Ilyen a világ egykori fővárosa napjainkban: 18 londoni épület, amit látni kell

London egy világbirodalom fővárosa volt sokáig. Építészete meglehetősen különbözik Budapestétől, de művészi színvonal tekintetében hasonlóan értékes, mint a mi fővárosunk. A különbség egyrészt abban nyilvánul meg, hogy ott törökkor nem pusztította el a középkori és reneszánsz épületeket, másrészt London sokkal nagyobb település, lényegesen több épülettel és jelenleg 9 milliós lakossággal. 

Építészeti arculatán a korábbi századok közül leginkább a viktoriánus, tehát Viktória királynő korszaka a jellemző. Viktória királynő rendkívül hosszú ideig: 1837-től 1901-ig uralkodott, az egyik legjelentősebb brit uralkodó. Meglepő módon eredetileg német származású asszony volt: ősei a szász-koburgi-saalfeldi hercegségből származtak. Ráadásul férje, Albert herceg is német területről származott. 1840-ben házasodtak össze. Kormányzás és hatalomgyakorlás helyett megelégedtek a politikai élet ügyes befolyásolásával. Jó angol hazafiak voltak, de a német kultúra meghatározta szemléletüket, miközben Angliát idegengyűlölet jellemezte. Időskorára megszerették a királynőt, a regnálása alatt épült házakat pedig érdemes mindenkinek felfedezni!

London klasszikus épületei

Westminster Apátsági templom

Sok évszázadon át épült a brit koronázó főtemplom, a Westminster Apátsági templom, mely a Parlamenttel szemben áll. Eredete visszavezethető a 7. század elejéig. A 11-12. században épült az elődtemplom, melynek nagy részét lebontották III. Henrik nagyszabású átépítési programja keretében a 13. században. Mai megjelenése javarészt az angol gótika középső szakaszában, az úgynevezett díszített gótika stílusában született. A barokk építész Hawksmoor tervezte a két nyugati homlokzati tornyot, de gótikus formákkal. Sokat nyert az épület azáltal, hogy a nagy, 19. századi restaurátor Sir George Gilbert Scott számos, gótikánál későbbi stílusú részt elbontott, és a mögöttük megtalált gótikus formákat ismét láthatóvá tette. Meglepő módon, az épület nagy részét nem angol, hanem francia caeni és tuffeaui kövekből faragták ki.  

Westminster-katedrális

A katolikus Westminster-katedrális 1894-ben épült fel. John Francis Bentley eredetileg neogótikus épületet akart tervezni. Ám az volt a stílusa az anglikánok Westminster apátsági templomának is, így végül a neobizánci stílus mellett döntött. Vörös nyerstégla és fehér portlandi kő homlokzat épült gránit talapzattal. A kupolák betonból készültek, vas nélkül.

 

Az olasz campaniléket idéző torony 86,5 méteres, és aszimmetrikusan helyezték el, az építész halálakor még nem épült fel. A templombelső máig befejezetlen, a változatos színű márványdekoráció elkészült, ám a boltozat mozaikja nagyrészt nem, az angol katolikusok pénzhiánya miatt, mert ebben az országban az anglikán egyház volt igazán vagyonos. Az alaprajz háromhajós, és kápolnasorral bővített. A korabeli építész Norman Shaw szerint kétségtelenül ez az egyik legjobban sikerült templom, amit az elmúlt évszázadokban építettek. 

Parlament

Említsük meg a viktoriánus korszak elsőszámú főművét, a Parlamentet is. 1834. október 16-án éjjel hanyag tűzgyújtás miatt a középkori, gótikus parlament leégett. A tűzvészt túlélő néhány gót épületszárny adta a stiláris kulcsot, hogy neogótikus szellemben érdemes megtervezni az új épületegyüttest. 97 pályamű érkezett a bírák elé, ebből 6 volt neogótikus, a győztes, neogótikus plánumot Sir Charles Barry és Augustus Pugin rajzolták meg. Az utókor részéről sokáig heves vita zajlott, hogy kettejük közül ki volt az igazi tervező. A korosabb, és a gótikus formák rajzolása terén nem túl ügyes Barry biztosan eltüntetett dokumentumokat, amelyek az ifjú, gótika terén otthonosan mozgó Pugin tervezésben való nagy szerepét tükrözték volna. De nemcsak Barry nem győzhetett és építkezhetett volna Pugin nélkül, hanem ez fordítva is igaz. Az épületegyüttes stilárisan, alaprajzilag és folyammenti fekvése által is hatott a budapesti parlamentünkre. 

