy amikor először találkoztam dombokkal, hegyekkel, beleszerettem. Annak ellenére, hogy tériszonyos vagyok, imádok túrázni, magasra mászni, mert lenyűgöz a kilátás, az, ahogyan a nap lebukik és feljön a hegygerincek mögül, a tejszerű köd a völgyekben hajnalonként. És azt is imádom, hogy fel kell küzdenem magam a meredek ösvényeken, leizzadok, és fönt kisimult arccal, végtelen nyugalommal gyönyörködhetek a látványban. Ezt ugyan sok helyen meg lehet élni, de nekem a Dunakanyar a nagy szerelem. Visegrádról mindig azt hiszem, hogy meguntam, aztán mindig rájövök, hogy nem lehet megunni. Ráadásul az életem jelentős pillanatai is ide kötnek: Vácott kérték meg a kezem, Szigetmonostoron mentem férjhez, Szentendrére jártam felejteni, ha rossz volt a kedvem, Zebegénybe pedig még 2005-ben totálisan beleszerettem. Időbe telt felismerni, miért lopták be a szívembe magukat ezek a helyek, de úgy tűnik, a macskaköves sétálóutcák, a kanyargó Duna látványa és a brokkolifejekkel teli domboldalak az én gyengéim. Talán egyszer sikerül itt megöregednem az egyik napsütötte domboldalon.

 
Puha Andrea
 

Szűcs Boróka és Zamárdi

Balaton Sound, Strand Fesztivál, B.my.Lake. Biztos, hogy sokan ezért ismerik és szeretik Zamárdit, de nekem valami egészen mást jelentett mindig, és jelent ma is. Nekem végtelennek tűnő, pedagógus-anyukás, évzárótól évnyitóig tartó gyerekkori nyarakat jelent, azt, hogy amikor mindenki menekült haza a strandról, mert jött a vihar, mi akkor futottunk le, hogy minél nagyobb hullámokban ugrálhassunk. Azt, hogy még nem volt mobiltelefonunk, és minden este vártuk, talán épp aznap tud lejönni apukánk is. Aztán a siklókat, piócákat és békákat, akik sajnos már egyre kevesebbet mutatják meg magukat. Vagy csak én nem látom azt, ami gyerekként az orrom előtt volt? Ehhez a családi nyaralóhoz, így hát Zamárdihoz köt a felelősségvállalás első élménye is. Az összes barátnőm ott van, nincs velünk felnőtt, legfeljebb 15 évesek vagyunk, komolytalan fruskák, de én „balatoni lány” vagyok, tudom, hogy a tó veszélyes is tud lenni, és azt is tudom, hogy nekem kell ellenőrizni – majd persze elzárni – a gázpalackot a palacsintasütés után. Később titkos éjszakai mártózás, naplementés Tihany-nézés, első szerelem, és a mai napig a családhoz való visszatérés jelképes és valós helyszíne.

 
Szűcs Boróka

A strandolást nem kell népszerűsíteni, bár a szabadstrand mérete itt egyedülálló. A fesztiválok sem szorulnak az én reklámozásomra, de van néhány hely, amik titkába beavatlak titeket: a kilátóról körbenézve mindig érzem, hogy kerek a világ, s néha az alatta meghúzódó borozóban is leülök, hogy megpróbáljam kimerevíteni ezeket a pillanatokat. A kis pincesorok közt sétálva tizenévesen rábukkantam egy bádogfeszületre. Időnként meglátogatom egyedül, de sok szerettemet vittem már magammal: ne csak én érezzem a csodát.

A Szamárkőről kapta a nevét a település. Aki ellátogat a Kiserdőben álló sziklához, megérzi, miért választotta oly sok kultúra szakrális helyként Zamárdit. Sokszor átugrottam itt a Szent Iván éji tüzet, hogy szerelmet varázsoljak magamnak. Különleges kis világ, minden nyár végén csak úgy tudom elfordítani a kulcsot (valójában bicikli-számzár a kapun, mint minden „rendes balatoninál”), hogy azt mondom magamnak: „Dehát már felnőtt vagyok, miért ne tehetném meg, hogy lejövök a szeptemberi, októberi hétvégéken is?” Aztán sosincs rá időm, de e nélkül nem tudnám otthagyni a hattyúimat.