Egy kiskastély a Gellérthegyen, ahol magánbenzinkút működött

Érdemes elindulni a Bartók Béla út felé eső domboldalon, ahonnan kanyargós út vezet a Szabadság Szoborhoz. Itt van, vagyis inkább csak volt az elmúlt évtizedek egyik kedvelt budai úszóhelye, egy iskola – lánykori nevén Államigazgatási Főiskola –, a kora hetvenes években, a szocializmus nemes(?) bosszújaként ideteremtett, rettenetesen ronda épületegyüttes, mára némileg hervatag állapotban. 

Mellette erős kontraszt a 100 éves szomszédság. Különösképp a finom vonalú, vadszőlővel vont, neobarokk kiskastély, kovácsoltvas kapujával, tökéletes arányaival, ami rég felhívta magára a figyelmemet. Ennek a háznak van például a legszebb garázsajtaja a hegyen, és semmi hullámpala, sem hozzáépítés, kis kutyaól, esetleg műanyag ablak nem rontja a képet. Úgy szép a ház, ahogy van.

 

Az eredeti tervek szerint 1924 óta áll. A ház tervdokumentációján gróf Wenckheim József, illetve gróf Wenckeim Dénes neve szerepel. Az idősebb generációt képviselő Dénes gróf a Wenckheim család hagyományosan Békés megyei birtokai közül a Doboz község központú birtokán gazdálkodott, 6000 holdján mintagazdaságot vezetett. Híres ménese volt, vezető tisztséget töltött be a Magyar Lovaregyletben és egy időben elnöke volt a Pesti Hazai Első Takarékpénztárnak, valamint az Alföldi Cukorgyárnak. Az 1920-as évek elején Magyarország egyik leggazdagabb arisztokrata családfője volt, gellérthegyi villáját a téli hónapokra, pesti tartózkodásai céljára építtette.

A helyszínrajz tisztán mutatja 1924-ből, mennyivel nagyobb volt az eredeti telek, mint most. A régi rajzok mindig szép pennával festett, gyöngybetűkkel írt oldalait élmény forgatni, szembetűnő kontrasztot mutatnak viszont a második világháborút követő évek tervei. Helyesírási hibákkal tűzdelt, igénytelen írás tudósít a sokszor szívszorító változtatásokról.

De vissza a kezdetekhez: érdekes formájú, úgynevezett „nyeles” telekről beszélünk. A hegy felöli oldalról a Kelenhegyi út keretezi, ahogy észak felől is, lévén a Kelenhegyi itt igazi hegyi út, szerpentinszerűen kanyarog a Gellért-hegy oldalában, a völgy felől pedig a Mányoki út a határ. Az öreg kerítés még árulkodik az eredetileg itt álló épületek összetartozásáról.

 

Két lakóházat jelöl a helyszínrajz, egy nagyméretűt a lejtős telek felső részén, és egy jóval kisebbet a Mányoki út felől.

A hegyoldalnak az a szelete, ahol ma a Finn Nagykövetség gyönyörű, hófehér blokkja áll, régen szintén a Wenckheim család birtoka volt. Finnország első követei Koppenhágából intézték a magyar ügyeket, 1933-ban költözött először Pestre finn nagykövet, a közeli, akkor még majdnem vadonatúj Gellért Szállóban tartott fenn irodát. Innen költözött 1934-ben a Kelenhegyi út 20.-ba, hogy az ott álló, híresen szép villát a Wenckheim családtól előbb kibéreljék, majd, mai áron számolva kb. 490 000 Euróért (durván 172 millió forintért) 1939-ben megvegyék.

 

Nem volt szokásos eljárás a diplomáciában a saját külképviselet vásárlása, azonban az akkori finn nagykövet Onni Talas meggyőzte kormányát az igen jó üzlet megkötésének előnyeiről. Gróf Wenckheim Dénes fia, Wenckheim Lajos fiatalon ugyanis előszeretettel szerencsejátszott, ezzel jócskán megterhelve a családi kasszát, így a grófi család pénzszűkébe került, és nemcsak a villát, hanem annak teljes, pazar berendezését ajánlotta megvételre a finn kormánynak.