 Fotó: Josep Renalias/Wikimédia

 

Szent Márton-templom

A Szent Márton-templom a népszerű Trafalgár tér egyik meghatározó épülete. James Gibbs műve angol barokk stílusú, mely eltérően a nálunk megszokott, erősen díszített és mozgalmas barokktól, viszonylag tartózkodóbb jellegű. Sok későbbi templomhomlokzatra hatott az angol nyelvű világban, főleg azáltal, hogy a tervező a külső, oszlopos előcsarnokot toronnyal kombinálta. 

 

A Trafalgár téren maradva: Nemzeti Galéria

Klasszicista stílusban született a Trafalgár tér látványát uraló Nemzeti Galéria (1832–38) William Wilkins tervezte palotája. Az, hogy hogyan szerezte meg a megbízást, rejtély. Készített egy tervet, amit a miniszterelnök jóváhagyott 1833-ban, nevesebb építészek elleni pályázaton. Az egész ügyet elítélte a sajtó, a megnyitás viharos volt. Ez fájdalmas volt Wilkins számára, így a következő évben a nyugdíjazását kérte. Az épület kritikákat kapott amiatt, hogy Wilkins terveivel szemben elmaradt a homlokzati szobrok többsége. Hasonló történt később a budapesti nemzeti múzeumunkkal és a szépművészeti múzeumunkkal is. 

 

British Múzeum

1714-től 1830-ig tartott az egymást követő György királyok kora: I., II., III. és IV. György váltották egymást. Ekkoriban alkotott három nagy klasszicista építész: John Nash, Sir John Soane és Robert Smirke. Utóbbi építette a British Múzeumot (1753-59). Az építészt a hatalmas praxisa miatt néha azzal vádolták, hogy csak pénzért dolgozott, és nem a művészetért élt. Öccse, Sydney Smirke fejezte be a múzeum kivitelezését, és annak olvasótermét ő maga tervezte. Ez a világ egyik legrégebbi nyilvános múzeuma. 

 

Rejtettebb kincsek

Sir John Soane Múzeum

A Lincoln’ Inn Fields téren található London egyik unikális gyűjteménye, a Sir John Soane Múzeum (1812-34). Soane három egymás melletti házat vásárolt meg, és miután átépítette azokat, létrehozta itt saját lakását, műtermét és magángyűjteményét. E műgyűjtemény gótika korabeli és későbbi épületek díszítő töredékeiből, építészeti tervrajzokból, festményekből és könyvtárból áll. Az építész a kollekcióját halálakor a brit államra hagyta, ma nyilvános múzeum. 

 

Regent Street-i mellékutcák házai

Meglepő módon, a brit fővárosból hiányoznak a Párizsból elterjedt nagyszabású sugárutak és körutak. Kivételnek tekinthető a John Nash építész nevéhez fűződő Regent Street útvonal projektje, ami összeköti a királyi Buckingham-palota melletti The Mall nevű utat a város egyik leghíresebb parkjával a Regent’s Parkkal. Ez egy fő közlekedési ütőér, és a budapesti Andrássy úthoz hasonló „zamata” van. Egyrészt a sugárútjellege miatt és azáltal is, hogy ez is egy parkba vezet, ráadásul a mi Városligetünkhez hasonlóan a városi állatkert is itt található. Mindazonáltal az útvonal nem túl széles, és van benne két törés is. Valójában három, egymásból nyíló utcából áll: nevezetesen a Waterloo Place-ből, a Regent Street-ből és a Portland Place-ből. Az útvonalon eredetileg klasszicista épületek álltak, de nagy részüket később historizáló stílusokban építették át. A körterek nem ritkák a brit fővárosban: például ott az Arnold Circus, Finsbury Circus, Oxford Circus. Hozzátesszük, hogy kontinensünkön londoni hatásra terjedtek el a nagy, városi parkok. Ezek egyike a város egyik legnagyobb parkja, a már említett Regent’s Park, amit a hírneves régens herceg, a későbbi IV. György király alakíttatott parkká.

Klubok

A Pall Mall utcában számos klubépület áll. A Decimus Burton tervezte Athenaeum Club (1827–30) az egyik korai példa a nagyrészt szabadon álló impozáns klubépületekre. Ez egy művészek és irodalmárok számára létrejött klub, Pallas Athéné aranyozott szobra áll a bejárat fölött. A koronázópárkány képszéke az athéni Parthenón egyik frízének hatása alatt született, hátterét látványos módon kékre festették.

 

A legnevezetesebb londoni klub a Reform Club (1837–41) is itt helyezkedik el. Ez a parlamentet is tervező Sir Charles Barry épülete, mely a római, reneszánsz Palazzo Farnese hatása alatt született. Barry e művével megoldotta az építészek korábbi problémáját, hogy hogyan lehetne utcai homlokzatokra alkalmazni az itáliai reneszánsz paloták stílusát. Nagy jelentőségű épületnek számít, mert ugyan az olasz neoreneszánsz stílus már korábban megjelent, ezzel azonban „berobbant” a brit építészeti divatba, tehát népszerű lett. Ez lett az 1832-ben elfogadott Reform-törvényt ünneplő liberálisok klubja. 

