ZónánTúl

Jégvarázslat a szomszédban: három térség, ahol jégtemplomok, jéghotelek várnak

Az, hogy az északi országokban – Svédországban, Norvégiában, Finnországban – építenek jégtemplomot, jégházakat, nem annyira különös dolog. De aki szereti az ilyen hűvös, de szívmelengető élményeket, közelebb is rátalálhat! A Magas Tátrában immár tizedik alkalommal építették fel a jégtemplomot, igazán különleges látványosság a Tarajkán. A Fogarasi-havasokban a Balea-tó mellett jéghotel és varázslatos jégkápolna várja a látogatókat. Tirolban, a Kitzbüheli-Alpok mesés jégvilága, jégművészeti kiállítás és egyszerűen berendezett igluk kínálnak élményeket.

Jégtemplom a Tarajkán

A 225 tonna jégből felépített Tátrai jégtemplom a közönség számára november közepén nyílt meg, és egészen húsvétig látogatható. Az idén tizedik alkalommal megépített jégtemplom Ótátrafüredről felvonóval vagy gyalogosan, jó kis túrával közelíthető meg. A megnyitó egyben a téli turisztikai szezon köszöntése a Tátrában.

Az egyik leglátogatottabb téli tátrai látványosság idén az egyedülálló szépségű vallási épületet, a jeruzsálemi Szent Sír-templomot mintázza meg.

A korábbi években a Tarajka csúcs látogatói megcsodálhatták már világhírű épületek jégformáit. Látható volt a jégből megálmodott Szent Jakab-székesegyház Santiago de Compostelából, a szentpétervári Krisztus feltámadása temploma, a párizsi Notre Dame-székesegyház, a barcelonai Sagrada Familia és a római Szent Péter-bazilika Bernini-oszlopcsarnoka is. 

Az Ótátrafüred feletti Tarajkán idén megépített jégtemplomon a művészek hosszú hónapokon át dolgoztak, hogy november közepére teljes pompájában álljon. A mű rejtett értékei szimbólumok is: egyrészt a fájdalom útjának, amelyet Jézus megjárt a keresztúton, másrészt a látogatók barátságának és a békének a jele.

Jégkápolna és jéghotel a Fogarasi-havasokban

December közepétől akár meg is szállhatunk a Fogarasi-havasokban, a Balea-tó partján épült jéghotelben. 2034 méter magasan, a tó vizéből épül fel minden évben a szálláshely, és mellette a gyönyörű jégkápolna. A jeges komplexumot csak felvonóval lehet megközelíteni a transzfogarasi út alsó szakaszáról.

A kápolna építéséhez láncfűrésszel vágják ki a tóból a jeget, motoros szánnal szállítják az építkezés helyszínére. A falakat a jégkockákból építik, közéjük havat lapátolnak, megtapossák, megöntözik vízzel, hogy megfagyjon. A tetőt úgy hozzák létre, hogy a falakra rácsot ácsolnak, erre rakják fel a jégtáblákat, amiket szintén hóréteggel és vízzel fagyasztanak össze. Amint a tető megkötött, a rácsokat eltávolítják.

A jéghotelben szobát bérelhetünk, de lehetőség van arra is, hogy csupán a jeges építészetben gyönyörködjünk, elmondjunk egy fohászt a kápolnában.

A hó és a jég mesevilága Brixentalban

A Kitzbühel-Alpok téli világában jégkunyhó-falu várja a hideg művészetek szerelmeseit. A hegyi doktor című sorozatból is jól ismert Wilder Kaiser síparadicsomában a Hochbrixen hegyi állomásnál 18 iglu vár mindenkit.

A városból a felvonó nyolc perc alatt szállítja fel az utasokat a különleges kis téli faluba. Lenyűgöző hóbár és jégterasz kínál forró italokat az érkezőknek, a koktélokat pedig jégpohárban szolgálják fel. Hatalmas jégművészeti kiállítást is találunk itt, ami minden évben más és más téma köré épül. Csodájára járhatunk a jégből és hóból, művészi igényességgel kifaragott és megépített hatalmas alkotásoknak. A jégtemplom esküvők, keresztelők számára áll nyitva.  

A galériában szereplő fotók forrása: regiontatry.sk engedélyével, Marek Hajkovsky

 

Ajánljuk még:

Természet és kultúra a Fertő táján – képes kedvcsinálónk

A látszat csal: ha a térképre nézünk, láthatjuk, hogy a hazánk és Ausztria közötti határ nem követi a különböző természeti térségek határát – a Fertő-tó maga határ. A tó környéke 8000 év óta különféle kultúrák találkozópontja, a természeti értékek mellett népi építészete is jelentős, kastélyai érdekes látnivalók, ősszel pedig válogathatunk a borfesztiválok között. A réteken, legelőkön, a nádas- és vízi világban több száz madárfaj talál költő- és áttelelő helyet, lepke-, szöcske- és bogárfajok, valamint a tengerpartot idéző, sótűrő növények és csodaszép orchideafajták édenkertje is egyben.