Az üzlet megköttetett, épp, mielőtt kitört volna az úgynevezett „téli háború” az oroszok és a finnek között 1939. november 30-án. A szolidáris magyar nemzet 25 000 önkéntese jelentkezett be a Kelenhegyi út 20. alatt, közülük 340-en el is érték Finnországot, igaz, már a harcok befejezése után. 1943-ban óvóhelyet alakítottak ki a ma már nem létező, elegáns, teraszos ház pincéjében, ahol a környékbeli, bujkálni kényszerülő családok leltek menedéket, többek között a Zwack család tagjai is. A követ és családja 1944. október 14-én menekült Bécsbe, Finnország 1944. november 20-án szakította meg diplomáciai kapcsolatait a német orientáltságú Magyarországgal.

A háborúban aztán kopaszra fosztották, majd porig égett a követségnek otthont adó szép, nagy ház, így mikor újra felvehette a két ország a diplomáciai kapcsolatot, a finnek ideiglenesen előbb a Székács utca 29-ben, majd a Báthory utca 24-ben, végül a Vérhalom utca 12-16-ban béreltek irodát. Kelenhegyi utcai tulajdonukhoz 1968-ban hozzávásárolták  18-as számú szomszédot, így a két telekre 1989-re épülhetett fel – úgy 50 év csúszással – a szép, új, jégtömb szerű rezidencia és követség. Óriási, különösen 1989-ben ultramodernnek számító, hófehér falakkal keretezett épületet húztak fel, ami kicsit sem uralja a környéket, gyakorlatilag nem is látszik sehonnan, hála az itt erősen lejtő hegyoldalnak. A követség kerítése mesélő fajta, lévén kicsit sem hasonlít skandináv stílusú gazdájára. Neobarokk kovácsoltvas keretezi a hegy felől, a főbejáratánál is, pont olyan, mint amilyen a lent, a Mányoki út 3. alatt megbújó kiskastélyt.

A villa maga

Azt a mesebeli villát Hável Lipót tervezte 1924-ben. Hável mester cseh származású volt, és leginkább kivitelező, 1886 és 1933 között mintegy 500(!) pesti ház felhúzását köszönhetjük neki, amely épületek, amennyiben nem döntötte őket romba a háborús ostrom, vagy az azutáni évtizedek, köszönik szépen, állnak rendületlen, hála a minőségi munkát végző mesternek. Tervezni nem nagyon szokott, pedig ezek szerint értett hozzá… kevés saját tervezésű házainak egyike például az angol acélgyáros Philip Nicholsonnak épített, különös hangulatú Lendvay utca 12., és ez, az egészen más stílusú, vadszőlővel befutott, arányos neobarokk kiskastély, ami látszólag érintetlenül vészelte át első száz évét.   

 

1924-ből hegyi nyaralóról szólnak a levéltárban őrzött tervek. Az alagsorban voltak a kiszolgáló helységek, a „chauffeur” -és cselédszobák, a hatalmas konyha, a földszinten a reprezentációs és lakószobák, a tetőtérben pedig három óriás gyerekszoba és külön fürdő kényeztette a boldog grófi kölyköket. 1926-ban a központi fűtést szereltettek a házba hogy azt egész évben használni lehessen, ne csak nyaralóként, ahogy eredetileg épült. Természetesen, mint tehetős arisztokrata család, autót is tartottak.

Magyarországon 1912 és 1927 között a ló vontatta közlekedési eszközöket fokozatosan váltották fel az autók, ezen idő alatt 10 000-el nőtt a magánautók száma, legtöbbjük a pesti utakon futott. 1900-ban megalakult a Magyar Automobil Club, amely 1911-től Királyi Magyar Automobil Club néven futott. 1938-ra már 19000 magánautó volt az országban, legtöbbjük természetesen a főváros utcáin. A két háború közt készült magyar filmekben megcsodálható autók juthatnak most eszünkbe, de arra például senki nem gondol, hogy tankolni milyen kalandos vállalkozás lehetett anno.