Fotó: Philafrenzy / Wikipédia 

Az Alliance Assurance háza és Anna királynő-stílus

Szintén a Pall Mall utcában áll az Alliance Assurance (1881) biztosítócég háza, mely az úgynevezett Anna királynő-stílusban épült. E, Viktória korabeli irányzatnak kevés köze volt Anna királynőhöz (aki 1702 és 1714 között uralkodott), csak egy becenév volt. Az Anna királynő korabeli angol barokk számos eltéréssel született újjá. Egy teljes londoni városnegyed, a Bedford-park összes épülete is e látványos stílusban született.

Jellemzője a piros-fehér színvilág, pontosabban a piros nyerstégla, a fehérre festett tolóablakok és ablakkeretek, a fehér párkányok, a fehérre festett kőbábos korlátok, az épületdíszítő kerámiák, a kiugró zárterkélyek, valamint a flamandos (hajlított vagy lépcsőzetes) oromfalak.

 

A stílusirányzatot korábban megteremtő egyik építész, Norman Shaw éppen beteg volt ezen épülete tervezése idején, de ennek nyoma sincs a pompás architektúrán. Szembetűnően magasodik a St. James’s Street és a Pall Mall sarkán, és sok angol utcasarokra hatott.

 

Burton-csodák

A 16. században létrehozott Hyde Park sarka sokáig London fontos nyugati bejárata volt. Az Ionic Screen (1824–25) Decimus Burton tervezte építménye áttört, törékeny hatású. 

A középső tömb fölött görögös dombormű látható. A szintén Burton tervezte Wellington-diadalív (1827–30) eredetileg szemben állt a Ionic Screen-nel, 1883-ban transzportálták néhány méterrel odébb, a jelenlegi helyére. Tetején quadriga, tehát négyesfogatot ábrázoló szoborcsoport áll, ez 1912-ben került ide, előtte a Napóleont legyőző Wellington herceg szobra zárta látványát felülről. 

 

Neogótika, de mégsem

A neogótika (tehát a csúcsíves stílus) Nagy-Britanniában lényegében hangsúlyosabb szerepű a 19. századi újjászülető stílusok közül, mint máshol (még Spanyolországban kiemelkedő ennek a stílusirányzatnak a szerepe), de ebből az állításból nem kell messzemenő következtetéseket levonni. Ugyanis rengeteg neoreneszánsz, neobarokk és egyéb neostílusú épület „fogant”, és ezek többségben is vannak. Azonban a parlament, a városházák, néhány további fontos középület és a templomok főleg a gót újjászületés jegyében születtek.

Albert-emlékmű

Dél-Kensington városnegyedben található az Albert-emlékmű (1862–72). Megtervezésére hét építész pályázott, Sir George Gilbert Scotté volt az egyetlen neogótikus pályamű. Ő volt a legtermékenyebb 19. századi építész világviszonylatban is: 879 épületet alkotott meg. Viktória királynő személyesen választotta Scott tervét győztesnek. Bár az emlékmű nyelve gótikus, elrendezése a császárkori Róma építményeit idézi. Az 53 méter magas építmény anyagai miatt ékszerészépítészetbe sorolható: fém, arany, mozaik, zománc, kő, márvány és gránit alkotják. Sok kézműves mester és művész működött közre a kivitelezésben. Középen, baldachin alatt Albert herceg nagyméretű, aranyozott ülőszobra helyezkedik el, alatta a domborműveken költőket, zenészeket, és egyéb művészeket, valamint tudósokat ábrázolnak.

A négy kiugró sarkon azok a földrészek márványszoborcsoportjai emelkednek, ahová a birodalom kiterjedt. Az emlékművet vasváz és gránitoszlopok tartják. Sok kézműves mester és művész működött közre a megalkotásán. Scott e munkájáért lovagi címet kapott. 

 

Természettudományi Múzeum 

Szintén Dél-Kensingtonban épült meg a Természettudományi Múzeum (1881). A korra kevésbé jellemző módon neoromán jellegű a stílusa. Alfred Waterhouse építész műve, ő is igen termékeny alkotó volt: 650 épülete valósult meg. A múzeum főhomlokzata 206 méter hosszú. Kívül-belül terrakottalapokkal burkolták. Az állat- és növénydekorációkat maga Waterhouse tervezte, élő és kihalt fajokat ábrázolnak. Belépve hatalmas csarnokba juthatunk, monumentális lépcsőkarokkal, vas-üveg szerkezetű tetőzettel.

 

Szent Pancras-pályaudvar

London legpompásabb pályaudvarának tekinthető a Szent Pancras-pályaudvar és Midland-szálló neogótikus együttese (1865–68). A már említett Scott új anyagot, vasszerkezetet kombinált középkori gót formákkal. Annak ellenére nyerte meg a pályázatot, hogy a terve magasan felülmúlta a kitűzött költséghatárt.

Fotó: Colin / Wikimedia Commons

 

A német tündérmesék kastélyának minősíthető: kimutatható rajta a bajorországi Neuschwanstein hatása. A tető oromfalai flamand karakterűek, az óratorony pedig a parlament Big Ben tornyának hatása alatt épült. A pályaudvari vas-üveg csarnok 74 méter széles: a legnagyobb volt az akkori világon. Az enteriőr leglátványosabb része a főlépcsőház, mely az egyik utolsó nagyszabású, szállodai lépcsőház Londonban, nem sokkal később elkezdődött a hidraulikus liftek kora.

 

Tőzsdepalota

A William Tite tervezte tőzsdepalota (1841–44) a brit főváros egyik legsikeresebb épülete. Ez a harmadik ilyen funkciójú épület ezen a helyen. Az első tőzsdét a kereskedő Thomas Gresham alapította 1566-ban. Az ő neve számunkra ismerősen csenghet: róla nevezte el magát az a brit biztosítótársaság, amelyik a budapesti Széchenyi István téri Gresham-palotát építtette. Az említett londoni tőzsde és annak utóda is leégett később. A mai épület botrányos tervezéstörténetű: 38 pályamű készült, de mindegyik túllépte a költséghatárt. Tite-ot eredetileg csak tanácsadónak hívták be. Aztán szavazást rendeltek el az ő és egy másik építész Cockerell tervei között, és Tite nyert. A jóval nevesebb építész kevesebb szavazatot kapott. Több stílus keveredik az épületen, tehát eklektikus jellegű: a főhomlokzat klasszicista oszlopcsarnokos, míg a hátsó homlokzaton barokkizáló óratorony látható. A belső udvarban pedig olasz reneszánsz formák jelentkeznek. 

 

Opera House

Természetesen a brit fővárosban is van egy operapalota, melyet Edward Middleton Barry tervezett. A Covent Garden Royal Opera House (1857) időben már a második operaház ezen a helyen. Szemben a budapesti Opera kőből faragott főhomlokzatával, külseje habarcsdíszekből készült. Az oszlopokkal képzett, háromszögű záródású külső csarnok szokatlan módon nem a járda szintjén, hanem az első emeleten nyílik. A kontinensen tipikus nagybüfék és díszlépcsőházak az angol színházakban kevésbé találhatók meg, de ez az épület egy kivétel. 

A gyakori tévhittel ellentétben, a londoni városmagban általában nem második világháborús bombák okozta pusztítás miatt áll számos modern épület. A főleg 19. századi épületek megsemmisülését hasonló tényezők okozták, mint nálunk vagy bárhol másutt a világon: az építészettörténészek sokáig nem kedvelték a 19. századi neostílusok (vagyis a historizmus) korát. Az 1950-es években kezdett változni a brit hozzáállás, amikor egyre inkább megindultak a korszakot érintő alapos kutatómunkák, de a komoly felértékelődési fordulat az 1970-es évekre tehető, ám ekkorra már sok egykori épületet lebontottak.

Ennek ellenére a brit főváros rendkívül sok régi épülettel rendelkezik. Újabban felhőkarcolókat is beépítettek a városmagba, amely nem feltétlenül kedvez az egységes városképnek, de ezek a modern kortárs épületek művészileg rendszerint igen színvonalas, elegáns architektúrák – aki Londonban jár, kétségtelenül látni fogja őket.

Felhasznált irodalom: 

• Allinson, Kenneth: The Architects and Architecture of London. Routledge, New York 2008, 2009.
• Dixon, Roger – Muthesius, Stefan: Victorian Architecture. Thames & Hudson, London, 1978. 2008.
• Jeney András: Az építész, aki 879 épületet alkotott: 210 éve született Sir George Gilbert Scott
  UTÓIRAT: A RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET MELLÉKLETE, 2021/6
• Jones, Edward – Woodward, Christopher: Guide to the Architecture of London. London, 1983. 2013.
• Pevsner, Nikolaus: London 6: Westminster. In: The Buildings of England. Yale University Press, New Haven and London, 2003.
• Saint, Andrew: Richard Norman Shaw. Yale University Press, New Haven and London 1976, 2010.
• Stamp, Gavin: Gothic for the Steam age. An Illustrated Biography of George Gilbert Scott. Aurum Press, London, 2015.
• Szántó György Tibor: Anglia története. Kozmosz, Budapest, 1987.