Kezdetben benzint patikában, drogériákban, festékboltokban lehetett kapni, továbbá vaskereskedésekben, bicikliboltokban és szatócsboltokban. Fahordókban tárolták, a vevőnek bádogflakonba töltötték, ebből a kedves autóvezető volt szíves az autójába áttölteni a mozgásba lendítő nedűt. A Magyar Autóklub 1906-tól kezdett országos ellátórendszer szervezésébe, az első évben 64 ilyen működött az országban, abból tíz Budapesten. A benzint többnyire a fiumei finomítóból hozták. Az első benzinkutak Amerikában és Kanadában épültek valamikor 1913 előtt, Európában az első világháború idején nyíltak hasonló szolgáltatások, majd a húszas években a mellettük létező autószerelők, üzletek, éttermek. Magyarországon szintén a húszas években épült ki a benzinkúthálózat, ekkor jelentek meg a külföldi szolgáltatók, például a Schell. A Wenckheim-családnak a tankolás nehézségeiből 1932-re lett elege. Wenchkeim József ekkor

kért és kapott engedélyt, hogy telkén „benzintároló berendezést” létesítsen, vagyis egy magánbenzinkutat teremtsen,

ami mégiscsak párját ritkította a környéken, de jó eséllyel az egész régióban.

Wenckheim József „Józsi gróf” igazi sportember hírében állt. Előbb az autók szerelmese volt, majd 1930-ban ő lett az első magánrepülő-tulajdonos Magyarországon. Az Újság 1930. október 6-i száma tudósít az országos szenzációról, miszerint a gróf úr Londonban vett repülőt magának, amit majd a Weiss Manfréd repülő- és motorgyárának csepeli repülőterén szándékozik tárolni. Dobos Istvánt, a Műegyetem sporttelepének oktatóját kérte föl pilótának, de szándékai szerint kitanulja majd a „pilótamesterséget” is, hogy nagyoroszi vadászataira és dobozi birtokára belügyminiszteri külön engedéllyel repülővel közlekedhessen. Ő élt családjával a Mányoki út 3. alatt a fénykorban. Hogy milyen kényelemben, arról egy 1929-es tudósítás tanúskodik. Rendőrségi forrásra hivatkozva egy betörés kapcsán ír a Nemesfémipari Közlöny döbbenetes családi vagyonról.

 

Míg Wenckheim József családjával a Dénes gróf fenti villájában töltött egy estét, betörtek hozzájuk, és a gondos rendőri leltár szerint mesés kincsekkel távoztak: „Elloptak: 1 igazgyöngysor 109 szemből, 1 „tekla” sor, 1 aranygyűrű zafírral és két kis brilliánssal, 1 pecsétgyűrű, benne Wenckheim címer, 2 arany karóra,1 arany karóra gyémántokkal,1 arany karlánc négyszögű függelékkel, 1 feketekő öngyújtó, rajta óra és kártyadísz gyémántokkal kirakva, 1 hosszú tű gyönggyel, 1 hosszúkás briliáns tű V alakban, 1 platina bross briliánsokkal kirakva, 1 bross szarvasfogakból, 1 ezüst cigarettatárca fekete berakással, 1 ezüst álló óra Wenckheim grófi címerrel, továbbá 1 revolver tűnt el.”

 

A Wenckheim-család 1944-ig lakta gellérthegyi kiskastélyát, akkor Ausztriába menekültek, majd onnan szétszóródott a család szerte a világban. Wenckheim-világtalálkozókra össze szoktak gyűlni időről-időre, de a Gellért-hegyen már nem várja őket otthon.

1955-ben a Szakszervezetek Országos Tanácsa trónolt a házban, levéltárban őrzött, hosszasan taglalt kérelmeit a régi szárnyasajtó szétbontásáról, a parketta és mozaikpadlók felveréséről olvasni is fáj. A házat azóta több lakrészre szabdalták, a régi arányokból eséllyel csak a külső kép maradt. Barátságos mai lakói a szép kertet, vadszőlővel befuttatott, öreg házukat látványos szeretettel gondozzák. A megőrzött szépségnek régi gazdái is örülnének talán. Mi, errefelé sétálók mindenképp.

Forrás:
Helyszínbejárás 2016, 2021

Lőrinc László: Életmódtörténet, Akadémiai Kiadó Bp. 2016., illetve itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt